Szoros emberfogás

Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban

Milyen állambiztonsági kockázatokat rejtett magában egy futball-világbajnokság? Vajon miért volt olyan fontos a titkosszolgálat számára Puskás, hogy még a hatvanas évek végén is érkeztek róla jelentések? Valóban kiváltságos klubként kezelte a rendszer Kádár kedvenc csapatát, a Vasast? A politikai rendőrség szempontjából miért voltak kiemelten veszélyesek a Ferencváros mérkőzései? És vajon mi igaz abból, hogy a magyar válogatott nem nyerhetett a Szovjetúnió ellen? És egyáltalán: miért érdekelte mindez az állambiztonságot?

TAKÁCS TIBOR könyvéből kiderül, hogy a sport, így a futball egyre fokozódó állambiztonsági ellenőrzését mindenekelőtt a kiszélesedő nemzetközi kapcsolatok indokolták, de egyes sportvezetőket, játékosokat és szurkolókat is folyamatosan megfigyelés alatt tartottak. Ezzel együtt a kádári politikai rendőrség olykor maga sem tudta pontosan, mi dolga a labdarúgás körül - ilyenkor aztán működésbe lépett az állambiztonsági paranoia, amely egy egyszerű szurkolói megnyilvánulásban is ,,ellenséges tevékenységet" szimatolt.

A történész arra vállalkozik, hogy bemutassa: milyen tevékenységet végzett a Kádár-korszak állambiztonsága a legnagyobb tömegeket vonzó tömegsport, a labdarúgás körül. Futball és állambiztonság kapcsolatáról különböző, néha párhuzamosan futó, olykor egymást metsző történeteken keresztül ad átfogó képet, miközben felvázolja az 1956 utáni állami sportirányítási rendszer és a politikai rendőrség működésének főbb vonásait és jellemzőit is.