Azután kihúztam a gyönyörű Kilencediket a tasakjából, úgyhogy Ludwig van is nagój lett, és rásercintettem a tűt az utolsó tételre, amely maga a boldogság: a mély vonók az ágy alól gavarittyoltak a zenekarnak, majd bejött a férfihang, felszólítva mindenkit, hogy örvendjenek, a páratlan boldog dallam az Örömről mint valami dicső mennyei szikra, és akkor felpattantak bennem a jó öreg tigrisek, felpattantam én is, és rávetettem magam a két kis ptyícára. Egyből nem tartották olyan viccesnek a helyzetet, abbahagyták a vidám kricsálást, mert bizony hogy alá kellett vetniük magukat a Nagy Alexander fura és hátborzongató vágyainak, ezek pedig a Kilencedik és az injekció okán igen csudésznüjök és zamecsátnüjök és kimerítők voltak, Ó testvéreim. De részeg volt mindkettő, mint a csap, alig érezhettek valamit.