Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I. kötet)

Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I. kötet) leírása

Az archetípusok és a kollektív tudattalan C. G. Jung analitikus felfogásának központi fogalmai. Eredetüket a szerző legkorábbi publikációjáig, a Zur Psychologie und Pathologie sogenannter occulter Phänomene (1902) című orvosi disszertációig követhetjük vissza, amelyben egy fiatal hisztériás médium fantáziáiról számol be, és hasonló forrásokat követve vizsgálódik. A nevezett két fogalomra számos későbbi írásában utal; lassanként egyre határozottabb körvonalat öltöttek az első meghatározások, amelyeket azonban mindig újrafogalmazott, míg végül ki nem alakult az elmélet stabil magva (a szó eredeti értelmében finomította a „meglátásait”).

Jelen kötet olyan munkákból áll, amelyek 1933 és 1955 között keletkeztek, és a címként szolgáló két fogalmat körvonalazzák, dolgozzák ki. Az első három tanulmányt („A kollektív tudattalan archetípusairól”, „A kollektív tudattalan fogalma”, „Az archetípusról, különös tekintettel az anima fogalmára”) elméleti alapvetésnek tekinthetjük. Ezeket olyan publikációk követik, amelyek egy-egy archetípussal foglalkoznak, nevezetesen az „anya”, az „újjászületés”, a „gyermekisten” illetve az „isteni lány”, majd a „szellem” motívuma a népmesék alapján, és az úgynevezett „csaló” (kópé). Legvégül az archetípusok és az individuációs folyamat kapcsolatának vizsgálata következik, amelyet a szerző először elméleti síkon a „Tudat, tudattalan és individuáció” című írásban, majd gyakorlati síkon egyetlen individuációs folyamat képsorozata révén mutat be, amely az analitikusi munkájából származik. A mandalák központi szimbolikájával foglalkozik a kötet két utolsó tanulmánya.

Carl Gustav Jung (1875-1961) hatása és jelentősége nem korlátozható a lélektan területére. A XX. század egyik utolsó polihisztora ő, aki hihetetlen felkészültségével, tudásával, az értékeket megőrző, de nyitottságot, fejlődést szorgalmazó, azt munkásságával előmozdító szemlélete révén megtermékenyítő hatást fejtett ki a társtudományokra és a művészetekre egyaránt. Nézeteivel vitáztak akkor és vitáznak most is, ám még ellenfelei sem vonják kétségbe, hogy új és járható utakat vágott a pszichoterápia erdejében. Jung nem elszigetelt tudományként kezeli a lélektant, hanem más tudományokkal (alkímia, mitológia stb.) kölcsönhatásban is vizsgálja.

 

Első ízben jelenik meg Magyarországon az az életműsorozat, amely lényegében Jung valamennyi fontos munkáját eredeti formájában tartalmazza. A Scolar Kiadó ebből évente két kötetet jelentet meg, melyek mind önállóan, mind pedig egymással összefüggésben izgalmas olvasmánynak ígérkeznek.

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!

 

A sorozat kötetei:

Freud és a pszichoanalízis (ÖM 4)

Lélektani típusok (ÖM 6)

Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I)

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11)

A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15)

A pszichoterápia gyakorlata (ÖM 16)

A személyiség fejlődése (ÖM 17)

30%
4995 Ft
3497 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
  • Scolar Kiadó Kft.
  • Szakkönyvek
  • 424 oldal
  • Kötés: keménytáblás, cérnafűzött
  • ISBN: 9789632442570
  • Cikkszám: 1026647
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:
  • Méret: 160 x 230

Kiadó bestsellerei

Semmi
Semmi
2495 Ft
2096 Ft
16%

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

Emberi játszmák
Emberi játszmák
2480 Ft
2083 Ft
16%
Szavakkal verve
Szavakkal verve
2990 Ft
2512 Ft
16%
Csend
Csend
3490 Ft
2932 Ft
16%

TOVÁBBI AJÁNLATOK

A spártai módszer
A spártai módszer
2880 Ft
2419 Ft
16%
A bukás
A bukás
2990 Ft
2512 Ft
16%
Morzsi karácsonya
Morzsi karácsonya
390 Ft
328 Ft
16%