Szűrő

Hajdúné Vörös Eszter könyvek

Mediciek

Egy dinasztia felemelkedése

Matteo Strukul

Firenze, 1429. február. Giovanni de’Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két f...
24%
3990 Ft3032 Ft Kosárba

A lány, aki megérintette az eget

Luca Di Fulvio

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.

A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.

Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.

Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával (kezdet-közép-vég), megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk. - (Luca di Fulvio)
24%
4499 Ft3419 Ft Kosárba

Álmok bandája

Luca Di Fulvio

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.

Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban amerikainak lenni egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.

Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.

Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.
24%
4499 Ft3419 Ft Kosárba

A boldogság megkísértése

Lorenzo Marone

Cesare Annunziatáról mellébeszélés nélkül elmondhatjuk, hogy öreg és cinikus, kibírhatatlan ember. Hetvenhét éves, öt éve özvegy, két gyermek apja: a fia galériatulajdonos és homoszexuális, a lánya ügyvéd és neurotikus. Őmaga sokféle munkát kipróbált, de főként könyvelőként dolgozott, amit gyűlölt is kellőképpen. Nápoly Vomero negyedében él, ahol ,,a levegő elég tiszta, és nyáron is friss".

Cesare úgy döntött, fütyül másokra és a sok álomra, amely előtt becsukta az ajtót. Nem fecsérel sok időt arra, hogy mérleget vonjon az életéről. Napjai nyugodtan telhetnének: olykor egy-egy pohárka bor Marinóval, a második emeleti neurotikus kis öreggel, olykor egy kis nem kívánatos csevegés Eleonorával, a házbéli macskás nővel, olykor a testi szenvedély fellángolásai Rossana, az érett korú ápolónő karjaiban. Ám egy nap a társasházba érkezik a fiatal és rejtélyes Emma a férjével, egy gyanús egyénnel, aki nagyon más, mint a felesége. Cesare azonnal megérti, hogy a párral valami nincs rendjén, és persze, hogy nem akarna beleavatkozni mások életébe, hacsak nem az Emma szomorú szemében bujkáló néma segélykérés miatt...

És a hetvenhét éves Cesarét megkísérti a boldogság, amikor lerombolja a cinizmusból maga köré épített falat, és élete kockáztatásával segít a bántalmazó férj elöl menekülő, fiatal szomszédnőjének.
Szívet melengető, nagyvárosi történet arról, hogy sokféleképp élhetjük meg időskorunkat. 

Van, aki óvatosan kel át az életen, kerülve minden veszélyt, de az élvezetet és a boldogságot is. És van, aki hetvenévesen kinyílik az idáig megközelíthetetlen világ előtt, mint Cesare Annunziata. 


Lorenzo Marone nápolyi író, aki ügyvédi pályáját adta fel az irodalom műveléséért. Ez az első műve, amely rögtön hatalmas sikert aratott Itáliában, filmet is készítettek belőle.
24%
2990 Ft2272 Ft Kosárba

A világ a te szemeddel - Egy szerelem két története

Loredana Frescura, Marco Tomatis

Loredana Frescura, Marco Tomatis

Egy szerelem két története

Egy kis város kis állomása. Egyik nap olyan, mint a másik, a rád váró iskola, az élet állandó mókuskereke. De aztán egy fiú és egy lány meglátja, majd megszólítja, és lassacskán megismeri egymást, ám lábujjhegyen rögtön elcsattan az első csók. Ilyen hirtelen tör rá a szerelem Costanzára és Angelóra: érzelemmel, szenvedéllyel, boldogsággal. Az idő megkettőződik a tekintetükben, megoszlik a gondolataikban, és két hangban kel életre, amelyek épp olyan párhuzamosak, mint a vonatsínek, amelyek hazakísérik őket iskola után, a gyengédségben próbálnak életük ezen oly édes és lenyűgöző időszakának értelmet keresni. Egyszerre felejthetetlen és nehéz pillanat lesz ez számukra, olyan próbatétel, amely talán örökre megváltoztatja őket, kínálkozó alkalom, hogy belevesszenek a végeérhetetlen szerelembe.

Szenvedélyes és édes könyv a világegyetem leggyakrabban megénekelt, ám soha meg nem magyarázott érzelméről: a szerelemről.

24%
1999 Ft1519 Ft Kosárba

Az alkimista kulcsa

Cristina Brambilla

Nem esik meg minden nap, hogy egy reggel felébredsz, és felfedezed, hogy az apád varázsló alkimista. Hogy a szolgálatában egy bogaras vízköpő áll, akinek minden vágya, hogy újra fenséges szárnyas oroszlán lehessen. Hogy a város, ahová éppen átköltöztél, Velence a víz és a köd labirintusa, amely a mágia történetének legértékesebb és leghatalmasabb kulcsát rejti. Lucillával mindez megtörtént. Ám ez csupán a kezdet.
24%
2999 Ft2279 Ft Kosárba

A sötét jóslat

Sárkányok gyermeke 2.

Sandra Regnier

Felicity Morgan igen szerencsésnek mondhatja magát. Nemcsak hogy szinte minden srác érdeklődik iránta a suliból, hanem London leghelyesebb pasija a jegyese. Csakhogy sajnos az eljegyzés már évszázadokkal ezelőtt megtörtént, és a jövendőbelije, a kissé beképzelt félelf, Leander
FitzMor, aki sok nőnek csavarja el a fejét. Felicity egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy megüsse, vagy megadja neki a mindent eldöntő csókot. De Fay figyelmét más dolgok is lekötik: ő az elfek kiválasztottja. Csak ő találhatja meg az elfeknek oly fontos koronaékszereket, de ehhez az időn át kell utaznia. És ha ez nem lenne elég, Felicity épp csak visszatért a VIII. századi Germán Birodalomból,
máris komoly dolgok miatt kell aggódnia: az elfek gyilkossággal vádolják. Lee mindent megtesz, hogy bizonyítsa Fay ártatlanságát, így nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot. Eközben kiéleződik a helyzet az elfek birodalmában is, és ismét minden Felicitytől függ. Csak ő találhatja meg az elfeknek oly fontos koronaékszereket, de ehhez az időn át kell utaznia...
24%
2999 Ft2279 Ft Kosárba

Hercegnőképző intézet - Micsoda Herceg!

Hercegnőképző Intézet 2.

Prunella Bat

Hercegnőképző Intézet

A megfelelő iskola, hogy igazi hercegnő légy

Micsoda Herceg!

Norman igazi zseni! Vicky legjobb barátjának ugyanis sikerült a Királyi Akadémia és a Hercegnőképző Intézet közötti titkos átjáróra rábukkannia, így akkor találkozhatnak, amikor csak akarnak. Ám a Bagolylakba megbeszélt első találkozón Vicky meglepetésbe botlik… egy új, négylábú barátba!
24%
2499 Ft1899 Ft Kosárba

Hercegnőképző Intézet 1. - Koronát Vickynek!

Prunella Bat

A megfelelő iskola, hogy igazi hercegnő légy

Koronát Vickynek!

Vicky hanyatló nemesi családból származik, és szöges ellentéte egy igazi hercegnőnek: a haja kifésülhetetlen, imád fára mászni, az egyetlen ékszere pedig egy színes száraz tésztából készített lánc. Hogy egy kis jó modort tanuljon, Henrietta néni a Hercegnőképző Intézetbe íratja, ahol szerencsére három fantasztikus barátnőre lel…
24%
2499 Ft1899 Ft Kosárba

Milly Merletti 1. - Divatálmok - Farmeros hercegnő

Elena Peduzzi

Milly Merlettinek van egy álma: divattervező szeretne lenni. Vajon a varázserejű ruhákkal teli nagy szekrény rejti a titkot, amelynek a segítségével megvalósíthatja?

Farmeros hercegnő

Milly tizenegy éves, amikor az első varázserejű ruhát magára ölti. Zöld bársony, tele csipkével és díszes szegéllyel. Követi az utasításokat, és... hopp! Hihetetlen kaland részesévé válik. A versailles-i királyi palota fényűző szalonjaiban bolyongva meg kell fejtenie a ruhák szövetének rejtélyes titkát, miközben a szeszélyes hercegnő, Marie Antoinette bonyolult követeléseinek is eleget kell tennie.

24%
1999 Ft1519 Ft Kosárba

Milly Merletty 2. Divatálmok. Rocker miniszoknya

Elena Peduzzi

Milly Merlettinek van egy álma: divattervező szeretne lenni. Vajon a varázserejű ruhákkal teli nagy szekrény rejti a titkot, amelynek segítségével megvalósíthatja?

Rocker miniszoknya

Get back, get back, get back - énekli egy rockbanda valamelyik londoni háztetőn. 1962-t írunk, Milly fehér és vörös, varázserejű ruhában nézi az előadást. Vele van Abbie és az öccse, Martin, a gitáros jelölt. Ő árulja el Millynek a fiatal, alig ismert együttes nevét, amely éppen játszik: ők a Beatles, és éppen új gitárost keresnek. Millynek feltétlenül meg kell győznie Martint, hogy jelentkezzen a meghallgatásra!

24%
1999 Ft1519 Ft Kosárba

A betű mágusa

Varázskönyv-trilógia 1. rész

Kai Meyer

Harry Potter és Percy Jackson rajongóinak. Furia Faerfax a könyvek világában él. Nem csoda hát, hogy minden idejét a családi birtok hatalmas könyvtárában tölti. De ez a könyvtára különbözik az összes többitől: tele van különleges lényekkel és mágiával. De a legnagyobb titkot birtokába csak a könyvmágusok juthatnak.
24%
3299 Ft2507 Ft Készletfigyelés

A fiú, aki éjjel meglátta a napot

Luca Di Fulvio

A kilencéves Marcus a herceg fiaként a kiváltságosok életét éli a Kelet-Alpokban. Szerető család, fényűzés és jólét veszi körül. Ám ez az idill nem tart sokáig. Egy nap a hercegi várat megtámadják, és az ott élőket meggyilkolják. Kis híján Marcus is áldozatul esik, ám Eloisa, a falusi bába lánya segít neki, hogy életben maradjon. Hazaviszi szegényes otthonába, Raühnvahlba, és anyjával, Agnetével gondját viselik. Az ifjú herceg a merénylőktől való félelmében Mikael álnéven kezd új életet egy idegen környezetben, idegen emberek között. A falubeliek úgy tudják, a bába a dravocniki vásárban vette a fiút. Mindenki életképtelennek tartja, és nem jósolnak neki túl sokat. De hála Agnete és Eloisa szeretetének, és a titokzatos és magányos Raphael gondoskodásának, a fiú lassan megerősödik, és egyre inkább kivívja a falubeliek tiszteletét. Közben telnek az évek, Mikael betölti a tizenhatodik életévét, Eloisa is gyönyörű fiatal lánnyá serdül. Kezdeti félszegségük lassan szerelemmé válik. A raühnvahliak egyre nehezebben viselik az új herceg, Ojsternig kényuralmát, de tehetetlenek. Mikael pedig egyre kétségbeesettebben nézi a szenvedésüket. És egy nap, mikor a dölyfös herceg egy ártatlan lányt akar máglyán megégetni, nem maradhat tovább tétlen. Úgy érzi, hogy más sorsra rendeltetett: a szíve a szabadságért és az igazságért ég.
24%
4499 Ft3419 Ft Készletfigyelés

Milly Merletti 3. Divatálmok - Balett New Yorkban

Milly Merletti 3.

Elena Peduzzi

Milly Merlettinek van egy álma: divattervező szeretne lenni. Vajon a varázserejű ruhákkal teli nagy szekrény rejti a titkot, amelynek a segítségével megvalósíthatja?

Balett New Yorkban

Hogy érzi magát az ember New York egyik legjelentősebb színházának, az American Ballett Theater-nek a színpadán, miközben az egész közönség az első tánclépésre vár?

Milly, aki ezúttal egy varázserejű, csupa toll és lüszter tüllszoknyát visel, túlságosan is jól tudja: végtelenül izgatottnak! Ám nincs idő meghátrálni, mert a régi, Brooklin Heights-i Merletti szalonban fontos nyomokra bukkanhat a varázserejű ruhákat illetően.

Akkor hát: kezdődjék a tánc!

24%
1999 Ft1519 Ft Készletfigyelés

Az elfek öröksége

Sárkányok gyermeke 1.

Sandra Regnier

Felicity Morgan, becenevén Fay, nem pontosan az, akit az elfek megjósolt megmentőjeként elképzelünk. A lány még csak tizennyolc éves, fogszabályzót visel, a divat nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. A neve ott ragyog az elfek ősi nagy könyvében...
Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja köré csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai
sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi. Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit. Felicity egyre biztosabb benne, hogy valami nem stimmel, de erről csak akkor bizonyosodik meg, mikor Leevel váratlanul visszautaznak az időben.

,,A könyv humora remek. Fay világlátása
és öniróniája folyton mosolyt csal az
arcunkra, de elgondolkodtató is."
Weltbild

,,Felicity nem a legszebb és nem is a
legtökéletesebb, de talpraesettségével és
érett gondolkodásával az első pillanattól
fogva szimpatikus."
Leben und Lesen

,,Zseniálisan megírt történet. Tökéletes
elegye a klasszikus szerelmes középsulis
sztorinak és a misztikus fantáziavilágnak.
Két különböző világ izgalmas találkozása,
megfűszerezve némi időutazással."
BücherTreff

,,Ez a titkok könyve. Mindenki rejteget
valamit, és néha úgy, hogy ezzel ő maga
sincs tisztában. És ahogy az eltitkolt
dolgok felszínre kerülnek, úgy lesz egyre
érdekfeszítőbb és lebilincselőbb a regény."
Buchjunkie

,,A cinikus Fay és a félszeg Lee kapcsolata
nem éppen szerelem első látásra, de ahogy
telik az idő, egyre közelebb kerülnek
egymáshoz. Így persze minden olvasó azért
izgul, hogy végül egymásra találjanak."
Amazon
24%
2999 Ft2279 Ft Készletfigyelés

Tiniálom - Nyári különkiadás

Bianca Pitzorno

A három városi barátnő egy hegyi falucskában tölti nyarait. Paradicsomi helyszín, ahol élményeiket azzal tetézik, hogy számtalan titkot megosztanak egymással családi problémáikról és első szerelmeikről... Egy nap azonban a feje tetejére áll a világ! A faluba megérkezik egy közismert szappanopera stábja. S velük egy igazi tinisztÁr: Scintilla Luz, aki a képernyőn a nemes Violante kisasszonyt alakítja. Nem csoda, hogy az egész falu őt figyeli, és Barbara, Valentina és Vittoria sem nyugszik addig míg meg nem ismerkedik vele. Közelről azonban Violante egyáltalán nem olyan, amilyenre számítottak.
24%
1999 Ft1519 Ft Készletfigyelés

Égvilág 2. - A két harcosnő

Licia Troisi

Miután a Gyilkosok Testületétől megszökött, Dubhénak, a fiatal harcosnőnek meg kell szabadulnia az őt sújtó átoktól. Egyedül Sennar mentheti meg, a leghatalmasabb varázsló, Nihal társa, aki a Saaron túli Ismeretlen Földön él.

A vérszomjas szekta nemrég megtalálta a módját, hogyan keltse életre Astert, a Zsarnokot. Csupán az áldozati bárány hiányzik, a test, amelynek a halottak közül visszahívott lelket be kell fogadnia, és a kiválasztott nem más, mint San, Sennar és Nihal unokája. Idóra, Nihal egykori mesterére és a Testülettel szövetséget kötő megvesztegethető király, Dohor esküdt ellenségére bízzák a feladatot, hogy a fiút a Gyilkosok kegyetlen hajtóvadászatától megmentse.

Dubhét és útitársát, Lonerint, a fiatal varázslót eközben üldözőbe veszi a legfélelmetesebb ellenség: Rekla, a Mérgek Gárdistája a Testületben, aki az átok pecsétjét a lányra helyezte, és aki a lány szökéséért személyes bosszút akar állni.

Égvilág sorsa a Saaron túli titokzatos földeken dőlhet el. A két harcosnő küzdelme végzetesnek bizonyulhat.

 

24%
3499 Ft2659 Ft Készletfigyelés

Közel a horizonthoz

Danny-trilógia 1.

Jessica Koch

Nagyon nagy szerelem…

…és még nagyobb fájdalom.

Jessica egy fiatal nő, aki élvezi az életét, és úgy tűnik, gyönyörű jövő áll előtte. Egy nap megismerkedik a titokzatos Dannyvel, aki rabul ejti a szívét. De a férfi mintha rejtegetne valamit.

24%
3499 Ft2659 Ft Készletfigyelés

Közel a szakadékhoz

Jessica Koch

Danny pontosan 10 éves, mikor darabokra hullik az élete. Egy súlyos sorscsapás arra készteti a családját, hogy az Egyesült Államokból Németországba költözzenek. De ez még nem minden: Danny apja alkoholba fojtja bánatát, és egy olyan kegyetlen viselkedési mintához tér vissza, amiről azt hitte, a házassága révén végleg megszabadult. Danny védtelenül ki van szolgáltatva az apjának - de nem adja fel...
24%
3499 Ft2659 Ft Készletfigyelés

A sárkányok titka - Sárkányok gyermeke-trilógia 3.

Sandra Regnier

Valójában Felicitynek boldognak kellene lennie. Nemcsak az iskolájának összes pasija hever a lábai előtt, hanem a suli szívtiprója, Lee - aki nem mellesleg félig elf - szintén a kegyeit keresi. Bár ez egyáltalán nem meglepő, mert a sármos félelfnek már rég megjövendölték, hogy Felicity lesz a menyasszonya. De a lánynak kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a szerelmi életén törje a fejét. Már régebb óta tudja, hogy ő az elfek megjövendölt megmentője, ami egyre súlyosabb teherként nyomja a vállát. Kiderül az is, hogy fontos szerepet játszik az elfek és sárkányok végső összecsapásában. Ámde miközben próbálja megteremteni az egyensúlyt, megdöbbentő titkok látnak napvilágot, ami nemcsak abban ingatja meg Felicityt, hogy valóban jó oldalon áll-e, ha az elfek mellett harcol, hanem saját származásának körülményeire is fény derül, ami minden eddigi tettét megkérdőjelezi.
24%
2999 Ft2279 Ft Készletfigyelés