Szűrő

Skandináv krimik

A skandináv krimik szövevényes történeteket dolgoznak fel, melyekben a társadalomkritika keveredik a realista bűnügyi sztorikkal. Az utóbbi években a skandináv krimi az egyik legnépszerűbb műfajjá nőtte ki magát, mert az őszinte és szókimondó írások komoly kritikákat fogalmaznak meg a társadalmat és a politikát érintő témákkal kapcsolatban. Így a tabuk megjelenítése és ledöntése fontos elemként jelenik meg a skandináv művekben.

A skandináv krimik izgalmas témákat boncolgatnak 

A könyvek a skandináv emberek mindennapjaiból és problémáiból merítkeznek, azonban nem adnak teljesen valós képet az északi világról, hiszen korántsem olyan vészes a helyzet. A könyvek kiindulópontja valamilyen bűntény: sokszor holtan találnak valakit, vagy esetleg eltűnik egy szereplő. A svéd, a norvég, a dán és az izlandi szerzők a krimik szokásos főszereplőjét lecserélik, így általában egy egész rendőrcsapat göngyölíti fel a szálakat. A művek alapos jellemrajzot mutatnak be a szereplőkről, a főhősök tettei és gondolatai mellett pedig a lélektani oldalukat is megismerhetjük.

 Az izgalmas történetekben tinik és felnőttek, fiúk és lányok is könnyen elmerülhetnek. Nézzen körül széles kínálatunkban és vesse bele magát a skandináv krimik műfajába!

Tovább

A 2117. áldozat

A Q-ügyosztály esetei VIII.

Jussi Adler-Olsen

Assad már több mint tíz éve a Q-ügyosztály tagja, de társai alig tudnak róla valamit. Ám egy váratlan esemény – egy spanyol újságíró cikke egy tragikus körülmények között elhunyt asszonyról – kibillenti az egyensúlyából, és Rose segítségére van szüksége ahhoz, hogy ne omoljon teljesen össze. Mint kiderül, az elhunyt nő sorsa összefonódik Assad családjának sorsával, és az eseményeket az iraki Ghaalib, a férfi régi ellensége irányítja.

16%
4290 Ft3604 Ft Kosárba

A 64-es betegnapló

A Q-ügyosztály esetei IV.

Jussi Adler-Olsen

A bántalmazás és az erőszak mindennaposnak számított azon a félreeső dán szigeten, amely kényszerű lakhelye volt szellemi fogyatékosnak ítélt nőknek, de prostituáltaknak is. Amikor Rita Nielsen első ízben lépett a szigetre, egy olyan dráma részese lett, amely 55 évvel később a ...
16%
3790 Ft3184 Ft Kosárba

A ​64-es betegnapló

A Q-ügyosztály esetei IV.

Jussi Adler-Olsen

A Q-ügyosztály esetei IV.

A bántalmazás és az erőszak mindennaposnak számított azon a félreeső dán szigeten, amely kényszerű lakhelye volt szellemi fogyatékosnak ítélt nőknek, de prostituáltaknak is. Amikor Rita Nielsen első ízben lépett a szigetre, egy olyan dráma részese lett, amely 55 évvel később a megoldatlan ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály eddigi legbonyolultabb esetéhez vezetett.

16%
3980 Ft3343 Ft Készletfigyelés

A birodalom

Jo Nesbø

Az autószerelő Roy békés, egyszerű életet él tanyáján, és egy benzinkutat üzemeltet a közeli faluban. Amikor öccse, Carl hosszú idő után hazatér külföldről...
16%
4290 Ft3604 Ft Kosárba

A boszorkány

Camilla Läckberg

A négyéves Linnea eltűnése egy fjällbackai tanyáról mindenkiben fájdalmas emlékeket idéz fel. Harminc évvel ezelőtt ugyanis épp ezen a helyen veszett nyoma egy másik kislánynak, akit később holtan találtak. A meggyilkolásával két tizenhárom éves lányt vádoltak, de mivel kiskorúak voltak, megúszták a börtönbüntetést. Csupán véletlen, hogy Linnea pont akkor tűnt el, amikor egyikük, az azóta világhírűvé vált Marie Wall színésznő visszatért a városba, hogy filmet forgasson?

16%
4290 Ft3604 Ft Kosárba

A fantom

Fabian Risk 1.

Stefan Ahnhem

Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta.

Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba:

16%
3980 Ft3343 Ft Készletfigyelés

A felügyelő és a csend

Håkan Nesser

A kétes tanai és különös szertartásai miatt hírhedt Tiszta Élet nevű szekta egy varázslatos helyen, az erdő mélyén tart tábort egy csapat kamasz lánynak. Egy nap egy névtelen telefonáló arról értesíti a helyi rendőrséget, hogy az egyik táborozó kislánynak nyoma veszett.
16%
3590 Ft3016 Ft Kosárba

A fiú

Jo Nesbø

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el.
16%
3980 Ft3343 Ft Kosárba

A hableány

Camilla Läckberg

Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egy csapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap.
16%
3690 Ft3100 Ft Kosárba

A halálos X

Fabian Risk 5.

Stefan Ahnhem

Egy kora nyári este egy gumicsónak fut ki a Helsingborg melletti kikötőből, benne egy férfi, a hátán keresztbe vetett kard. A kocka világosan tudtára adta,...
16%
4290 Ft3604 Ft Kosárba

A ​hipnotizőr

Joona Linna-sorozat 1.

Lars Kepler

Egy apa. Egy anya. Egy kislány. A svéd kisvárosban elkövetett szörnyű mészárlásnak csupán egyetlen túlélője van, egy súlyosan sebesült kamasz fiú. A család ötödik tagja, a fiú nővére eltűnt. Mivel úgy fest, hogy a gyilkos az egész család kiirtását tűzte ki célul, a lány nyilvánvalóan életveszélyben van.

16%
3980 Ft3343 Ft Kosárba

A kilencedik

Fabian Risk 2.

Stefan Ahnhem

Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian Risket megbízza a felettese, hogy titokban folytasson nyomozást. Fabian és kolléganője, Malin gyanúja egy hírhedt svéd sorozatgyilkosra terelődik.

16%
3980 Ft3343 Ft Kosárba

A kitaszított

Karin Alvtegen

Sibylla egy ifjúkori, a szülők által nem helyeselt szerelmi viszony következtében elmegyógyintézetbe kerül. Miután megszökik, hajléktalanként csavarog Stockholmban és környékén.
16%
2390 Ft2008 Ft Készletfigyelés

A ​kockavető

Fabian Risk 4.

Stefan Ahnhem

Fabian Risk épp kómába esett kislánya, Matilda mellett ül a helsingborgi kórházban, amikor egy szír fiú brutális meggyilkolása nehéz feladat elé állítja a városi rendőrséget. Hamarosan tudomásul kell venniük, hogy az eset csak bevezetője volt egy szörnyű gyilkossághullámnak, amely végigsöpör a környéken.
16%
3990 Ft3352 Ft Kosárba

A kőfejtő

Camilla Läckberg

Fjällbackában mindenki ismer mindenkit. Vagy ismerni vél. Az idilli tengerparti városka élete teljesen felbolydul, amikor egy halász egy halott kislányt húz ki a vízből. Gyilkosság áldozata lett. Patrik Hedström nyomozó és élettársa, Erika jól ismerte a kislányt és családját, s így talán még nehezebb a férfi dolga, amikor elkezdi kibogozni a borzalmas bűneset szálait. A nyomozás során sötét titkok kerülnek felszínre. Senki nem gondolná, hogy a városka lakói közül milyen sokaknak van rejtegetnivalója. De kiben lakozhatnak olyan ördögi indulatok, melyek képessé teszik egy gyermek meggyilkolására?

16%
3690 Ft3100 Ft Kosárba

A lány, aki kétszer élt

Millennium sorozat 6.

David Lagercrantz

Egy stockholmi parkban egy hajléktalan férfi holttestére bukkannak. A hatóságok eleinte úgy vélik, hogy a férfi halála csupán sajnálatos szerencsétlenség. Fredrika Nyman igazságügyi orvosszakértő azonban gyanakodni kezd, és megkeresi Mikael Blomkvistet, akinek a telefonszáma ott rejtőzött az elhunyt zsebében.
16%
3980 Ft3343 Ft Kosárba

A legsötétebb szoba

Johan Theorin

„Itt a szigeten a holtak mindenhol a szomszédaink. Ehhez kénytelenek vagyunk hozzászokni.”

A tél kellős közepén járunk Öland szigetén, amikor a stockholmi Westin család – Katrine, Joakim és a két gyerek – beköltözik egy régóta lakatlan udvarházba. Ám az idilli békesség, amire olyannyira vágytak a nagyváros után, hamarosan darabjaira törik, amikor Katrinét vízbe fúlva találják a közeli világítótoronynál.

16%
3690 Ft3100 Ft Készletfigyelés

A ​megváltó

Jo Nesbø

Egy héttel karácsony előtt, Oslo legforgalmasabb bevásárló utcáján agyonlövik a norvég Üdvhadsereg egyik munkatársát. Az eset előtt mindenki értetlenül áll. A nyomozást vezető Harry Holénak és csapatának szinte semmi kiindulópontja nincs: sem használható bűnjel, sem indíték, de még egy valamirevaló személyleírás sem. Mindössze annyit tudnak meg, hogy a tettes piros kendőt viselt a nyakán. Megindul hát a hajsza az ismeretlen, hidegvérű gyilkos után, aki közben tovább vadászik a norvég főváros fagyos utcáin, mert még nem végzett a feladatával…
16%
2980 Ft2503 Ft Készletfigyelés

A ​megváltó

Jo Nesbø

Egy héttel karácsony előtt, Oslo legforgalmasabb bevásárló utcáján agyonlövik a norvég Üdvhadsereg egyik munkatársát. Az eset előtt mindenki értetlenül áll. A nyomozást vezető Harry Holénak és csapatának szinte semmi kiindulópontja nincs: sem használható bűnjel, sem indíték, de még egy valamirevaló személyleírás sem.
16%
3490 Ft2932 Ft Készletfigyelés

A megváltó

Jo Nesbø

Petrikovics Edit

Egy héttel karácsony előtt, Oslo legforgalmasabb bevásárló utcáján agyonlövik a norvég Üdvhadsereg egyik munkatársát. Az eset előtt mindenki értetlenül áll. A nyomozást vezető Harry Holénak és csapatának szinte semmi kiindulópontja nincs: sem használható bűnjel, sem indíték, de még egy valamirevaló személyleírás sem. Mindössze annyit tudnak meg, hogy a tettes piros kendőt viselt a nyakán. Megindul hát a hajsza az ismeretlen, hidegvérű gyilkos után, aki közben tovább vadászik a norvég főváros fagyos utcáin, mert még nem végzett a feladatával...
16%
3790 Ft3184 Ft Készletfigyelés

A nyolcadik főbűn

Rebecka Edgren Aldén

Nora, miután csodával határos módon felépül csaknem végzetes ifjúkori balesetéből, sikeres életmód-tanácsadó lesz. Könyveket ír, előadásokat tart, sütkérezik a népszerűségben. Élvezi a munkáját, boldog házasságban él, két szép gyermek édesanyja, futni jár, hogy formában tartsa magát, és az ő kerti partijai a legjobbak az Édenkert lakónegyedben. 
Éppen a hét főbűnről szóló könyvéhez fog hozzá nagy lelkesedéssel, amikor egy különös nő költözik a szomszéd házba, Nora tökéletes világa pedig mintha kibillenne a négy sarkából: fura alakok jelennek meg a szeme előtt, rémálmok gyötrik, és a férje is szokatlanul viselkedik. Az asszony egyre inkább elveszíti az uralmat az élete felett, már azt sem tudja, kiben bízhat, s hihet-e egyáltalán a saját szemének. Fiatalkori pszichiátriai problémái tértek volna vissza? Nem, ebbe nem tud belenyugodni. Nyomozni kezd a furcsa történések okai után, míg válaszúthoz nem érkezik: döntenie kell, hogyan akarja folytatni az életét…
16%
3490 Ft2932 Ft Kosárba

A ​Paganini-szerződés

Joona Linna-sorozat 2.

Lars Kepler

A Stockholmot körülvevő szigetvilágban egy elhagyatott hajó sodródik. A fedélzetén egy fiatal lány fekszik, holtan. A rendőrségi vizsgálat szerint megfulladt, ám víznek sem a kabinban, sem a ruháján nincs nyoma. Másnap a belvárosban, egy teljesen üres lakásban egy férfi felakasztott holttestére bukkannak.
16%
3980 Ft3343 Ft Kosárba

A prédikátor

Camilla Läckberg

A skandináv krimi királynője, Camilla Läckberg második magyarul megjelenő kötetét tartja kezében az olvasó. A helyszín ezúttal is Fjällbacka, ez a szép fekvésű, csendes városka, ahol húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt két fiatal lány.

16%
3290 Ft2764 Ft Kosárba