Cserna-Szabó András könyvek

A boldog békeidők utolsó pillanatai 2019 őszén. Egy kínai denevérben élő halálos vírus unalmában már azon tűnődik, mi lenne, ha elköltözne. Mondjuk, egy emberbe. Mindeközben Budapesten Aladár és Erika válnak. Lányuknak, Lizának van egy képzeletbeli barátja: Bingó, a vérnyúl. A Mikulásnak nyoma vész... Kuli, a temetőcsősz úgy tesz, mintha kettőig se tudna számolni, de mindez csak álca!

Az És boldogan éltek? - Mesehősnők utóélete című nagy sikerű női antológia után most itt a férfiak válasza.

Gondoltak már arra, mi történt gyerekkorunk mesehőseivel, miután jól ismert kalandjaik véget értek? Tényleg boldogan éltek, míg meg nem haltak?

A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában.

A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve. Igazság szerint jómagam inkább érzem közelebb e miniatűröket az epikus formákhoz, mint az értekező műfajokhoz.

Cserna-Szabó András legújabb regénye a Teremtéssel kezdődik, a világ megszületése után pedig korokon és helyszíneken száguldunk (vagy éppen ugrabugrálunk) keresztül. Az egyszerre szerteágazó és szorosan egybeszőtt történetfolyamban egyaránt felbukkan a címszereplő abbé, Martinovics Ignác, vagy éppen a szarajevói merénylők; Kosztolányi

„Hogy boldogok-e errefelé az emberek?

Halovány fogalmam sincsen. Igazából azt sem tudom, mi az a boldogság. Persze fordulhatok filozófusokhoz, hogy megértsem, csakhogy a bölcselőhad elég kuszafejű népség. Összevissza magyaráznak, gyakran teljesen felfoghatatlan dolgokat mondanak, és amennyire szigorúak kollégáikhoz, éppen annyira elnézőek önmagukkal szemben.

Rózsa Sándor történetét már többen pennájuk hegyére tűzték, így például Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra. Bennük egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Mármint senki nem látta közelről Rózsa Sándor működését. Most azonban egy koronatanú, Veszelka Imre, a legszöbb paraszt, Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája meséli el, hogy valójában hogyan is estek meg a dolgok. Ha valaki, hát ő igen közelről látta az eseményeket, és most (1900-ban) a szegedi Páva vendéglő előtt elmondja az igazi, eddig eltitkolt, megdöbbentő sztorit.

A szerzők: Babiczky Tibor, Bereményi Géza, Berg Judit, Bödőcs Tibor, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Gerlóczy Márton, Háy János, Horváth Viktor, Kemény István, Kiss Tibor Noé, Maros András, Márton László, Rainer M. János, Szécsi Noémi, Totth Benedek, Vámos Miklós

Íme az új tudományág, a katzenjammerológia alapkönyve! Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét.

Mindannyian Mikszáth hasából bújtunk elő, vallják a könyv szerzői.

Kibillent az elviselhetetlen normalitásból -

Cserna-Szabó Andrást eddig kivételes tehetségű, markáns hangú novellistaként ismerhette a közönség, e könyvében viszont mint esszéíró mutatkozik be. Negyvenkét fejezetben száguld végig a magyar és a világirodalom történetén, Rabelais-től Garacziig, s a rövid szövegekben igyekszik megragadni egy-egy életmű vagy alkotás lényegét, metafizikai középpontját.

Rózsa Sándor történetét sokan elmesélték már. A nép, az istenadta nép egy rakás nótát és legendát költött a betyárvezérről, a ponyvaszerzők se lustálkodtak Rózsa-ügyben, de az irodalmi profik közül is számosan pennájuk hegyére tűzték az alföldi szegénylegény sorsát: Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra stb.
Az előbbiekben felsorolt elbeszélőkben egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Mármint senki nem látta közelről Rózsa Sándor működését.

Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik...

Már az ókori görögök is... vagy ha ők nem, de a rómaiak biztosan! Üssük fel Apiciust vagy a Satyricont, és lám: ott a pacal. És a sötét középkor? Aki olvasta Rabelais-t, csak somolyog. Hát a modernek? Pacal minden mennyiségben, benne úszunk pillangózva. A posztmodernekről már nem is szólunk, csak annyit mégis: a pacal az pacal az pacal az pacal.