Szűrő

Károli Könyvek - Monográfia

A homiletikai aptum

Hogyan lesz a szószéki beszédből igehirdetés?

Kodácsy Tamás

Jézus érintése azért történhetett meg a gyógyítások során, mert Isten Fia emberré lett, az érinthetetlen érinthetővé vált. Ez az előfeltétele annak, hogy a béna, a sánta, a vak, a megszállott, a bűnös megérinthesse Jézust. Ugyanez az oka minden Jézussal kapcsolatos illetésnek, érintésnek, minden isteni aptumnak, s végső soron ez a gyökere az igehirdetés érintésének is.
27%
2200 Ft1606 Ft Készletfigyelés

A kelet-ázsiai vallások története

Nemeshegyi Péter

"Életemnek csaknem a felét, harminchét esztendőt jezsuita szerzetes misszionáriusként töltöttem Japánban. A jezsuiták által alapított Sophia Egyetem teológiai karán tanítottam dogmatikus teológiát. Ez volt hivatalos főfoglalkozásom, de természetesen egyebet is csináltam: bejártam Japánt, és tartottam előadásokat keresztény témákról, részt vettem tudományos kongresszusokon, szolgáltam a lelkipásztorkodásban.
27%
2490 Ft1818 Ft Kosárba

A mentorálás elmélete és gyakorlata

Simon Gabriella

A múlt század közepétől meg-megújuló tudományos érdeklődés, az európai uniós oktatáspolitika és az ehhez kötődő szakértői tanulmányok mellett OECD-elemzések, tematikus vizsgálatok egyaránt jelzik a kezdő pedagógusok támogatásának aktualitását. Jelen kötet egy európai uniós projekt keretében, 2013–14-ben zajlott mentor-gyakornoki fejlesztőprogram reflektív naplóinak önálló kutatási koncepció kidolgozásával készült másodelemzése.
27%
4990 Ft3643 Ft Készletfigyelés

Anjou és grófjai

A politikai területformálódás útjai és sajátosságai Franciaországban (9-13. század)

Gálffy László

A vörös, a jó, a szép és a fekete. Megannyi ragadványnév, számos karizmatikus gróf. Egyikük Szent Mártonhoz igyekezve a hátán vitt át egy leprást a folyón, a másik félelmetes normann és német lovagokat győzött le álruhában, volt, aki rafinált csellel verte át az őröket Krisztus sírja előtt...
27%
3490 Ft2548 Ft Készletfigyelés

Az alternatív ötfaktoros személyiségmodell és a személyiségklaszterek

Az alternatív ötfaktoros személyiségmodell és a személyiségklaszterek

Kövi Zsuzsanna

A könyv a pszichobiológiai alapokon nyugvó alternatív ötfaktoros személyiségmodellt és a modellen alapuló Zuckerman-Kuhlman-Aluja személyiségkérdőívvel kapcsolatos változó- és személyorientált kutatásokat mutatja be. Célja, hogy a kérdőív alapját képező faktoranalitikus szemléletet összehasonlítsa egy újfajta személyorientált megközelítéssel, amely révén a tipikus személyiségprofilok, -klaszterek feltárhatóak.
27%
2490 Ft1818 Ft Kosárba

Az apostolok hagyománya

Szabados Ádám

II. javított kiadás
Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.

27%
3990 Ft2913 Ft Kosárba

Az apostolok hagyománya

Szabados Ádám

Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.

27%
3990 Ft2913 Ft Készletfigyelés

Az egyházi év

Pap Ferenc

Pap Ferenc könyve az egyházi év fogalmának értelmezéséből kiindulva páratlan részletességgel, hitelesen és körültekintően tárja fel az egyházi év ünnepeinek, ünnepi ciklusainak eredőit, gyökereit, összefüggéseit, valamint különös hangsúllyal annak protestáns–református adaptációját európai és magyar kontextusban.
27%
5990 Ft4373 Ft Kosárba

Az ideális vezető politikus alakja a görög-római hagyományban

Csízy Katalin

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Csízy Katalin kötete nemcsak érdekes és fontos tanulmányokat tartalmaz, hanem azt is, hogy hiánypótló munka. A hatalom eredetének és természetének kérdései ugyanis a mai napig alapvető problémát jelentenek, és a fogalomtörténeti fejlődés megértése hasznos kulcsa annak, hogy világosabban lássunk abban a kérdésben, hogy egyes, az antikvitás filozófiai iskolái által (pythagoreizmus, platonizmus) kidolgozott és szisztematikusan vizsgált, sőt a praxisban megvalósított erényfogalmak hogyan élnek tovább az európai uralkodói képben, illetve a királytükröket nyújtó művekben.
27%
2990 Ft2183 Ft Kosárba

Dráma a tanteremben

Történetek cselekvő feldolgozása

Bethlenfalvy Ádám

A tantermi dráma különlegesen gazdag lehetőségeket kínál történetek osztálytermi feldolgozására. Ennek a cselekvésre, részvételre és alkotásra épülő műfajnak az elméletét és gyakorlatát járja körbe Bethlenfalvy Ádám kötete.
27%
2490 Ft1818 Ft Készletfigyelés

Freud és a felkelő nap országa – A pszichoanalízis Japánban

Szummer Csaba

Indries Krisztián

A Freud és a felkelő nap országa az első magyar nyelvű könyv a pszichoanalízis és a japán kultúra rendkívüli találkozásáról. Multikulturalista nézőpontja segítségével [...] lehetővé teszi, hogy saját kultúránk megkérdőjelezhetetlennek vélt axiómáit megfelelően kezeljük, és reflektálhassunk rájuk. Ahogyan a szerzők írják, „A Kelet éles fénybe állíthatja az individuális Nyugat megtévesztően magától értetődőnek tűnő alapfeltevéseit az egyén szabadságával kapcsolatban, és vice versa: a Nyugat rámutathat azokra a lehetőségekre, amelyeket a keleti társadalmak biztonságot adó, ám olykor fojtogató mátrixai zárnak el az individuumok elől.”
27%
2700 Ft1971 Ft Készletfigyelés

Mire való a színház?

Útban a theatrum theologicum felé

Visky András

A színháztörténet modernitást lezáró műve, amely a színházat még Isten-kérdésnek fogja fel, minden bizonnyal Samuel Beckett Godot-ra várva című drámája, amely A játszma vége tökéletessé csiszolt metafizikai sakkjátékszínházban teljesedik be.
27%
3490 Ft2548 Ft Kosárba

Pasztorálteológia

A református lelkészi hivatás vizsgálata interjúk tükrében

Siba Balázs

Második, javított kiadás.

A lelkészi hivatás nagyban különbözik más hivatásoktól – a lelkésznek hivatásos hívőként az élete a hivatása, a többiek elé éli és tanítja is, hogy mit jelent Krisztust követni a világban.
A lelkészkép korunkban folyamatosan alakul a protestáns egyházakon belül is.

27%
2990 Ft2183 Ft Készletfigyelés

Pszichofitness – Kacagás – kocogás – lazítás

Bagdy Emőke

Ez a vademecum („gyere velem”) a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működésük titokzatos világát. De nem öncélúan! Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, melyekkel elősegíthetik testilelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb „ideges tünetekkel” bajlódnak, esetleg valamilyen testi működészavar már előállt náluk.
27%
2200 Ft1606 Ft Készletfigyelés