Szűrő

100 dolog, amit a Földért tehetsz

Janine Eck

A Föld egy csodálatos műremek, amire mindannyiunknak nagyon kell vigyáznunk. Most biztos azt gondolod, hogy de hát te még gyerek vagy, hogyan tudnál ebben segíteni? Pedig hidd el, sok mindent tehetsz! Megosztunk veled 100 ötletet, amelyekkel nemcsak óvhatod a bolygót, hanem közben szuperül szórakozhatsz is!
30%
1990 Ft1393 Ft Előrendelem

Tanulj meg repülni

Jaclyn Moriarty

Abigail Sorenson fivére, Robert húsz éve, Abigail tizenhatodik születésnapja előtt tűnt el. Soha többé nem látták viszont. Abigailhez még abban az évben találomra összeválogatott fejezetek érkeztek postán egy önsegítő könyvből, az Útmutatóból, aminek névtelen szerzője ígéretet tett neki, hogy az élete a legvadabb álmait túlszárnyaló magasságokba emelkedik majd.

Az Útmutatóból kapott szemelvények Abi életének állandó tényezői maradtak. Egy zavaró, furcsa módon mégis megnyugtató hang, ami végigkíséri Abit a testvére eltűnése után a család gyászában, és később is, amikor egyik kontinensről a másikra költözik, amikor a házassága felbomlása után padlóra kerül, és amikor Sydney-ben egyedülálló anyaként és kávézó tulajdonosként kezdi újra az életét.
30%
3850 Ft2695 Ft Előrendelem

English for Everyone: Vizuális angol idiómák

Az 1000 leggyakoribb szókapcsolat

Az English for Everyone kurzus azoknak szól, akik tanári közreműködés nélkül szeretnének angolul tanulni. A nyelvtanulók számára sokszor nehéz az idiómák megértése és pontos használatuk elsajátítása. A Vizuális angol idiómák 54 témakörbe rendezve mutatja be az 1000 leggyakoribb kifejezést. Ezeket mondatba foglalva láthatjuk, magyar megfelelőként szólást vagy rövid magyarázatot olvashatunk, a színes illusztrációknak köszönhetően pedig könnyebben megjegyezhetjük őket.
30%
6500 Ft4550 Ft Előrendelem

Amiről hallgatunk, az nem fáj

Kerry Fisher

Te kockára tennél mindent a férfiért, akit szeretsz? Még akkor is, ha tudod, hogy valami szörnyű dolgot tett?

Lara élete látszólag tökéletes. Csodás otthonában jóképű, odaadó férje, Massimo és aranyos kisfia, Sandro várja. Ám Lara tud valamit Massimóról. Valamit, amit senkinek sem mondhat el, mert akkor mindennek vége lenne, amiért Massimo olyan keményen megdolgozott: a munkájának, a hírnevének, a fiuknak. Ez a titok fogolyként tartja ebben a házasságban.

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Az igazi Drakula

A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
30%
1690 Ft1183 Ft Előrendelem

Tűzoltók

Mágneskönyv

Nínó, nínó! Érkezik a tűzoltóautó, rajta minden fontos felszereléssel, ami a tűzoltáshoz kell. Kísérd el a tűzoltókat a különböző helyszínekre, és segíts nekik az izgalmas helyzetek megoldásában!
30%
2790 Ft1953 Ft Előrendelem

Utazás Bekóciába

Halparádé

Tamás Menyhért

Tamás Menyhért Kossuth-díjas költő 80 éves!
15 évvel ezelőtt, 2005-ben jelent meg a Halparádé, már talán azok is elfelejtették, akik akkor a könyvet megvásárolták. Lacza Márta csodálatos illusztrációival egy valóságos „haltanulmány gyerekeknek" lehetne a rövid összefoglaló. Mindez játékosan, csilingelve, versekben, vidáman...
30%
2500 Ft1750 Ft Előrendelem

Trianon szédületében

Versek

Tamás Menyhért

Tamás Menyhért Kossuth-díjas költő 80 éves!
100 éve történt a trianoni döntés, a 80 évvel ezelőtt Bukovinában született Tamás Menyhért már egy másik országból érkezett karonülőként Magyarországra.

30%
2100 Ft1470 Ft Előrendelem

Vanek úr Párizsban

Rejtő Jenő

"– Gazdám az állatkertbe adta Wendriner urat, de közben tönkrementem. Ugyanis a saját fenntartásomra szánt összeget egy véletlen szerencsétlenség elvitte. Véletlenül mindig egy másik szám jött ki a ruletten, mint amire én tettem. Napokig. Vártam, hogy a rulett megunja. De nem. Elvesztettem mindenem hazárdjátékon. Hát hallott már ilyet? Mit tegyek? Saját emeleti szobámat kiadtam Neddának, Wendriner urat pedig elhoztam az állatkertből."
30%
1499 Ft1049 Ft Előrendelem

Vér és mahagóni

Rejtő Jenő

A Vér és mahagóni örökérvényű igazságokat tár az olvasó elé, például azt, ha egy nő valamit a fejébe vesz, akkor azon változtatni nem lehet. Ezért aztán az angol titkosszolgálat minden erejére szükség van, hogy a bajbajutott, makacs leányzó kimásszon a "pácból".
30%
999 Ft699 Ft Előrendelem

Világvége

Megjósolta a 2020-as koronavírus járványt 2008-ban

Sylvia Browne

Jóslatok és próféciák a világvégéről

Vallásháborúk, világméretű terrorizmus, világjárványok és népirtás vezették be a "szorongás korát". És aki megmutatja a kivezető utat, az nem más, mint Sylvia Browne,a világhírű médium!

A Világvégé-ben Browne tisztánlátással, bölcsességgel és higgadtsággal foglalkozik a legfélelmetesebb témával, és válaszol olyan nehéz kérdésekre, mint "Mi várható a következő ötven évben?", "Mit jelentenek Nostradamus és a Jelenések könyve híres próféciái?" Ha valóban vége a világnak, mi történik majd az utolsó órákban?
30%
3850 Ft2695 Ft Előrendelem

Kedves Emmie Blue

Lia Louis

Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével... és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni.

Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében.

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Lord Edgware meghal

Agatha Christie

Míg a lord haláláról már a regény címéből értesülünk, és az írónőt ismerve ez csakis gyilkosság lehet, addig a tett elkövetésének oka nem ennyire nyilvánvaló. Magyarázatként kínálkozik szinte azonnal, hogy a lordnak nem állt szándékában elválni szépséges feleségétől, aki máshoz kívánt nőül menni, ám Poirot még az áldozat halála előtti napon személyesen találkozik vele, és a lord közli a felügyelővel, hogy semmi kifogása a válás ellen

30%
2699 Ft1889 Ft Előrendelem

A lányomért bármit

Kate Hewitt

Milly, aki maga örökbe fogadott gyerek volt, mindig arról álmodozott, hogy egyszer anya lesz. Úgy képzelte, erős és bensőséges kapcsolat fűzi majd a gyermekéhez. De az álmai összetörnek, amikor kiderül, hogy férjével, Matt-tel nem lehet gyermekük.
30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Álmomban már szerettelek

Holly Miller

Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége?

Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz.
Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes.


30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Egy krémes Párizsban

Julie Caplin

Párizs egyik eldugott csücskében egy kedves kis cukrászda csak arra vár, hogy felfedezzék. Könnyen elképzelhető, hogy bájos sarokasztalainál némi romantika is terítékre kerül...

Nina négy idősebb fivére mindig egészen pontosan tudja, hogy a család legkisebbikének, egyedüli lányként, mikor, mit kell tennie, és ezt szívesen a tudomására is hozzák. Így, amikor lehetőséget kap arra, hogy Párizsba utazzon, és segítőként részt vegyen egy cukrásztanfolyam lebonyolításában, nem tudja elég gyorsan összecsomagolni a bőröndjét.
30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

A másik Mrs. Miller

Allison Dickson

Két nő figyeli egymást.

Phoebe Miller nem tudná megmondani, az ócska tragacs pontosan mikor jelent meg elit utcájukban, ahogy azt sem, a sofőr miért kémkedik utána. Mi lehet olyan érdekes egy boldogtalan háziasszonyban, aki jégkrémbe és borba fojtja a bánatát, és alig lép ki a házból?

Csak az egyikük tudja, miért.
30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

A kubai affér

Nelson DeMille

Daniel Graham MacCormick - röviden Mac - élete nagyon is jónak tűnik. Harmincöt évesen Key Westben él, egy tizenkét méteres horgászhajó, a The Maine tulajdonosa, amelyet bérbe ad. Öt évet töltött a seregben, gyalogos tisztként kétszer szolgált Afganisztánban. Egy Ezüst Csillaggal, két Bíborszívvel valamint több olyan sebhellyel tért vissza, amelyek nem sülnek le, no meg a hajót terhelő jókora bankkölcsönnel.
30%
3790 Ft2653 Ft Előrendelem

Aki keres az talál

Heidi Perks

Egy sokkoló felfedezés. Egy sziget tele titkokkal.

Egy rejtélyes holttest feltűnése zaklatja fel az aprócska sziget lakóinak nyugodt hétköznapjait.
Stella Harvey-t megdöbbentik a hírek. A holttest a gyermekkori otthonának kertjéből kerül elő. Onnan, ahonnan Stella családja huszonöt évvel ezelőtt, minden magyarázat nélkül, egyik napról a másikra elmenekült...

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Battle Jungle

Kevin Wignall

Egy gimnáziumi osztály gépe lezuhan a dzsungel közepén. Ki marad életben? Ki hal meg? Kiből válik vezér? Kiből válik gyilkos?
30%
3750 Ft2625 Ft Előrendelem

Vállald fel bátran önmagad - A japán sikerkönyv, amely megmutatja, hogyan lehetsz valóban szabad és boldog

Ichiro Kishimi

Fumitake Koga

A Vállald fel bátran önmagad már több, mint 4,5 millió példányban eladott sikerkönyv, amely megmutatja, hogyan válhatunk azzá, akik valójában lenni szeretnénk.

A boldogság valóban csak rajtunk múlik? Vállald fel bátran önmagad egyszerű és egyenes választ ad erre a kérdésre: igen. A rendkívül olvasmányos és közérthető kötet egy filozófus és egy fiatalember megvilágosodást hozó, öt napon át tartó beszélgetésén kíséri végig az olvasót. Ez idő alatt megértjük, hogyan emelkedhetünk felül a múlt traumáin vagy mások elvárásain, és miként irányíthatjuk a saját életünket.
an.
30%
3799 Ft2659 Ft Előrendelem

A kandahári fogoly

Embervadászat a tálibok földjén

Carmine Grimaldi hétköznapi ember. Az életében nincs semmi különös, s ez így is maradna, ám a cége tönkrement, és az állástalan padovai építész a feleségével Pakisztánba tart. Az asszony művészettörténészként dolgozik a pesavari múzeumban - műkincsbecsléssel foglalkozik. Amikor Chiara tudomására jut, hogy a kabuli múzeumból műkincsek tűntek el, expedíciót szervez a felkutatásukra. Carmine elkíséri a feleségét, s a vakmerő vállalkozás a háború dúlta Afganisztán vad hegyei közé vezeti őket. Az út során a kissé puhány Grimaldi csapdába kerül, és választania kell: vagy felveszi a kesztyűt, és küzd, vagy meghal. Az ízig-vérig városi ember az idegen környezetben rettenetes testi-lelki megpróbáltatásokon megy keresztül, és soha nem lehet biztos benne, ki a barát, és ki az ellenség.

Réti László , a Kaméleon és a Budapest Boulevard bestseller szerzőjének egyik legnépszerűbb, és legizgalmasabb thrillere új kiadásban.
30%
3990 Ft2793 Ft Előrendelem

Visszatérés Toszkánába

Santa Montefiore

Soha ne add fel az álmaidat, bármeddig kelljen is várnod rájuk...

Amikor Gracie Burton rábukkan egy hirdetésre, amiben egyhetes főzőtanfolyamot reklámoznak a toszkán vidék szívében, képtelen ellenállni a kísértésnek, és élete megtakarítását az utazásra pazarolja.

A családja, Carina, a lánya és az unokája, Anastasia vegyes érzésekkel fogadják a döntését, és nem egészen értik, mi sarkallta erre a látszólag véletlenszerű kalandra. Ők azonban semmit sem tudnak Gracie múltjáról, és hogy mi vonzza ellenállhatatlanul Itáliába. Fogalmuk sincs, hogy Gracie egy, még a családja előtt megtapasztalt különleges élet titkát őrzi...
30%
3990 Ft2793 Ft Előrendelem

Zátonyok közt

Agatha Christie

Gordon, a Cloade család dúsgazdag patrónusa London második világháborús bombázásakor életét veszti. Hatalmas vagyona azonban nem a népes család pénzszűkében lévő tagjaira, hanem teljes egészében ifjú feleségére, a szemrevaló Rosaleenre száll. A rokonság sorra megkörnyékezi a tehetős fiatal özvegyet, ám kalandornak tartott testvére többüket elutasítja. Cloade-ék - akik sérelmezik, hogy kisemmizték őket az örökségből - és a hatalmas vagyon közt egy ember: Rosaleen Hunter áll...
30%
2999 Ft2099 Ft Előrendelem

Dragalád visszavág

Zabaszauruszok 4.

M. Kácsor Zoltán

A Zabaszauruszok és Szutykoska rendületlenül folytatják útjukat, csakhogy hiába minden óvatosság, hamarosan Ródában, a világ legveszedelmesebb dinóvárosában találják magukat.

Mindeközben Leiszút Feliszút barlangján rajtaütnek a félelmetes és förtelmes dragoszauruszok...
30%
3499 Ft2449 Ft Előrendelem