Szűrő

Reich Károly könyvek

Istennő szépséges fia

Majtényi Zoltán

Aineiász kölyök még, amikor fény derül származása titkára, s akkor tudja meg azt is, hogy édesapja nagy hatalmú városfejedelem, rokonsága pedig Trójában uralkodik. A kisfiú sudár ifjúvá serdül, sőt nemcsak szép és nemes szívű férfi, hanem messze földön híres vitéz is; az istenek őt szemelik ki arra, hogy megmentse a trójaiakat a győztes görögök gyilkos dühétől.
16%
2300 Ft1932 Ft Kosárba

Hívogató

Gazdag Erzsi

A népszerű költőnő verseit Reich Károly örökifjú rajzai díszítik. A köteten akkoriban egy generáció nőtt fel, és számíthatunk arra, hogy a színes lapozó ma is a kisgyerekek kedvence lesz.
16%
2100 Ft1764 Ft Készletfigyelés

Eszter ezermester

Osvát Erzsébet

A Reich Károly illusztrálta lapozóból a kis Eszterrel ismerkedhetnek meg a két éven felüliek, aki játszik, rajzol, kertészkedik, süt-főz, nagyon szereti az állatokat, mesét hallgat és Álomrétről álmodik.
16%
1200 Ft1008 Ft Kosárba

Csálé Kati

Donászy Magda

Csálé Kati barátaival – Hó Kató, Hobóc – már megismerkedhettünk a Madaras karácsonyfa és a Táltosmackó című könyvekben is. Ez a mesecsokor azonban nem egy szeletét mutatja be az életnek, hanem teljességében ragadja meg azt. Háttérben az első világháborúval, melyben a gyerekek a legnagyobb ajándékot várják: édesapjukat; amikor még értéke van egy faágnak, rézgyűszűnek, ahol még lehetséges mesés gyermekkort varázsolni szinte a semmiből: hóembert építeni, babákat készíteni, cicatalpú papucsban osonni, szarkát nevelni, csodára várni... Reich Károly rajzaival
16%
2100 Ft1764 Ft Készletfigyelés

Cérnahangra

Reich Károly

Beney Zsuzsa

"Egy ujjamat szopogattam, két ujjammal cérnát fogtam, három ujjam nézegettem, négy ujjamat mind megettem, öt, sok ujjammal nyulásztam, gurigázni is próbáltam." (Kéz). A költő gyerekversei a kicsik világának bensőségességét, az anya és a gyerek közötti hasonlíthatatlan kapcsolatot sugározzák.
16%
2300 Ft1932 Ft Kosárba

Az álruhás kisautó

Osvát Erzsébet

A tárgyaknak is van életük. Legalábbis a gyerekek és az írók világában nagyon. Osvát Erzsébet lelket lehel egy magára hagyott, kidobott kisautóba, egy félszemű flanelmackóba, egy kék kockás labdába, sőt Tévémackóék világába is. De ezek a játékok valódi életet csak a gyerekektől kapnak: piciny jó és rossz cselekedetektől, apró emberi megnyilvánulásokból, hűségtől-hűtlenségtől, barátságtól, álmodozástól. Reich Károly kedves, a tárgyakat megelevenítő illusztrációival a könyvet óvodásoknak ajánljuk.
16%
1900 Ft1596 Ft Készletfigyelés

Arany 1x1

Reich Károly

A könyvből a gyerekek megismerkedhetnek a számokkal 1-10-ig, és le is tesztelhetik tudásukat a második fejezetben található feladatokkal. A tanulást megkönnyítendő, a feladatokat Reich Károly bájos rajzai festik alá.
16%
1900 Ft1596 Ft Kosárba

Állatos ABC

Donászy Magda

Donászy Magda ÁLLATOS ABC-jét nem csak a most olvasni tanuló kisiskolásoknak ajánljuk, hanem azoknak a gyerekeknek is akik, szeretik a verseket.

A kiadvány Reich Károly rajzaival készült.

16%
1900 Ft1596 Ft Készletfigyelés

Ábécéország

Kovács Klára

Kovács Klára nagyszerű pedagógusként azt a célt tűzte egykor maga elé, hogy a betűvetést elkezdő gyermek tankönyveit és kedves képes meséskönyveit egyaránt jó kedvvel vegye kézbe, és ne váljon el élesen a két műfaj, a kötelező és a kedvcsináló. Így ír erről a szerző: A betűtanítás időszakában is már keresi a gyermek az ismerős betűkből összeállított szóképeket, szövegeket. Különösen így van ez akkor, ha érti azok tartalmát, és gyönyörködhet a megértést szolgáló művészi illusztrációkban.
16%
2700 Ft2268 Ft Kosárba

A nagyhatalmú sündisznócska

Móra Ferenc

Ebben a mesekönyvben kedves, pajkos állattörténeteket olvashatunk a nagy klasszikus, Móra Ferenc meséiből. Találkozhatunk a bátor sünivel és barátaival, Micókával a cicával aki szeret focizni , a kis csibékkel, akik mindig veszekednek és még sok-sok kedves állattal, miközben érdekesebbnél érdekesebb kalandokat élnek át. A kedves, erdei történetekben a furfangos Sündisznócska pedig mindig túljár Mackó úr eszén...
16%
900 Ft756 Ft Készletfigyelés

A kismanó sapkája

Osvát Erzsébet

Az apró, mindennapi történeteket, jelenségeket lágy, duruzsoló hangon meséli el a gyermeki világot kitűnően ismerő írónő. A történeteinek hősei gyerekek, tündérek és manók, játék állatok, sőt a játszótéri hinta is.
16%
1900 Ft1596 Ft Készletfigyelés

A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc

Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült.
16%
2699 Ft2267 Ft Kosárba

Vackor az első bében

Kormos István

Micsoda mulatság egy mackógyerek az osztályban! Nagy mancsa és körme ellenére Vackor ügyesen tornázik, könnyen meg tanul olvasni és számolni, és hamarosan a gyerekek kedvence lesz. Ám amikor tavasszal kisüt a nap, a piszén pisze kölyökmackót csavarogni hívja medve természete, és aznap nem megy iskolába. Vajon mit szól ehhez az első bé?

16%
2499 Ft2099 Ft Készletfigyelés

Kerek esztendő

Kormos István

Minden hónapnak megvan a maga szépsége! Januártól decemberig, hónapról hónapra ismerkedhetünk meg a természet körforgásával, az évszakokkal, állatokkal és növényekkel...
16%
1999 Ft1679 Ft Kosárba

Vackor világot lát

Kormos István

A boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó ezen a télen Budapestre látogat. Amíg szülei téli álmot alszanak, ő hógolyózik, korcsolyázik, hómedvét épít, beutazza Pestet és Budát. Szállásadója, Jolán néni sapkát, sálat ad rá, hogy meg ne fázzon, ám a városligeti Műjégpályán Vackor elveszíti a meleg ruhadarabokat. A kismedve megfázik, és ágynak esik. A hó meg csak hull, egyre hull, és lassan beteríti a várost.
16%
2499 Ft2099 Ft Kosárba

Labdarózsa

Bálint Ágnes

Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-Rékával lakik együtt egy mesebeli kertben, egy hatalmas papírládában, melyben ágyon kívül még konyha is van Hozzájuk szegődik Szidol cica Baka kutyával és Tyúkanyóval. A felnőttek nem zavarják meg a gyerekek gondtalanságát, hadd éljenek a kert szelíd törvényei szerint! Van is elég dolga Labdarózsának, rendet kell tartania az udvar népe, cicusok, csirkék között is Bálint Ágnes meseregényében a melegség-kedvesség öröméről, a bajtársiasságról ír, melyet Reich Károly vidám, színes rajzai kísérnek.
16%
2500 Ft2100 Ft Kosárba

Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról

Kormos István

Kormos István csetlő-botló, csavargó kölyökmackója éppen olyan, mint az óvodás gyerekek: játék közben elfelejtkezik az időről, nem eszi meg az ebédet, félve megy bele a Balatonba, hogy aztán annál nagyobb örömmel lubickoljon a hatalmas tóban. Egyetlen fura tulajdonsága van: mackó létére nem szereti a mézet. De talán ez is megváltozik, mire iskolába megy…
16%
2799 Ft2351 Ft Kosárba

Minden napra egy mese

T. Aszódi Éva

Minden napra egy mese, s egyik érdekesebb, mint a másik. Az év minden egyes napjára jut belolük felolvasni-, mesélnivaló, még február 29-ére is, ha szökoév van. A 366 mesét tartalmazó kötetben a magyar mesekincsnek és a világ meseirodalmának színe-javát gyujtötte egybe a válogató, legjobb íróink és mufordítóink feldolgozásában: angol, francia, német, svéd, norvég, orosz, indiai, kínai, japán népmese-feldolgozások és modern mumesék követik egymást tarka forgatagban.
16%
3999 Ft3359 Ft Készletfigyelés

Vackor az első bében

Kormos István

Micsoda mulatság egy mackógyerek az osztályban! Nagy mancsa és körme ellenére Vackor ügyesen tornázik, könnyen megtanul olvasni és számolni, és hamarosan a gyerekek kedvence lesz. Ám amikor tavasszal kisüt a nap, a piszén pisze kölyökmackót csavarogni hívja medve természete, és aznap nem megy iskolába. Vajon mit szól ehhez az első bé?
16%
2499 Ft2099 Ft Kosárba

Kincskereső kisködmön

Móra Ferenc

Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat hagy benne, mintha csak a szülői intelmeket hallgatná.

16%
1299 Ft1091 Ft Készletfigyelés

Légy jó mindhalálig

Móricz Zsigmond

Nyilas Misi szorongó kiskamasz, aki nem találja a helyét a debreceni kollégium falai között. Szerencsétlen véletlenek folytán a felnőttek olykor kegyetlen világával is kénytelen idejekorán szembesülni. A nyakába szakadt felelősség súlyát addig-addig hordozza magában, míg végül rá kell jönnie: Én nem akarok debreceni diák lenni tovább!
16%
1999 Ft1679 Ft Kosárba