Szűrő

Moldova György könyvek

Moldova György korunk egyik legkiemelkedőbb irodalmi alakja, aki az évek során, remek művei mellett számos nagyérdemű díjat is magáénak tudhat. Többek közt kétszeres József Attila-díjas, Prima Primissima díjas, Kossuth-díjas és még Karinthy-gyűrűs kitüntetést is kapott a kiemelkedő munkájáért. Emellett a Digitális Irodalmi Akadémia megalkotója, valamint a hazai humor és szatíra legmeghatározóbb egyénisége.

Az alkotás vágya hajtja 

A szerző tanulmányai befejezése után több fizikai munkát is végzett, többek közt dolgozott bányászként, kazánszerelőként, és még kertészként is, de emellett az írás is ugyanúgy jelen volt az életében. Az alkotás vágya 1964-ben vált teljesen az élete részévé, valamint ebben az időszakban jelent meg az első novellája is az Új Írás folyóiratban. Később művei több millió példányban keltek el, ami többek közt annak volt köszönhető, hogy a mindennapi élet fő problémáit, és legfőbb kérdéseit dolgozta fel. Művei jellemzően négy fő műfaj köré rendeződnek, ezek a szatírák, prózai írások, riportok és a aforizmák. Moldova György legolvasottabb műveit keresse a BOOK24 online polcain!

Tovább

Zsidómentes övezet

Moldova György

2014 tavaszán a Parlament egy titkos döntést hoz:az időszámítást visszaforgatja 70 évvel.Indoklása szerint a német, majd a szovjet megszállás megszüntette a független magyar államrendet.
12%
2500 Ft2200 Ft Készletfigyelés

A bolygató

Moldova György

Moldova György kikérte az irattárból a megfigyelésével kapcsolatos dokumentumokat. Beszélt azokkal az emberekkel, akik a megfigyelését elrendelték és azokkal is, akik a jelentéseket írták. Ebben a könyvben olvashatjuk az Íróhoz írt leveleket, a dicsérettől az aljas mocskolódásokig.
12%
3200 Ft2816 Ft Készletfigyelés

Harc az angyallal

Moldova György

Moldova György új regénye a Színház és Filmművészeti Főiskolán játszódik 1955-ben. Egy elvakultan kommunista színésznő, a felvételi bizottság tagja, szerelmes lesz egy felvételre jelentkező, kiugrott papba.
12%
2990 Ft2631 Ft Készletfigyelés

Az utolsó töltény 12.

Moldova György

Itt az ideje elbúcsúznom az önéletrajzi sorozatom olvasóitól. Köszönöm, hogy ilyen hosszan megtiszteltek a figyelmükkel! Tizenkét évvel kezdtem el "Az utolsó töltény"-t, az eltelt időszak alatt közel háromezer oldalt vetettem papírra, leírtam minden fontosat ami történt velem.
12%
2900 Ft2552 Ft Készletfigyelés

Az utóvéd

Moldova György

Moldova György új regénye egy partizán története, aki súlyos sérüléseiből felépülve, egyedül őrzi állandó harckészültségben a partizán bázist.
Később találkozva régi bajtársaival, egyre több konfliktusba kerül velük. Nem találja a békében a helyét.
Régi szerelmével visszamegy a bázisra.
12%
2900 Ft2552 Ft Készletfigyelés

Kegyelemkenyér 2.

Riport a nyugdíjasokról

Moldova György

,,A nyugdíjas mostanában olyan befőtt, amelyet az állam belerak egy szűk üvegbe, szalicilt szór rá és rácsavarja a fedelet, aztán többé nem foglalkozik vele."
12%
3000 Ft2640 Ft Kosárba

Keserű cukor

Moldova György

A világ jelenlegi állapotát figyelve, az a gondolatunk támad, hogy annak idején szándékosan vagy véletlenül, nem Krisztust feszítették meg, hanem Barabást, a haramiát. Erre vall, hogy nem a megváltás következett be, hanem a bűnök megdicsőülése. Ezt a történelmi titkot oldottuk meg Pilátus helytartó eddig ismeretlen kéziratának felfedezésével.
12%
2500 Ft2200 Ft Készletfigyelés

Kegyelemkenyér 1. - Riport a nyugdíjasokról

Moldova György

A lázálmokat kergető FIDESZ kormány - olimpia, Paks 2. - számolatlanul szórja az ország pénzét. Nincs min csodálkozni, hogy a 3 millió nyugdíjas púp a hátukon.
Eszükbe se jut, hogy valahogy rendezzék a több százezer nyugdíjas helyzetét, akik havonta kevesebb, mint 50 ezer Ft-ot kapnak.
Orbán Viktor úgy gondolja, hogy nagyobb a politikai hozadéka a karácsonyi ajándékként osztogatott Erzsébet utalványnak.
Moldova György a riportkönyve első kötetében bemutatja, hogy élnek a volt tanárok, bányászok nyugdíjasként.
12%
3000 Ft2640 Ft Készletfigyelés

Kegyelemkenyér 3.

Moldova György

Mit csináljunk? Olyan világban élünk, amilyen van.   Ez nagyon kevés, ide írom még a tartalom jegyzéket: I.          Ormánsági beszélgetések II.         A számok beszélnek III.       Hulló csillagok IV.      Narancsszínű Csepel V.     Utószó helyett
12%
3000 Ft2640 Ft Készletfigyelés

A népet le kell váltani

Moldova György

Én egy sikeres vesztes vagyok! Bár sok csatámat elvesztettem, talpon tudtam maradni, és győztes ellenfeleim sorsa, szellemi színvonala, teljesítménye, egész további útjuk megerősített abban a meggyőződésemben, hogy nekem volt igazam, és végső soron én jutottam a következő fordulóba.
12%
2900 Ft2552 Ft Készletfigyelés