Szűrő

Mesterházi Mónika könyvek

Magyar mesék lázadó lányoknak

25 nő története

Tóth Krisztina

Szabó T. Anna

Miklya Luzsányi Mónika

Kiss Judit Ágnes

Mesterházi Mónika

Molnár Krisztina Rita

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Nem is egy – huszonöt. Némelyikük most is közöttünk él. Lányok, nők, asszonyok, akik nem mindennapi nehézségeken lettek úrrá, és sokszor képtelenül merésznek tűnő célokat értek el. Akik hittek magukban, és képesek voltak másokért dolgozni akkor is, ha a környezetük megpróbálta erről lebeszélni őket. Akik elavult szokásjogon, egyéni és történelmi tragédiákon, betegségen, szorongáson felülemelkedve végezték el választott feladatukat, és mutattak ezzel példát nekünk, olvasóknak, lányoknak és fiúknak egyaránt.
16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

Egy jóravaló nő szerelme

Nyolc történet

Alice Munro

A szerelem áll Alice Munro történeteinek középpontjában: az, hogy mi mindent meg nem tesznek érte az emberek, hogyan viselkednek, ha megszerzik, akire vágytak, hogyan hagyják, hogy elsodorja őket a szenvedély, és milyen árat kell érte fizetniük.

Szereplői, a lányok és a nők Kanada kisebb és nagyobb szigetein, városaiban titkok, hazugságok és elfojtások között élik mindennapjaikat, próbálják megérteni jelenüket, egykori döntéseiket, melyek következményeivel egy életen át küzdenek.

16%
3950 Ft3318 Ft Kosárba

Élőlánc

Seamus Heaney

Seamus Heaney (1939-2013) utolsó verseskötete az ír Nobel-díjas költő 2006-os szélütése után íródott. Voltaképp érthetetlen, hogy öregségnek, betegségnek semmilyen jele nem érződik sem a teremtőerőn, sem a megformálás mívességén.
A témákon persze igen: a korábban is jelen lévő halál talán valamivel nagyobb vagy inkább személyesebb hangsúlyt kap. És a visszajárás is: gyerekkorhoz, szülői házba, a fiatalság színhelyeire.
Ám az Élőlánc egyáltalán nem gyászos kötet. Ahogy a címe is mutatja, az egyén halandóságán túl az ember egzisztenciális szolidaritására, a generációk szívós stafétájára, az élet túlélésére fókuszál.
16%
1499 Ft1259 Ft Készletfigyelés

The Nightmare Charade - A Rémálom-rejtvény - Akkordél Akadémia 3.

Mindee Arnett

Porkának túl sok álma, túl sok feladata van, túl sokan ellenőrzik, mit csinál, ám egy Rémálom ritkán engedelmeskedik a játékszabályoknak.

Porka Evergím harmadikos az Akkordél Akadémián, és nincs más vágya, mint egyedül maradni a barátjával, Eli Bookerrel. De a sors szó szerint távol tartja őket egymástól. Porka ugyanis Rémálom, aki be tud lépni Eli álmaiba, hogy figyelmeztető jeleket találjon a jövő értelmezéséhez, de egy ősi átok szerint, ha igaz szerelem bontakozik ki közöttük, az tragédiához vezet. Porka és Eli vállalná a kockázatot, ám a hatalom másképp gondolja: kísérőt jelölnek ki melléjük, aki vigyáz, hogy a kapcsolatuk szigorúan plátói maradjon.

Ha ez nem lenne elég, a Mágusfajták Rendkívüli Hírszerzési Alosztálya (az M.R.H.A.) megbízza őket, hogy az álomlátó kötelékükre támaszkodva segítsenek megtalálni a fekete mágiának a mágusfajták által ismert legnagyobb hatalmú tárgyát. Az Animus Mortem feltámasztja a holtakat, de az élők lelkének kiszívása útján így hollétének kinyomozása valóban élet-halál kérdése.

Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Porka egyik barátját gyilkossággal vádolják, és az illető számít rá, hogy Porka tisztázza.

Átok és kísérő ide vagy oda, neki mélyre kell hatolnia Eli álmaiban, ha ki akarja deríteni az igazságot, és meg akarja találni a módját, hogyan legyenek végre igazán együtt!

Ismerd meg rejtélyes világát
16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

Az őrület kultúrtörténete

A Bibliától Freudig, a bolondokházától a modern orvostudományig

Andrew Scull

Nyugtalanító rejtély, amely a mai napig zavarba hoz bennünket. Évezredek óta közös emberi tapasztalatunk része. Egyszerre ragad el és riaszt meg: alig van ember, aki immunis lenne rémképeire. Folyamatosan figyelmeztet, hogy néha magunk is mennyire erőtlenül kapaszkodunk a valóságba, de közben arra ösztönöz, hogy megtaláljuk az emberi létről alkotott fogalmak határait. Az őrület túlmutat az orvoslás hatáskörén: bármennyire is szeretné a pszichiátria, és azok, akik mentális rendellenességben szenvednek, hogy ne így legyen, az őrület rejtély marad. Olyan rejtély, amelyet láthatóan nem tudunk megoldani, pusztításának mértékét legfeljebb csökkenteni tudjuk. E könyvből, vagyis az őrület kultúrtörténetéből kiderül, hogy megnyilvánulásait és következményeit mélyen áthatja az a társadalmi kontextus, amelynek keretein belül az irracionalitás a felszínre tör. A kontextus a legfontosabb: a jelen elfogultságain túl sehol nem találunk olyan archimédeszi pontot, ahonnan semlegesen és pártatlanul tanulmányozhatnánk eddigi történetét, azaz ilyesmibe fogni istenkísértés. Andrew Scull szociológus, kultúrtörténész, egyetemi tanár mégis megkísérli a lehetetlent, és egy nagyszabású, tudományos igényű munkában kalauzol el minket abba a világba, ahová egyedül nem mernénk belépni
16%
5990 Ft5032 Ft Kosárba

A szerelem története

Nicole Krauss

Egy rég elvesztettnek hitt könyv előkerül, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét. A háborús időket túlélő könyv mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő, s főhőséről kapta Alma, a tizennégy éves New York-i lány a nevét. Alma egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története - örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese, amely Nicole Krausst napjaink legjobb írói közé emelte.

A regényből Radu Mihăileanu, az Életvonat és a Koncert rendezője készített filmet, amely 2017 márciusától látható a magyar mozikban.
16%
2990 Ft2512 Ft Készletfigyelés

Szívélyes fahrenheit - 17 sci-fi remekmű

Isaac Asimov

A tudományos fantasztikus irodalom meghatározó jelentőségű műveiből áll össze ez a gyűjtemény. Asimov az 1954-es esztendő legszebb, legizgalmasabb, az ő számára különösen fontos történeteit szedte csokorba, az 1953 év termését bemutató, magyarul tavaly megjelent Gyilkos idő folytatásaként. Az előző évikötet alcíme ez volt: 17 sci-fi remekmű. Nos, az
16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

A történet vége

Lydia Davis

Lydia Davis története egy szakításról szól: arról, hogy a kapcsolatok hogyan visszhangoznak tovább az emberben azok megszakadása után is. A fordítóból lett harmincas egyetemi tanárnő évek múlva próbálja felidézni szenvedélyes viszonyát egy nála tizenkét évvel fiatalabb férfival. A majdnem hétköznapi kapcsolat megszakadása nem hétköznapi fájdalmat okoz a nőnek: gondolatai mindig visszatalálnak a férfihoz, aki elhagyta.
16%
3499 Ft2939 Ft Készletfigyelés

TransAtlantic - Atlanti átkelés

Colum McCann

Egy óceán el is választhat és össze is köthet sorsokat. Egy Írországban elkezdett élet az Egyesült Államokban folytatódik. Egy másik Kanadában kezdődik és Észak-Írországban ér véget. Ez a regény átkelések sorozata; repülővel és hajóval is megteszik az utat az Atlanti-óceán partjai között. Ami ennél viszontagságosabb: emlékezetben és képzeletben átkelni a földrészek és történeteink, múltdarabjaink között.
16%
3490 Ft2932 Ft Kosárba

Az annyi, mint

Lydia Davis

Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat képes néhány mondatba sűríteni, mint a szerelmi csalódás vagy az öregedéstől való félelem. A kötet tele van hétköznapian abszurd és abszurdan hétköznapi helyzetekkel: egy nő az exférje új feleségével vacsorázik, egy férfi kiszámolja, hogy megért-e egy kapcsolat minden elköltött pénzt, W. H. Auden fázósan bújik a takaró alá barátai házában, és szerepel benne a Történet című novella is, amelynek alapötletéből Davis A történet vége című kultregényét írta.
16%
3499 Ft2939 Ft Kosárba