Szűrő

Önfejlesztő könyvek

A kiegyensúlyozott életért nekünk kell tennünk! Nehezebb időszakokban igazán jól jön a lelki támasz, vagy akár egy módszer, amellyel önmagunk belső világát könnyebben rendbe tehetjük. Választékunk hétköznapi problémákra nyújthat segítséget, a szépség értékelésére taníthat, vagy akár otthonunk és környezetünk harmóniájára bíztathat. Semmi sem állhat boldogságának és lelki békéjének útjában, önfejlesztő könyveink segítenek megtalálni a módszert, hogy elérje és megtarthassa a harmonikus életérzést. Válassza ki kategóriánkból az Önnek legmegfelelőbb életmód témájú kötetet, és rendelje meg még ma!

Az önfejlesztés útja

Önismeret nélkül sokkal nehezebben boldogulunk a mindennapokban. A téves önismerettel meg aztán méginkább. Éppen ezért az önismeret tanulása és az önfejlesztés jobb esetben egy életen át tartó folyamat. De vannak állomásai, és területei, hiszen nem vagyunk egyformák, és nem azonos dolgokban van szükségünk az önfejlesztésre.

Fejlődni szükséges és jó dolog is, hiszen meghaladhatjunk képességeinket, jobbá válhatunk egy adott területen, új oldalainkat fedezhetjük fel, de akár új életet is kezdhetünk, ha rátalálunk a megfelelő motivációra.

Az önfejlesztő könyvek abban segítenek, hogy az általunk meghatározott szegmenst jobban megértsük és felfedezzük a szakemberek, szerzők által. Lehet, hogy belső tulajdonságaink szorulnak önfejlesztésre, de lehet, hogy valamilyen hobbinkat szeretnénk tökélyre vinni, esetleg kalandoznánk kicsit egy új, spirituális területen, mert az eddig ismert világunk nem ad választ kérdéseinkre.

Az önfejlesztő könyvek rengeteg területről kínálnak megoldást, adnak inspirációt és fogódzkodót. Érdemes hosszabban elidőzni a virtuális könyvespolcainkon, hiszen igazi kincseket találhat!

Tovább

Mit tenne De Beauvoir?

Megoldások hétköznapi problémáinkra a legnagyobb feministáktól

Tabi Jackson Gee

Freya Rose

Vajon mit mondana Andrea Dworkin a brazilgyantáról? Mi lenne Mary Wollstonecraft véleménye az „álomesküvőkről"? Milyen tanácsot adna Naomi Wolf a Tinder-profilunkkal kapcsolatban?

Tabi Jackson Gee és Freya Rose mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseken keresztül vezet be a legnagyobb feministák elméleteibe és mutatja be életszemléletüket. Megismerhetjük a nemek egyenlőségéért vívott küzdelmüket, és megérthetjük, miért van szükségünk még ma is a feminizmusra. Arra sarkallnak, hogy feltegyük a kérdést: vajon a nők tényleg egyenlőek a férfiakkal?

30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Mit tenne Keynes?

Megoldások hétköznapi problémáinkra a legnagyobb közgazdászoktól

Tejvan Pettinger

Hogyan vélekedne vajon Adam Smith a szerencsejátékról? És Jeremy Bentham ki tudná kúrálni a macskajajt (szigorúan közgazdasági receptekkel)? S ugyan mit kapnánk Milton Friedmantől karácsonyra?
30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Szociopata a szomszédom?

Szadista tornatanár, hazudozó házastárs, folyamatosan alázó főnök, ötleteinket

Martha Stout PhD

„A lelkiismeret az a halk hang, amely fajunk megjelenése óta próbálja elmondani nekünk, hogy evolúciós, érzelmi és spirituális szempontból Egyek vagyunk, s...
12%
4490 Ft3951 Ft Kosárba

Siker

A gazdagság, amelyre vágysz és megérdemled

Napoleon Hill

„AZ ELMÉNEK NINCSENEK KORLÁTAI, CSAK AZOK, AMELYEKET MI ANNAK GONDOLUNK.” Napoleon Hill Napoleon Hill írásai és bölcsessége milliók életét változtatta...
12%
4490 Ft3951 Ft Kosárba

A könyv, ami megváltoztatja a gondolkodásodat a mentális egészségről

Utazás a pszichiátria szívébe

Nathan Filer

Mindenkinek van valami a fejében arról, hogy mi az a skizofrénia. Ahogyan a skizofréniáról vélekedünk, és ahogyan a skizofréniadiagnózissal élőkkel bánunk, megmutatja, hogyan gondolkodunk általában a mentális egészségről. De mit tudunk valójában erről a bonyolult és gyakran ellentmondásos diagnózisról?

12%
3475 Ft3058 Ft Kosárba

Nyugi!

Használható szorongásoldó technikák a teljesebb életért

Jill P. Weber PhD

Szorongással küszködsz? Nem vagy egyedül. Több millió embertársadhoz hasonlóan valószínűleg te is tudod, hogy a tünetek bárhol és bármikor lecsaphatnak. De...
12%
4490 Ft3951 Ft Kosárba

Túlélésből kitűnő

Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket és az utat önmagunkhoz?

Dr. Szántó Szilvia

Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket és az utat önmagunkhoz?

Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket? Talán úgy érezzük, állandó feszültség és nyugtalanság munkálkodik bennünk. Nem tudjuk az okát, de szeretnénk megszabadulni tőle. Úgy érezzük, hogy valami nincs rendben az életünkkel, nem vagyunk teljesen önazonosak, de nem tudjuk, mit tegyünk, hogyan változtassunk.


12%
4190 Ft3687 Ft Kosárba

ÉLJ KREATÍVAN!

Önmegvalósítás és problémamegoldás a mindennapokban

Szlafkai Éva

Miképpen oldhatunk meg alkotó módon váratlan helyzeteket?
Hogyan aknázzuk ki, ha több minden érdekel bennünket?
Miként láthatunk a problémákban lehetőséget, és meríthetünk a kudarcból ihletet?
12%
3900 Ft3432 Ft Kosárba

44 kommunikációs modell

A hatékony önkifejezés és eredményes együttműködés könyve

Mikael Krogerus

Roman Tchäppeler

Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy megértsenek? Miért értelmezzük különbözőképpen ugyanazokat az üzeneteket? Hogyan adjunk visszajelzést a másiknak?
A közös munka és jóllétünk alapja, hogy ne csak arra figyeljünk oda, amit mondunk, hanem arra is, hogyan közöljük gondolatainkat. A nemzetközileg elismert szerzőpáros ezért bemutatja a legfontosabb kommunikációs elméleteteket, és a bonyolultabb modelleket is szórakoztató, a mindennapi helyzetekben jól használható ábrákkal szemlélteti. Segítségükkel nemcsak az önkifejezésben, de mások és a világ megértésében is fejlődhetünk.
12%
3700 Ft3256 Ft Készletfigyelés

A győztesek törvényei - Siker és teljes élet

Bodo Schäfer

A győztesek törvényei több mint 1,5 millió olvasónak segített világszerte, No.1. bestseller számos országban.

Mit szeretnél leginkább az élettől? Gazdagság, hatalom vagy boldogság? Sok embernek nehézséget okoz meghatározni a saját céljait, útját. Csak sodródnak a mindennapokkal.

Nem lenne könnyebb, ha lennének szabályok és törvények, amelyeket követhetnél, amelyek hozzásegíthetnének hogy csatlakozhass az eredményesek,és a sikeresek köreihez?
30%
3590 Ft2513 Ft Előrendelem

Életciklusok és hangulatzavarok

Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel?

Dr. Belső Nóra

A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink – például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés – kihívásairól.

12%
3900 Ft3432 Ft Kosárba

Aromaterápia kezdőknek

Anne Kennedy

Ha még csak most ismerkedünk az aromaterápia világával, megnyugtató lehet a tudat, hogy csupán néhány fajta sokoldalú illóolaj is képes kielégíteni mindennapi igényeink zömét. Akár megvásároltuk már az aromaterápiás kezdőcsomagot, vagy csak eldöntöttük, milyen illóolajokat szeretnénk beszerezni, az Aromaterápia kezdőknek megmutatja, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet első készletünkből.

12%
3999 Ft3519 Ft Készletfigyelés

Így lettem - Önismereti napló saját hangod megtalálásához

Michelle Obama

A Michelle Obama bestseller memoárja alapján született gondolatébresztő kérdések és felvetések segítségével áttekintheted a saját történetedet – vagyis mindazt, ami számodra hiteles és csak rád jellemző. Bátorságot meríthetsz az idáig vezető út tapasztalataiból, és megtalálhatod magadban az erőt, hogy megtedd a következő lépéseket, bárhová is visznek.
12%
3900 Ft3432 Ft Kosárba

Hogyan lehetsz titkos ügynök?

A nem hivatalos CIA-rejtvénykönyv

John Gillard

Kíváncsi vagy, mit kell tudnia egy titkos ügynöknek? Szeretnéd kipróbálni, alkalmas lennél-e a feladatra? Mérd össze a tudásod a CIA-val!
- Nézd meg, fel tudod-e törni a kódokat!
12%
3999 Ft3519 Ft Kosárba

Egészség abc

Kürti Gábor

A szerző természetgyógyász, akupresszőr és reflexológus. Az EGÉSZSÉG abc című könyvét Kürti Gábor így ajánlja az olvasók figyelmébe:
„Míg a korábbi könyveim – Gyógyulás otthon 1. és 2., Vitamin ABC, valamint a szerzőtársaimmal együtt jegyzett Gerinc ABC és Illóolaj ABC – inkább betegségközpontúak voltak, ez a kötet elsősorban a bajok megelőzését, az egészség megőrzését állítja fókuszba. Márpedig a megelőzést, az egészséges életmód elterjesztését minden gyógymódnál fontosabbnak tartom. Új könyvem címe így magától értetődően lett: EGÉSZSÉG abc. Kívánom és javasolom, hogy a Tisztelt Olvasó használja egyfajta kézikönyvként, böngéssze a tartalomjegyzéket, és nyúljon a kötethez bármikor, ha gyógyszer nélküli megoldásokra kíváncsi. Bátran próbálja ki az akupresszúrás pontokat, mudrákat és mantrákat – nem fog csalódni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne keresse fel az orvosát, ha szükséges.”

12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Itt a te időd!

Vadonatúj élet 10 lépésben

Szalay Ádám

Alapvetően három embertípus van. A beletörődő, aki biztos benne, hogy az élet küzdelem, és már huszonöt évesen is a nyugdíjazást várja. Az álmodozó, aki sejti ugyan, hogy az élet örömteli is lehet, de azt hiszi, a siker csak a kiválasztottaknak jár. És végül a megvalósító. Aki nem hisz a lehetetlenben és addig megy, amíg be nem bizonyítja, hogy az élet csodálatos. A harmadik típus mindenkiben ott van. Benned is.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Kvantumérintés 2.0 - Az új ember - Fedezd fel magadban az új embert, és válj azzá!

Richard Gordon

Dr. Chris Duffield

Dr. Vickie Wickhorst

Ez a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést és paradigmaváltást jelent. Világos iránymutatással, lépésről-lépésre vezet minket, hogy könnyedén átléphessük saját korlátainkat. Ráébreszt soha nem ismert vagy csak sejtett, de tudatosan még ki nem aknázott képességeinkre.
30%
2800 Ft1960 Ft Kosárba

Feljavítók, avagy egy házasság tündérmeséje és a benne rejlő inspirációk

Mark Dagostino

Joanna Gaines

Chip Gaines

Van úgy, hogy a legnagyobb káosz vagy a legsúlyosabb tévedések hozzák el a csodát.

Televíziós műsoruk, a Feljavítók segítségével Chip és Joanna Gaines, a férj-feleség csapat valami rendkívülivé változtatta a látszólag átlagos házfelújítási vállalkozásukat. Szórakoztató személyiségük, humoruk, családszeretetük és egyedi látványterveik a legkülönfélébb emberek közül szerzett számukra rajongókat Amerikában.

12%
2899 Ft2551 Ft Kosárba

Rizsporos hétköznapok

Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból

Budai Lotti

Gondolta volna, hogy a 18. században a hölgyek legyezőjükkel küldtek titkos üzenetet hódolóiknak? Vagy hogy az első melltartók az 1800-as évek elején végső soron a francia forradalomnak köszönhetően jelentek meg? Hogy kétszáz évvel ezelőtt a fogkefék vaddisznósörtéből készültek, és hogy a bugyi mint ruhadarab majd ezer évig nem is létezett?
12%
4999 Ft4399 Ft Kosárba