Szűrő

Fodor András és Takáts Gyula levelezése 1948-1997

A kötetből a hazai irodalom két egymáshoz igen szoros szálakkal kötődő alkotójának mintegy fél évszázados kapcsolatát, emberi és kortörténeti dokumentumát ismerhetjük meg. Különös jelentőségű ez a kötet, hiszen az élő Mester, Takáts Gyula Kossuth-díjas költő, valamint a korán elhunyt Tanítvány, Fodor András Kossuth-díjas költő örökösei együttesen érvényesülő nagyvonalúságának köszönhetően kettejük teljes levelezési anyaga most nyilvánosságra kerül.
12%
2500 Ft2200 Ft Kosárba

Pálcika kutya és a cukorka

Pálcikakutya 7.

Tom Watson

Boszik, szellemek és koboldok! Te jó ég! 
Ahogy leszáll az éj, boszorkányok, űrhajósok és szellemek lepik el az utcát. Pálcikakutya és barátai szeretnék megtudni, hova mennek és mit is csinálnak.
30%
2499 Ft1749 Ft Kosárba

A Vatikán titka

Agatha nyomoz 11.

A Vatikáni Könyvtár gyűjteményéből váratlanul eltűnik a híres festő, Raffaello titkos végrendelete. Agatha és Larry azonnal Rómába utaznak, hogy iderítsék, ki lehetett a tettes. Segítségükre van Rómában élő rokonuk, Algernon bácsi is, aki régi szövegek megfejtésével foglalkozó írásszakértő. Az unokatestvéreknek így sikerül a tolvaj nyomába eredni, és...
12%
1990 Ft1751 Ft Kosárba

Fagyos éden

Éden 2.

Harry Harrison

Éden párhuzamos valóságában javában folyik a harc a Földért két civilizáció között, melyek egyaránt maguknak akarják a hatalmat.
12%
1490 Ft1311 Ft Kosárba

Karácsonyi égbolt

Egy titkos szerelem története

Lévai Katalin

"Nem hordozhatod magadban a múltadat ártatlanul, miközben minden erőddel megpróbálsz a jelenben élni." Meglepő módon a főhősnő, Laura ezt a tanulságot attól a férfitól hallja, akivel hosszú távon nem tud együtt maradni, éppen a múlt titkai miatt.
12%
2699 Ft2375 Ft Készletfigyelés

Konyhai késtechnikák

Marianne Lumb

A jó késtechnika a legfontosabb alkotóelem minden recepthez. Annak ismerete, hogy melyik kés a megfelelő az egyes feladatokhoz, és azt hogyan használjuk, könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a főzést. 
12%
3990 Ft3511 Ft Kosárba

A Romanovok titka

Az orosz cárok története és végzete

Gudrun Ziegler

Ez a könyv a Romanovok, az orosz cári dinasztia változatos történetét beszéli el – háromszáz évnél is hosszabb históriáját.

Izgalmas ábrázolásban és feszült jelenetekben válik érzékletessé a cári trónra került uralkodók különböző, nemegyszer ellentmondásos jelleme.

12%
2190 Ft1927 Ft Készletfigyelés

Drakula

Bram Stoker

Tania Zamorsky

Jonathan Harker Erdélybe utazik, hogy üzletet kössön egy román nemesemberrel, ám arra eszmél, hogy fogságba esett egy titokzatos férfi, Drakula gróf rémísztő világában. És ami még ennél is rosszabb, a gróf Londonba tart - Jonathan szeretett Minája felé. Vajon lehetséges-e elpusztítani a szörnyeteget?
12%
999 Ft879 Ft Készletfigyelés

Konzum

David Cronenberg

Bréking: a párizsi rendőrség az ünnepelt francia professzor asszony, Célestine Arosteguy megcsonkított holttestére annak otthonában bukkan rá. A gyilkos feltehetően evett a bal melléből. A kannibalizmus gyanúja a férjre, Aristide Arosteguy filozófusra terelődik.
Hihetetlen: a házastársak ...
12%
3290 Ft2895 Ft Kosárba

Kókusz Kokó és a Mikulás

Ingo Sieger

Talán egy kalóz? Vagy egy varázsló? Sem Kokó, a kis sárkány, sem legjobb barátja, Matilda süni nem hallott még róla. Nem is csoda, hiszen a Mikulás még egyszer sem járt a Sárkány-szigeten! Lehet, hogy fél a sárkányoktól? Kokó és Matilda elhatározza, hogy meglátogatják a Mikulást. Szeretnék...
12%
1990 Ft1751 Ft Készletfigyelés

A Fekete Királynő - Atlantisz 2.

Atlantisz 2.

Madeleine Féret-Fleury

Christine Féret-Fleury

Adel eltűnt szüleit keresi, mikor rátalál a Kapura, amelyen át Atlantiszba, az elsüllyedt földrészre lehet jutni. Poszeidón városában Atlasz király fogadja, aki döbbenetes módon hasonlít eltűnt édesapjára. A kislány megtudja, hogy az atlantisziak világa nap mint nap egy párhuzamos valóságból táplálkozik: minden egyes lakójának van egy hasonmása az emberek között.
12%
2699 Ft2375 Ft Kosárba

Történelem és emlékezet

Egy akadémiai ülésszak előadásai

Török László

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2014. májusában tudományos ülést tartott „Történelmi emlékezet és a történettudomány” címmel, amelyen  kilenc...
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Nincs bocsánat

Egy bűn, amit nem lehet elfelejteni...

Laura Griffin

A vörös bombázót, Mia Vosst nemcsak kirabolják, de kis híján meg is ölik. Az ügyben a sármos Ric Santos nyomoz, akit Mia, a fiatal DNS-szakértő már régóta vonzónak talál. Mia üzenetet kap: az unokaöccsét elrabolták, és azt követelik, hogy semmisítse meg egy gyilkosság bizonyítékait. Ő...
20%
1990 Ft1584 Ft Készletfigyelés

Kína-tanulmány

MEGDÖBBENTŐ FELISMERÉSEK A TÁPLÁLKOZÁSSAL, AZ EGÉSZSÉG ÉS AZ EGÉSZSÉGES TESTSÚLY MEGŐRZÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

Dr. T. Colin Campbell

Thomas M. Campbell

A Kína-tanulmány, a világ mindeddig legátfogóbb táplálkozástudományi felmérése világosan és közérthetően mutatja be, milyen összefüggés van a táplálkozás és a leggyakoribb betegségek szívbetegség, elhízás, cukorbetegség, rák és autoimmun betegségek között. Szerzője, Dr. T. Colin Campbell, a...
12%
4900 Ft4312 Ft Készletfigyelés

Ipolyi Arnold Népmesegyűjteménye

Ipolyi Arnold

A magyar irodalomtörténet és folklór hálával tartozik Kálmány Lajosnak, hogy ezt az adalékokban gazdag és így jelentékeny kútfői értékkel is bíró mesegyűjteményt megmentette, kiadásra elkészítette és összehasonlító kritikai jegyzetekkel ellátta.
12%
4990 Ft4391 Ft Kosárba

Láthatatlan kötelék

Emily Giffin

A harminchat éves Marian élete látszólag maga a tökély, és erről nemcsak a környezetét, de magát is sikerült meggyőznie. Egy sikeres tévésorozat producereként áloméletet él New Yorkban, gazdag és befolyásos vőlegénye mellett.

12%
3970 Ft3494 Ft Kosárba

Ákombákom-Társ gyerekkönyvek

Mondókák, versek, játékok kisiskolásoknak

Imre Zsuzsánna

Péter Kinga

A kisiskolás előtt egy új világ tárul fel. A játékok sora bővül, bonyolultabbá válik. Megkezdődik nyelvünk hangzó voltának tudatos érzékelése, megfigyelése, annak papírra vetése, a betűk rejtélyes világának felkutatása.
30%
999 Ft699 Ft Kosárba

Protokoll az életem

Görög Ibolya

A könyv szerzője, Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről...
12%
3490 Ft3071 Ft Készletfigyelés

Mozart múzsája

Vivien Shotwell

London az 1700-as évek végén. Egy fiatal lány titokban énekórákat vesz egy híres kasztrálttól. Miután felvértezte magát tudással, hátrahagyja a biztonságot jelentő otthont, hogy Velence és Nápoly színpadain versenyre keljen a kor legjobbjaival.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Végtelen spagetti

Családi receptek, mesés finomságok

Vrábel Kriszta

Sokszor elmondjuk a gyerekeknek, az étel nem játék. Mutassuk meg nekik, hogy az ételkészítés viszont az!
15%
3990 Ft3392 Ft Kosárba