A sötét mélyben E-KÖNYV

A sötét mélyben E-KÖNYV leírása

A könyv alapján film készül The 33 címmel, amelyet a 2015. augusztus 6-i chilei bemutató után Amerikában november 13-án mutatnak be. Amikor a chilei Copiapó melletti bánya beomlott 2010 augusztusában, 33 bányászt temetett maga alá 69 napra. Az egész világ figyelemmel kísérte a felszínen zajló történéseket, a mentési próbálkozásokat, egy emberként izgultunk a bent rekedtekért és kétségbeesett családtagjaikért. A földfelszín alatt ragadt bányászok életét, tapasztalatait, elkeseredettségét és bizakodását, gondolatait és reményeit azonban nem ismertük – egészen idáig. Még amikor a sziklák alatt voltak elrekesztve, megegyeztek, hogy ha valami csoda folytán bármelyikük is megmenekül, csak együtt fogják megosztani, hogy mi történt velük. A Pulitzer-díjas Héctor Tobaré lett a kiváltságos lehetőség, hogy meghallgassa és elmesélje a történetüket. A végeredmény, vagyis ez a könyv újságírói mestermű: érzelmileg telített, időnként sokkoló erejű beszámoló a katasztrófáról és annak hatásairól. Kísértetiesen élővé, szinte tapinthatóvá teszi a sziklába zártság élményét, a rémséget, amit az ember akkor érez, amikor lassan felemészti az éhség, és azokat a spirituális és misztikus élményeket, amelyek egy ilyen helyzet és egy ilyen veszélyes munka velejárói. Az utolsó fejezetek pedig feltárják, hogyan változott meg végérvényesen a katasztrófában érintett minden egyes ember élete. Héctor Tobar Los Angeles-i újságíró, négy könyv szerzője. Elsősorban Latin-Amerika és az USA viszonya, illetve annak alakulása foglalkoztatja. 1992-ben kapta a Pulitzer-díjat egy csoport tagjaként, amelyik a Los Angeles-i zavargásokról tudósított a Los Angeles Times számára. Jelenleg újságírás és kommunikáció szakon tanít az oregoni egyetemen. „A föld alatt a bányászok szívszorító megpróbáltatásai, a felszínen pedig a családtagok és a mentőcsapat erőfeszítései és nehézségei – a kettő összefűzése adja Tobar mesteri beszámolóját az elzártságról és a sóvárgásról, majd a minden nehézségen diadalt arató győzelemről. Feszültséggel teli és gyengéd pillanatok váltják egymást az emberek életében, s egy olyan történet bontakozik ki előttünk, amely a kalandregényekkel is simán fölvehetné a versenyt.” Scott Wallace, The Los Angeles Times Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=N2aEMFe5wv4

Kedves Vásárlónk!


2020. szeptember 29-én és 30-án az e-könyveket szolgáltató partnerünk, a DiBook Zrt. műszaki karbantartást végez. E miatt - átmenetileg - nem érhetők el az e-könyvek. Türelmüket és megértésőket ezúton is köszönjük!


A Book24 csapata

5%
2690 Ft
2556 Ft
Kosárba
  • 448 oldal
  • eISBN: 9786155584190
  • Cikkszám: 1078984
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK