Szűrő

Mini pop-up - A csillagszemű juhász

Ezek a kicsi kézbe illő könyvek igazi kalandot rejtenek, hiszen a szereplők minden oldalpáron megelevenednek! Ehhez nem kell mást tenni, csak lapozni, és rögtön három dimenzióban tárulnak elénk a legszebb klasszikus és a legkedvesebb magyar mesék.
12%
590 Ft519 Ft Kosárba

Pacsirta - Édes Anna

Kosztolányi Dezső

Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Nemcsak megjelenteti az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott műveket, hanem arról is gondoskodik, hogy ezek állandóan kaphatók legyenek a könyvesboltokban. Már eddig is oly sok fontos kötet látott napvilágot ebben a sorozatban, hogy felsorolásukra itt aligha lenne elegendő hely. A kötetekhez mellékelt könyvjelzőn azonban valamennyi szerző neve és művének címe megtalálható, ki-ki kedvére végigböngészheti, és örömmel állapíthatja meg, hogy könyvtárában a klasszikusok sorát alkalmasint egy újabb kötettel gazdagíthatja. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
12%
1100 Ft968 Ft Készletfigyelés

Madagaszkár - mesekönyv

A New York-i Állatkert volt az otthonuk, míg úgy nem határoztak, hogy visszatérnek a vadonba! Kövesd végig kedvenceid kalandjait egészen Afrikáig. Különleges helyszíneken járnak, furcsa állatokkal találkoznak, de lehet, hogy mégsem Afrika az igazi otthonuk?
12%
1990 Ft1751 Ft Kosárba

Friss tinta!

Mai gyerekversek

Sok éve nem jelent meg ilyen remek versantológia. Gyerekeknek? Felnőtteknek? Én azt mondom, annak, aki éppen olvassa, de ha együtt teszik, az a legjobb. Szellemes, mulattató versek, egyiken sírsz, a másikon nevetsz, szóval az én ízlésem szerint valók. (Halász Judit) Az ember ritmusokban él. A szív, lélegzés testi, az évszakok, a nappal és éjszaka változásainak természeti ritmusaiban. Akkor egészséges, ha "fölveszi", ha "tartja", ha "harmonizálja" a ritmust. A kisgyereknél ez még spontán folyamat. Elalszik, ha álmos, felébred, ha kialudta magát... De minden külső ritmus erősíti benne ezt a még adott harmóniát, erősíti, gyógyítja őt. Ritmikusan ringatjuk, ritmikusan csitítjuk, babusgatjuk, altatjuk mondókákkal, dúdolókkal; ritmikusan játszunk vele csiklandozókkal, lovagoltatókkal, höcögtetőkkel... Ritmikusan-dallamosan mondjuk később a mesét, vagy éppen: a halandzsát. S ő ezt élvezi. Ezekhez a ritmusokhoz ad új ötleteket ez a könyv, a nyelv egész embert átható, vigasztaló, felderítő ritmusaihoz. Forgassák szeretettel! (Vekerdy Tamás) Minden gyerek önfeledten dünnyög, gajdol, a nagyoknak értelmetlen, neki titkos értelmű mondókákat, hadarja a félhalandzsa kiszámolókat. Ez a költészet ősforrása, a jó gyerekvers ebből merít, felszabadultan játszik szavakkal, hangzással, képekkel. Ezt tudják, ezt csinálják leleményesen, legjobb darabjaikban mesterien a Friss tinta! költői. (Lator László)
12%
3490 Ft3071 Ft Készletfigyelés

Érzékenyek desszertes könyve

dr. Tolnai Orsolya

A szerző olyan, mint ez a receptkönyv. Jól összeszedett, színes és fantáziadús személyiség. Tolnai Orsolya kitűnő példa arra, hogy az elsőre nehéznek tűnő élethelyzet - "mit fogok ezentúl enni?!" - hogyan válhat kitartással, pozitív hozzáállással és gey nagy adag kísérletezőkedvvel sikerré.
12%
4410 Ft3881 Ft Készletfigyelés

Puszták népe

Illyés Gyula

A Puszták népe voltaképpen egy avantgárd gesztusból, André Gide 1927-es Kongói utazásának ösztönzésére született. Illyés Gyula a magyar "tengerfenék titkai közé reflektorfényt vető" (Babits) írószociográfiájával, máig nem múló hatású remekműben ábrázolta a két háború között a hazai hitbizományok és nagybirtokok vergődő cselédnépének életét, saját pusztai gyerekkora világát.
12%
680 Ft598 Ft Készletfigyelés

The Winner's Curse - A nyertes átka

A nyertes trilógia 1.

Marie Rutkoski

Megfizethetsz-e a szerelemért?

Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, osztályharc, felborult értékrendek... mi mindenért kell fizetni?

Kinek az élete ér többet?

12%
2999 Ft2639 Ft Kosárba

Éjfél is elmúlt

Ray Bradbury

A történet akár a gyóntatószékben játszódik, ahol egy pap gyógyítja ki egy hívét különös függőségéből, akár a Mars zord dombjai között, ahol véres hajsza folyik egy sokat ígérő kék palackért, Bradbury állandóan valami újjal lep meg minket, bármikor képes megmutatni bizarr helyzetbe keveredett különös emberek szívét-lelkét. Az eredmény pedig egy olyan kötet, amely megcáfolja a mondást, miszerint a valóság furcsább a fikciónál.
12%
2680 Ft2358 Ft Készletfigyelés

A mopsz

Anna Katherine Nicholas

Kisállataink című könyvsorozatunk segítséget ad ahhoz, hogy kedvenceinket megfelelően gondozzuk. Bevált módszereket és hasznos ötleteket ismertet a környezet helyes kialakításától az etetésen át a változatos foglalkoztatásig.
12%
2495 Ft2196 Ft Készletfigyelés

Szingapúr

Az oroszlán városa

Marco Moretti

Szingapúr mintha csak valamiféle utópiából lépett volna elő: városállam a nagy országok korában. "Az oroszlán városa" tiszta, rendezett, őrzi hagyományait, más szempontból viszont szinte túlzottan is modern. Szingapúr a harmadik évezredbeli Távol-Kelet egyik motorja.
12%
4500 Ft3960 Ft Kosárba

Trüffel Milán

Kerékgyártó István

Kerékgyártó István új regénye, a budai Tabánban született nagystílű szélhámos, Trüffel Milán élettörténete az Osztrák-Magyar Monarchia idején játszódik. Trüffel figurájával az írónak olyan vonzó kalandort sikerült megteremtenie, aki bejárja az egész monarchiát.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Ida regénye

Gárdonyi Géza

Gárdonyi utolsó regénye, melynek megírására egy házassági apróhirdetés késztette. Az üzleti szellemben kötött, dús hozományra és rangra spekuláló érdekházasság bemutatásakor az író a zárda légköréből kitörni készülő, elárvult lány tragédiáját állítja a cselekmény fő sodrába, hogy lassan-lassan, szinte észrevétlenül lopja majd be a hepiendet történetébe.
12%
1590 Ft1399 Ft Készletfigyelés

Boszorkányszelidítő

Virág Emília

A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?!
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Karácsonyi vándorok

Lackfi János

Mihez kezdjen az ember, ha túl sok a pénze? Ha túl sok a kastélya, lova, tevéje, datolyaligete, oázisa, sivataga, bora, búzája, aranya, egyáltalán mindene? Aj, nem az a baj, mondjátok ti erre. Hanem ha kevés! Ha nem jut belőle fagyira meg csokira meg mozira meg mindenre! Igen ám, de kétezer évvel ezelőtt élt Napkeleten három király, akiknek tényleg, de tényleg megvolt mindene, derékig jártak az aranyban és nyakig az ezüstben és fejbúbig a datolyában, mégsem voltak elégedettek. Éppen ezért aranyat-ezüstöt-datolyát odahagyva veszedelmes útnak indultak, hogy megkeressék a leghatalmasabb Királyt, aki az egész világot uralmába hajtja, aki focilabdaként pörgeti a földet, és akinek az angyalok szolgálnak fel limonádét. Hosszú vándorlásuk egy istállóig vezetett, ahol pontosan azt látták, amit azóta minden Karácsonykor az egész világ ünnepel. Ha szeretnéd követni őket nem mindennapi kalandjaik során, ez a könyv bevilágítja az utat, akár nos, igen, akár a betlehemi csillag.
12%
2799 Ft2463 Ft Készletfigyelés

Dash és Lily 12 napja

Dash és Lily második karácsonya

David Levithan

Rachel Cohn

Dash és Lily életük legszebb karácsonyát élték át tavaly (az előző kötetben), miután különös rejtvények megfejtésével egymásra találtak. Eltelt egy év, megint küszöbön a nagy ünnep, ám úgy tűnik, most rögösebb út vezet a boldogsághoz. Lily imádott nagypapája szívinfarktust kapott, és lassú lábadozása beárnyékolja a vidámságáról híres lány mindennapjait. Még karácsonyfát is elfelejt venni. Ráadásul mintha Dashsel kezdenének eltávolodni egymástól: kapcsolatukon repedések keletkeznek. Dashnek tizenkét napja marad, hogy félretegye a karácsonnyal kapcsolatos fenntartásait, és megpróbálja átragasztani barátnőjére a New York utcáit belengő ünnepi hangulatot. Küldetéséhez kénytelen igénybe venni furcsa barátai, valamint Lily ellenséges bátyja, Langston segítségét is. Vajon sikerül meghozniuk Lily kedvét a karácsonyhoz? Olvadásnak indul-e a szerelmesek közötti fagyos légkör? Dash és Lily legújabb, megpróbáltatásoktól sem mentes adventi kalandjai garantáltan megdobogtatják majd az olvasók szívét.

Ezt a könyvet 12-18 éves gyerekek számára ajánljuk.

12%
3490 Ft3071 Ft Kosárba

Dressed to Kiss

Szántai Zsolt

Váry Zoltán

Egy trendteremtő zenekar története. Közel negyven éve két rock'n'roll-rajongó New York-i srác elhatározta, hogy együttest alapít - olyan együttest, amelyet az egész világ ismerni fog, amit lehetetlen lesz nem észrevenni. Találtak egy profi dobost, egy lendületes gitárost, és nekiláttak, hogy valóra váltsák észbontó tervüket. Érezték, hogy csupán csak a zenével nem tudnak kitörni az ismeretlenség ködéből, ezért alkalmazni kezdték a glam rockra jellemző látványelemeket. Ezeket folyamatosan továbbfejlesztve sikerült létrehozniuk egy olyan színpadi produkciót, amelyhez hasonlót korábban még senki sem csinált. Maszknak beillő smink, pirotechnika, tűznyelés és fények... Az egyszerre több érzékszervre ható, látványos show éppen olyan fontos volt a Kiss koncertjein, mint a profi módon előadott, hol metalos árnyalatú, hol pedig slágerízű zene. Negyven év... A Kiss tagjai tudatosan törekedtek arra, hogy zenéjükbe beépítsék az aktuálisan uralkodó stílusok esszenciáját. A metal-érában bekeményedett a muzsika, a disz'n'roll, ami mindig is a legfontosabb volt a Démon, a Csillaggyermek, az Űrpilóta és Macskaember számára. A Kiss zenéjén két, talán három nemzedék nőtt fel. A Kiss-poszterek közel négy évtizede díszítik tinédzserek szobáinak falait, közel negyven éve folyamatosan vannak olyan srácok és lányok, akik az együttes lemezeit hallgatják, képregényeit olvassák, és buli előtt boldogan teszik fel arcukra a jól ismert sminket. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza kamaszkoruk Kiss-élményeire, és legalább ugyanannyi tinédzser, fiatal felnőtt élvezi ma is a banda zenéjét és show-ját. A hajdani rock'n'roll-rajongó srácok elérték céljukat: olyan együttest hoztak létre, amelynek helye van a zenei legendák között.
53%
1490 Ft703 Ft Készletfigyelés

Kerekerdő kis lakói - Vágj! Ragassz! Színezz!

Üdvözölnek a Kerekerdő kis lakói! Sétáljunk velük együtt az erdőben vagy a parkban, ahová már beköszöntött az ősz. Mosolyognak a gesztenyék, virítanak a gombák, és táncolnak színes a falevelek a szélben. Ajánljuk ezt a füzetet azoknak az óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik:
- szeretnek játszani és barkácsolni
12%
1490 Ft1311 Ft Készletfigyelés

100 állomás - 100 kaland / ragadozók

Rácz Ildikó

Utazzunk együtt a Ragadozók izgalmas világában! 100 állomáson 100 kalandban lehet részed! S miközben bepillantást nyersz e különleges állatok életébe, a kvízkérdésekkel tesztelheted tudásodat, és kézügyességed is próbára teheted, ha megvalósítod a feladatokat.
12%
1990 Ft1751 Ft Készletfigyelés

Asterix 36. - Az eltűnt papirusz

Jean-Yves Ferri - René Goscinny - Albert Uderzo

Amikor Julius Caesar kiadni készül híres feljegyzéseit a galliai háborúkról, tanácsadója, Publius Superbonus javaslatára törli belőle a rendíthetetlen gall faluval kapcsolatos kudarcait.
12%
2399 Ft2111 Ft Készletfigyelés

Rákosi börtönében

Petrusz Tibor

Petrusz Tibor (1924) a Ludovika Akadémián végzett, az utolsók között, 1944. november 15-én avatták magyar királyi katonatisztté. A ludovikás és a horthysta kifejezések néhány évvel később szitokszóvá váltak, a felszabadulás előtt végzett tisztek túlnyomó többségét kiebrudalták a demokratikus hadseregből, a sorsuk internálás, kitelepítés, bebörtönzés, a legrosszabb esetben kivégzés lett. Az 1948-tól végképp kilátástalanná váló belpolitikai helyzet sokakban felébresztette a valamit tenni kellene érzését. Petrusz Tibor is kapcsolatba került egy társasággal, amelyet a Katonapolitikai Osztály hamarosan felgöngyölített, 1949 végére le is tartóztatták őket. Az életfogytiglani ítélet után végigjárta a váci börtön, a budapesti Gyűjtő poklát, majd a csolnoki munkatáborban raboskodott. Nem sokkal az után, hogy visszakerült Vácra, kitört a forradalom, és kiszabadult. A börtönbe a szabadságharc eltiprása után sem került vissza, 32 évesen megbélyegzett emberként kezdett új életet. Visszaemlékezése hiánypótló adatokkal szolgál a kommunista diktatúráról.
12%
1490 Ft1311 Ft Készletfigyelés

Átokvetők - White Cat - A fehér macska - Puhatábla

Átokvetők 1.

Holly Black

Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.

Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

12%
2999 Ft2639 Ft Kosárba

Kutya csillagkép

Mont Blanc válogatás

Peter Heller

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.

31%
3799 Ft2639 Ft Kosárba

Írók-Könyvek-Kiadók I-II.

Egy magyar könyvkiadó emlékiratai

Révay Mór János

Révay Mór János, a Révai Testvérek cég egyik alapítójának fia, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. igazgatója és felvirágoztatója, a Révai Nagy Lexikona főszerkesztője 1920-ben jelentette meg saját cégének emlékiratait. Az Írók, könyvek, kiadók - Egy magyar könyvkiadó emlékiratai több szempontból is érvényes mű a mai olvasó számára.
12%
8500 Ft7480 Ft Készletfigyelés