Szűrő

Cevdet Bey és fiai

Orhan Pamuk

"Két élet, két lélek kellene az embernek. Az egyik az üzletnek, a másik az örömöknek! És úgy kellene élni, hogy ez a kettő ne keveredjék egymással! Segíteniük kellene egymást, de nem szabadna akadályozniuk a másikat! Igen, így lesz. Az én életem ilyen lesz! Élni fogok!" Még egyszer nagyot nyújtózkodva ásított egyet, aztán önmagát is meglepő friss lendülettel kiszállt a hintóból.
A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952-) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.
Cevdet Bey a 20. század elején válik gazdag török kereskedővé, amikor üzlettel még csak keresztények foglalkoznak. Ezért az isztambuli üzletemberek világában idegennek, a késő oszmán kori elit tagjai között pedig kitaszítottnak érzi magát. Mégis eltökélten halad a maga útján: gyarapítja vagyonát, házat vásárol, és előkelő lányt vesz feleségül. Álma egy "óraműpontossággal működő", nyugatias család, ahol a legfőbb érték az összetartozás és a békés, nyugodt élet.
A következő generáció tagjainak egyszerre kell szembenézniük az apai örökséggel és a nyugatias reformok lázában élő, ám az évszázados beidegződéseket makacsul őrző társadalommal. Miközben Európa újabb háborúra készül, olyan erkölcsi dilemmákkal szembesülnek, amelyek mind ugyanazt a kérdést feszegetik: megvalósulhat-e Cevdet Bey álma, létezik-e a polgári világnak egy jellegzetes török változata, vagy az egész csak illúzió? A válasz még a hetvenes évek forrongó politikai légkörében felnövő unokák számára sem egyértelmű.
Orhan Pamuk 1982-ben megjelent első regénye három nemzedéken átívelő családtörténet. Az apró mozaikdarabkákból kirajzolódó, tablószerű elbeszélés hétköznapi pillanatképeket tár az olvasók elé, mégis érzékenyen világít rá azokra a problémákra, amelyek a mai napig feszítik a török társadalmat.
16%
3999 Ft3359 Ft Kosárba

A végzet ereklyéi - Csontváros - hivatalos illusztrált filmkönyv

Mimi O'Connor

Lessünk be a színfalak mögé: a várva várt Csontváros című film készítésének kulisszatitkaiba avat be ez a teljes és hivatalos filmkönyv.

 

Amit ez a LEBILINCSELŐ KÖNYV kínál:

- a torontói forgatáson készült egész oldalas színes fényképeket

- Harald Zwart rendező látnoki erejű vázlatait

- interjúkat a szereplőgárdával és a stábbal

- annak részleteit, hogy a világsikerű irodalmi alkotásból hogyan lett film

- és még sok minden mást!

Megtudhatjuk, hogy a színészek hogyan formálták meg az olyan szereplőket, mint Clary és Jace, és hogyan viszonyultak hozzájuk. Elolvashatjuk, hogy a sminkrészleg mennyire elment a végletekig a gaz vámpírok műkörmeinek elkészítése során. És láthatjuk, hogy milyen fontos szerepet játszottak a könyv rajongói abban, hogy ez film megszülessen. Ez a könyv teljes bepillantást nyújt a tavalyi nyár legpengébb filmjébe a szereplőválogatástól a különleges effektusokkal kapcsolatos ragadós rendezői lelkesedésig!

16%
3999 Ft3359 Ft Kosárba

Lódobogás 2. - Lara és az ezüstszínű kancacsikó

Kathleen Duey

Elrabolták!

Lara mindig is arról álmodozott, hogy saját lova lesz, akiről gondoskodhat, de lány lévén sajnos sosem remélhette, hogy erre alkalma nyílik. Ám ekkor egy rivális klán rabul ejti a szívének kedves csikóval együtt, és álmai valóra válnak. Lara tudja, hogy a kis csikó élete egyedül rajta múlik, ahogy azt is, hogy csak idő kérdése, hogy a foglyul ejtői elvegyék tőle szeretett csikóját. Lara képtelen elviselni a gondolatát, hogy elválasszák a csikótól, akit már a sajátjának érez. A világgal is szembe szállva kell kifundálnia, hogy tarthatja maga mellett a kis jószágot…

Felejthetetlen alakjai, érdekes történelmi légköre és izgalmas kalandjai révén a Lódobogás olyan sorozat, amit egyetlen ifjú olvasó sem hagyhat ki.
16%
1999 Ft1679 Ft Kosárba

Ethan és Carter

Ryan Loveless

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

Putyinizmus - Oroszország és jövője a Nyugattal

Walter Laqueur

Oroszország ​és a világ jövőjéről, Duginról és Putyin rendszerének más eszmei ihletőiről, az orosz elnök mellett titokban működő „politikai bizottságról", a Hodorkovszkij-ügyről, oligarchák és szilovikok (volt KGB-ügynökök) küzdelméről, 
a sztálinizmus részleges feltámadásának okairól van szó egyebek között Walter Laqueur gazdag könyvében.
16%
3990 Ft3352 Ft Kosárba

A nagy átkelés

Dr. Marton István

Navigare necesse est, vivere non est necesse! (Hajózni kell, élni nem kell!) - mondta Pompeius. Ezen felbuzdulva a hat vállalkozó szellemű ember -a Baghira legénysége- hajóra száll, hogy Kolombuszt követve, az óceán átszelésével jusson el az újvilágba.
16%
5990 Ft5032 Ft Kosárba

Kis seggfejkalauz

Robert I. Sutton

Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a seggfejeket - és ne halassza holnapra!

A hasznos, egyben szórakoztató Kis seggfejkalauz hathatós és módszeres "játéktervvel" vértezi fel önt arra az esetre, ha egy gyökérrel kell együtt dolgoznia az irodában, a mezőn, a tanteremben, vagy egyszerűen csak az életben.

16%
3499 Ft2939 Ft Készletfigyelés

The Sun Is Also a Star

Nicola Yoon

The New York Times and internationally bestselling love story from Nicola Yoon, author of Everything, Everything - now a film starring Amandla Stenberg and Nick Robinson, in cinemas this summer

Natasha: I'm a girl who believes in science and facts. Not fate. Not destiny. Or dreams that will never come true. I'm definitely not the kind of girl who meets a cute boy on a crowded New York City street and falls in love with him. Not when my family is twelve hours away from being deported to Jamaica. Falling in love with him won't be my story.
16%
3290 Ft2764 Ft Kosárba

Csutak és a szürke ló

Mándy Iván

A Csutak és a szürke ló a Csutak-sorozat legnépszerűbb tagja. A címszereplő itt már nem olyan elesett figura, mint a Csutak színre lépben. Nem lehet félreállítani, kihagyni a dolgokból, sőt: ő alakítja az eseményeket. Az öreg, szürke lóra már csak a vágóhíd várna, amikor Csutak kitalálja, hogy mentsék meg. Mert számára, aki ugyanúgy képes egy kerítéssel, mint egy lóval beszélgetni, mi sem természetesebb ennél a(z erőn felüli) segítségnyújtásnál, legalábbis elsőre.
16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

A madarak művészeti anatómiája

Dr. Fehér György

Szunyoghy András

Az élőlények művészi ábrázolása a művészet és a tudomány találkozása: a képzőművész anatómiai ismerete ötvöződik művészi látásmódjával. A művészeti anatómia alkalmazott tudomány, a művészetet szolgálja. A könyv elsősorban a művészi ábrázolás számára szükséges anatómiai ismereteket közvetíti: a test arányait és mozgását meghatározó csontvázon és izületeken, a testidomokat alkotó izomrendszeren, az élőlény egyedi jellegét meghatározó szaruképleteken (tollazat, csőr, karom stb.) kívül a mozgásformák (futás, úszás, repülés), a táplálékszerzés, viselkedésformák, fiókanevelés jellegzetességeivel is foglalkozik.
16%
6500 Ft5460 Ft Kosárba

Képes ismertető a Tarot szimbólumaihoz

Arthur Edward Waite

A. E. Waite könyve és Pamela Colman Smith kártyája ma is a legnépszerűbb Tarot értelmezések és kártyák közé tartozik. Rendkívüli népszerűsége közel száz éve töretlen és folyamatosan megújul. Mély ezoterizmusa, gazdag szimbolizmusa és éleslátása újra és újra megérinti a mai, modern ember kíváncsiságát, érdeklődését a téma iránt. Ahogyan sokan a Tarot-ról gondolják: "Egy titkos hagyomány töredékei a jövendölés leple alatt" .
16%
2300 Ft1932 Ft Kosárba

A Terrorista

John Updike

„Izgalmas, provokatív. Arra emlékeztet, hogy a történelem alól senki se szabadíthatja fel az embert.” — The New York Times


A helyszín egy lerobbant gyárváros New Jerseyben. A tizennyolc éves Ahmad anyja ír-amerikai, egyiptomi apja pedig lelépett otthonról, amikor a fiú hároméves volt.

16%
3990 Ft3352 Ft Kosárba

Válogatott matematika felvételi feladatsorok 2. - 8. osztályosoknak

Balogh Erika

Brecsokné Kertész Ágnes

Úgy készülnél a középiskolai felvételire, hogy az utóbbi 10 év legjobb feladataival gyakorolsz? Íme a megoldás: kiadványunk a korábban méltán népszerű matematika középiskolai felvételi feladatok 2. válogatása.

Mit találsz benne?
Új, az írásbeli felvételi vizsga mintájára készült feladatsorokat, melyek célzott kompetenciafejlesztéshez, egyéni, valamint szülővel történő felkészülésre is kitűnően használhatók. Kiadványunk 15 feladatsort és megoldókulcsot tartalmaz, melyek a mindennapi életünkkel és hétköznapi problémáinkkal kapcsolatos témákat érintenek, így a későbbieknek is hasznos segítséget nyújtanak.
16%
1895 Ft1592 Ft Kosárba

Kittenberger I. - Fabriqué en Belgique

Somogyi György

Dobó István

1907. A legendás magyar vadász, Kittenberger, valamint két barátja, Ács és Baka, Afrika gyarmatosítók által sanyargatott legsötétebb országában, a Kongói Szabadállamban egy állatnak álcázott pusztító fegyverrel csapnak össze. Eközben mit sem sejtenek arról, hogy a szálakat a már háborúra készülő Belgium gépiesített világából mozgatják.
16%
3000 Ft2520 Ft Kosárba

Vérvonal

Angela Marsons

Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.
Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?
Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.
16%
3490 Ft2932 Ft Kosárba

Nagy sérelmeink kiskönyve

Lotta Sonninen

Legyünk őszinték: baromira idegesítő és unalmas a manapság állandóan hangoztatott "legyél pozitív" és a sok duma a meditálásról, meg a jógázásról. Mi lenne, ha a belső feszültségünket és bosszúságainkat végre nyíltan és olyan feketén adhatnánk ki magunkból, ahogyan azt valójában érezzük? A Nagy sérelmeink kiskönyve végre lehetőséget nyújt a tulajdonosának arra, hogy kiírja magából az őt körülvevő idióták idegesítő dolgait, és hangot adjon az élet pokolian sötét oldalának is! 
A vidám, megdöbbentően katartikus és kreatív könyv arra bíztatja kitöltőjét, hogy panaszkodjon, nyögjön, vesse papírra a sérelmeit és bátran sorolja fel az idiótákat a munkahelyén, a magánéletében vagy akár az utcán - és gondosan rejtse el ezt a naplót a szerettei elől.
16%
2499 Ft2099 Ft Kosárba

A titkos korona

Chris Kuzneski

Egy II. világháborús bunkerből olyan dokumentumok kerülnek elő, amelyek II. Lajos király pecsétjét viselik. Az amerikai hadsereg volt őrmestere tudomást szerez a bunkerről, és arra kéri üzletfeleit, Jonathon Payne-t és David Jonest, nézzenek utána a dolognak. Payne és Jones addig hatol a talányok útvesztőjében, amíg élet-halál harcban nem találják magukat. Csakugyan meggyilkolták II. Lajost? És létezhet-e a titokzatos kincse?
16%
2990 Ft2512 Ft Kosárba

Káosz

Lauren Oliver

"− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.

16%
2990 Ft2512 Ft Készletfigyelés

Zsidó konyha

így a kóser

Kolozsvári Ildikó

A könyvben szereplő ételeket főzési gyakorlat nélkül is tökéletesre lehet elkészíteni. Higgyék el, nem is olyan nehéz egy jó kóser konyhát elkezdeni. Nem is kell hozzá semmi különleges, csak a lelkesedés, no meg egy jó szakácskönyv. Mi ezzel a kettővel tudunk szolgálni. Jó lapozgatást, jó főzést.
16%
3490 Ft2932 Ft Kosárba

Tengeri birodalmak

Végső csata a mediterrán térség feletti uralomért 1521 - 1580

Roger Crowley

Túlzás nélkül mondhatom: hátborzongató a sztori. És ahogy az igazi nagyjeleneteket lefesti - Málta ostromát, a lepantói csatát -, a lélegzetem is elállt." (Michael Prodeger, Sunday Telegraph Books of the Year) Midőn Nagy Szulejmán szultán inváziós hajóhada megindult 1521-ben Rodosz...
26%
4500 Ft3318 Ft Készletfigyelés

Nemo kapitány - Világhíres mesék

Jules Verne

A híres tudós, Pierre Aronnax a félelmetes tengeri szörnyet kutató vitorlás expedíció tagja. A szörny üldözése közben társaival váratlanul a tengerbe zuhan. Megmenekülésüket a „különös szörny”, a Nautilus tengeralattjáró parancsnokának, Nemo kapitánynak köszönhetik. A hajóról való szabadulásukig sok rejtélyes kalandon mennek keresztül.
16%
1290 Ft1084 Ft Készletfigyelés