Szűrő

Ben H. Winters könyvek

Földalatti Légitársaság

Ben H. Winters

Egy Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban – a Kemény Négyekben – mindmáig legális.

 

Victor régóta érzi, hogy helytelen, amit tesz, és valami nincs rendben az egész országgal, de a szabadságát semmiért nem adná fel. Annak ellenére sem, hogy amikor Indianapolisba érkezik elvégezni a legújabb megbízását, már az eligazítás után tudja, hogy valami nagyon nem stimmel.

 

Victor beépül a magát Földalatti Légitársaságnak nevező rabszolgafelszabadító mozgalom helyi sejtjébe, hogy elkapja a szökevényt, akinek a nyomát templomok hátsó szobáin keresztül, üres parkolókon át lehangolt hotelszobákig és orvosi rendelőkig követi, hogy végül a Kemény Négyek szívébe hatolva felfedezze: a célpontja olyan dolog birtokába jutott, ami az egész ország jövőjét megváltoztathatja.

 

Ben H. Winters Az utolsó nyomozó című többszörös díjnyertes trilógiája (Gyilkosság világvége előtt, Végső ígéretek, Az igazság határán) után egy szépirodalmi nyelvezettel megírt, heves vitákat generáló regénnyel folytatja életművét, középpontban egy olyan Amerikával, amely elsőre nagyon szürreálisnak tűnhet, de sokkal valóságosabb, mint hinni szeretnénk. A Földalatti Légitársaság a megjelenését követően egyből New York Times bestseller lett, és számos meghatározó magazin és online portál év végi toplistájára felkerült.

 

„Első osztályú krimi, amely legalább olyan drámai erejű és tragikusan hihető, mint bármely kortárs szépirodalmi mű.”
Sci Fi Magazine

 

„Bámulatos alternatív történelmi regény… Winters erőteljes és időszerű morális keretet teremt sodró lendületű krimijéhez.”

BBC

 

„A Földalatti Légitársaság sikere részben abban rejlik, hogy fiktív valósága nyugtalanítóan közel áll korunk valóságához… Winters olyan történetet írt, amely új fényben láttatja a világunkat.”

The Washington Post

 

24%
3480 Ft2645 Ft Kosárba

Az igazság határán

Ben H. Winters

Hogyan töltenéd el az utolsó napjaidat a Földön?

Már csak tizennégy nap van hátra a Maia nevű aszteroida becsapódásáig. Amerika ‒ és a világ ‒ egészén végérvényesen eluralkodott a káosz.

24%
3280 Ft2493 Ft Kosárba

Végső ígéretek

Ben H. Winters

  • „Hosszú ideje az egyik legjobb krimi, amit olvastam.”

Nancy Pearl, NPR


  • „Winters ügyes mesélő, könnyedén jut el az ígéretes kezdésből egy izgalmas, megrázkódtató befejezésig.”

Los Angeles Review of Books


  • „Palace a végsőkig szerethető hős marad, akivel lehet menni a történetben… az olvasó pedig kíváncsian várja, hogy mi fog történni a trilógia záró kötetében.”

Publishers Weekly

 

 

 

Mit jelent civilizáltnak maradni egy olyan világban, ami éppen összeomlik körülöttünk?

Július 18-át írunk. Már csak 77 nap van hátra a 2011GV1 jelű aszteroida becsapódásáig, aztán a Föld menthetetlenül elpusztul. A világvége előtt az emberiség egyre gyorsabban éli meg a saját, személyes apokalipszisét is. Eluralkodóban van a totális káosz, nincs áram, a telefonok már nem működnek, és a rendfenntartó erőkön kívül szinte senki sem vezet autót. A Concordi Rendőrkapitányság az Igazságügyi Minisztérium irányítása alá került, Hank Palace nyomozó pedig munka és életcél nélkül maradt. Egészen mostanáig, amikor egy nő a múltjából felkeresi, és megbízza őt eltűnt férje megtalálásával.


Brett Cavatone minden nyom nélkül tűnt el, és senki nem tudja hová mehetett, mi történhetett vele. Miközben a társadalmat tartó utolsó pillérek is összeomlanak, Hank megpróbálja a lehetetlent, és a férfi nyomába ered. Útját egyetemvárosokból szerveződött anarchisták és a bevándorlásellenes Nemzeti Gárda keresztezi, miközben jó szokása szerint ismét kemény kérdéseken töpreng: Emberi létünkből eredően mivel tartozunk egymásnak? Mit jelent civilizáltnak maradni egy olyan világban, ami éppen összeomlik körülöttünk?

 

Ben H. Winters Maryland külvárosában nőtt fel, és a Washington Egyetemet végezte el St. Louis-ban. Az írás előtt tanítással, újságírással és színdarabok írásával foglalkozott. 2009-ben jelent meg az első regénye, melyet azóta számos további követett. Az áttörést Az utolsó nyomozó-trilógia hozta meg neki, amiben egy nyomozó a közelgő világvége előtt old meg rejtélyes gyilkosságokat, és keresi közben az emberiség legfontosabb kérdéseire a választ. Egyedi stílusa, hangvétele és megoldásai miatt a Gyilkosság világvége előtt című első részt 2012-ben Edgar-díjjal tüntették ki, a Végső ígéretek című folytatása pedig egy évvel később Philip K. Dick-díjat nyert.
24%
3280 Ft2493 Ft Kosárba