Szűrő

Emlékedből élek

Kate Hewitt

Nathan West teljes szívéből szerette a feleségét, Laurát. De most elvesztette őt. Laura – látszólag – véletlenül bűncselekmény áldozata lett. Pedig ő volt a kapocs, amely összetartotta a családot. Nathan számára az élet elképzelhetetlennek, értelmetlennek tűnik a felesége nélkül.

A férfi próbálja maga mögött hagyni a hívogató sötétséget, miközben lányai mind-mind a saját módjukon élik meg a gyászukat, már-már az önpusztítás határát súrolva. Mindez veszélybe sodorja a család jövőjét.

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Hidegvér - Erika Foster nyomoz 5.

Robert Bryndza

Megcsonkított fiatalember testét rejtő, viharvert bőröndöt sodor a víz a Temze partjára. Erika Foster nyomozót sokkolja a látvány. Dolgozott már borzalmas ügyeken, de ilyet még sosem látott pályafutása során.
Erika és csapata munkához lát, és sikerül összekötniük az ügyet egy másik áldozatéval - két héttel korábban egy hasonló bőröndben fiatal nő hullája került elő.
30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Ölelj meg - Szívdöglesztők - Ollie

A. L. Jackson

Tizennégy évvel ezelőtt az életem örökre megváltozott.

A testvérem eltűnt. Aznap önző voltam, saját magamat választottam helyette. És aznap mindent el is vesztettem.
Beleértve Nikki Walterst.
Ő az, akit egész életemben szerettem. Csodálatos, gondoskodó lány, megtestesít mindent, amire mindig is vágytam.

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Bűn és viszály

Bűn sorozat 2.

Meghan March

Születhet-e szerelem egy családi viszály közepette?

Bűnös, amíg ártatlannak nem bizonyul.

Elegem van abból, hogy bizonyítékok nélkül ítélkeznek felettem, csupán azért, mert a vezetéknevem Gable.
Lehet, hogy a Riscoffoké a város, de én már nem játszom többé a szabályaik szerint.

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

OLASZ ÉTELEK GYORSAN

Könnyű és finom fogások, kevesebb mint 40 perc alatt

Gennaro Contaldo

Tanuljunk a legjobbtól! Gennaro Contaldo egyszerű, szuperbiztos receptjeivel percek alatt autentikus olasz fogásokat varázsolhatunk az asztalra.

30%
5900 Ft4130 Ft Előrendelem

A szerelmek az égben köttetnek

Gondolkoztál már azon, mi lenne, ha a belső éned megjelenne?

J. Vajda Anikó

Gondolkoztál már azon, mi lenne, ha a belső éned megjelenne?

Niki leül meditálni, és furcsa élmény éri, megjelenik a belső énje, és közli vele, hogy
a sok álmodozás és sikertelen kapcsolat után most megtalálhatja a lelki társát , akire régóta vágyik. Meg is mutatja neki: Richard Hamilton, a negyvenes forgatókönyvíró Los Angelesben él, épp ájultan alszik, mert előző este veszett össze végleg a barátnőjével. 

Niki, a tiszta, ápolt, natúr kozmetikumokkal foglalkozó, spirituális beállítottságú harmincas pesti nő felháborodik a részeg, elhanyagolt férfi láttán.

Megjelenik azonban Richard belső énje, egy okos, kifinomult, gyengéd, komoly író, akit a férfi mindeddig hárított magában.
30%
3590 Ft2513 Ft Előrendelem

A Vatikán kínos titkai - Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás

Frédéric Martel

"A papságon belüli homoszexualitás nagyon komoly kérdés, ami aggodalommal tölt el."
Ferenc pápa

Papi cölibátus, az óvszerhasználattal szembeni egyházi tilalom, a szexuális visszaélések rendszeres eltussolása, XVI. Benedek pápa lemondása, a klérus nőgyűlölete, a papi hivatások számának drasztikus visszaesése, a Ferenc pápa elleni áskálódások - Frédéric Martel szerint ezeket a jelenségeket egyetlen titok köti össze, mely sokáig kimondhatatlan volt. A neve: Szodoma. A bibliai Szodoma városát a hagyomány szerint Isten azért pusztította el, mert lakosai homoszexuális gyakorlatot folytattak. Csakhogy korunkban éppenséggel a Vatikánon belül található a világ egyik legnagyobb homoszexuális közössége.
30%
4950 Ft3465 Ft Előrendelem

Tel-Aviv ostroma

Hesh Kestin

Stephen King szerint félelmetesebb regény, mint bármi, amit Stephen King valaha írt.

Irán vezetésével öt arab hadsereg brutális győzelmet arat Izrael ellen, amely megszűnik létezni. Néhány órán belül összegyűjtik és kivégzik a vezetőit , az izraeli hadsereg felmorzsolva, az ország hatmillió zsidó lakosa beszorítva az éhező gettóvá váló Tel-Avivba. Miközben az USA és a Nyugat csak kivár, Izrael ellenségei a teljes lakosság kiirtására készülnek.

A népirtás előestéjén Tel-Aviv egy utolsó kísérletbe fog, hogy megmenekülhessen. Egy izraeli üzletember, egy maffiózó, és egy crossdesser harci pilóta összerak egy merész ellentámadási tervet. Sikerrel járhatnak?
30%
3790 Ft2653 Ft Előrendelem

Finale

Stephanie Garber

Egy szerelem, amelyért megéri küzdeni.
Egy álom, amelyért megéri meghalni.
Egy befejezés, amelyre megérte várni.

Két hónap telt el a legutóbbi Caraval befejezése óta. Két hónapja, hogy a Fátumok kiszabadultak egy elvarázsolt kártyapakliból, két hónapja, hogy Legend bejelentette igényét a trónra, és két hónapja, hogy Tella rájött: a fiú, akibe beleszeretett valójában nem létezik.
30%
4299 Ft3009 Ft Előrendelem

Eleve elrendeltetett

Rose Woods

Emily évek elteltével tér haza a szüleihez Rosedale-be. Boldog, amiért újra népes családjával élhet, és amiért munkát kap szülővárosában. Az örömteli visszatérést viszont beárnyékolja, hogy a lány többször úgy érzi, figyelik. De ez csak a kezdet. Emilynek választania kell a szerelem, és a biztonság között. Patrick mellett döntsön-e, akihez ellenállhatatlan vonzalom köti már kezdettől fogva, vagy Simont válassza, aki a megbízhatóság mintaképe, és nem mellesleg évek óta szereti a lányt. A helyzetet csak nehezíti, hogy Patrick múltját sötét titok árnyékolja be, aminek következtében a lány élete is veszélybe kerül.
30%
2499 Ft1749 Ft Előrendelem

Felismerés

Anita Weaver

Jane élete nem úgy alakult, mint a korabeli hölgyeké. Gyerekkoribalesete megnehezítette számára a legapróbb dolgokat is. Sok választása nem lévén, azonnal feleségül ment az első és egyetlen kérőhöz, aki felbukkant. Ez, minden tekintetben megváltoztatta az ő, és férje életét egyaránt.
30%
690 Ft483 Ft Előrendelem

LEGO Fergeteges járművek

Négy exkluzív LEGO jármű modelljével

Rona Skene

Ismerd meg a különböző járműveket és a fantasztikus LEGO modelljeiket, és építsd meg!
Kösd be magad, és fedezd fel a leghihetetlenebb közlekedési eszközöket! Meríts ötleteket a több mint 100 LEGO modellből, a markológéptől az autókon és repülőgépeken át a vonatokig! Kövesd az egyszerű építési tippeket, és alkosd meg a saját LEGO járműveidet!

30%
5600 Ft3920 Ft Előrendelem

A boszorkány hagyatéka 

John Cure

1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden.

Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe.
30%
3699 Ft2589 Ft Előrendelem

Madame Picasso

Anne Girard

Vidékről Párizsba kerülve Eva Gouel minden álma és vágya, hogy sztár legyen. Fiatalon, tapasztalatok híján is sikerül varrónőként elszegődnie a Moulin Rouge-ba. Itt figyel fel rá Pablo Picasso, akinek a neve ekkor már nem ismeretlen a párizsi művészvilágban.

A zseniális és különc Picasso szemet vet Evára, a fiatal nő pedig nem tud neki ellenállni, és bár a viszony könnyű kalandnak indul, végül Eva lesz Picasso élete első nagy szerelme.
30%
3990 Ft2793 Ft Előrendelem

A kutya szemszögéből

és egyéb ritka nézőpontokból

Malcolm Gladwell

Mit tanulhatunk a pitbulloktól a bűnözőkről?
Miért lenne egyszerűbb megoldani, mint kezelni a hajléktalanságot?
Mit mutat meg a hajfestés a 20. század történelméből?

30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Dávid és Góliát

Történetek esélytelenekről, avagy hogyan kényszerítsünk térdre óriásokat

Malcolm Gladwell

Miért van meglepően sok diszlexiás a sikeres vállalkozók között?
Mégis jobb a nagyobb osztálylétszám?
Miért nem mindig kifizetődő, ha bejutunk a legkiválóbb egyetemre?
30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Fordulópont

Ahol a kis különbségekből nagy változás lesz

Malcolm Gladwell

Tényleg úgy terjednek a gondolatok és a termékek, ahogy a vírusok?
Miért szorult vissza hirtelen a New York-i bűnözés?
Mit árul el az ebolajárvány egy tévéműsor sikeréről?
30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Kivételesek

A siker másik oldala

Malcolm Gladwell

Miért olyan jó matekosok az ázsiaiak?
Miben hasonlít egymásra Bill Gates és a Beatles?
Miért él teljes ismeretlenségben a világ legokosabb embere?
30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

Ösztönösen

A döntésről másképp

Malcolm Gladwell

Lehet-e „első blikkre" jól dönteni?
Miért hatnak ránk annyira a magas, barna, jóképű férfiak?
Hogyan olvassunk mások gondolataiban?

30%
3900 Ft2730 Ft Előrendelem

A festett madár

Jerzy Kosinski

Valahol Kelet-Európában 1939 őszén, a második világháború első heteiben egy kisfiút egy távoli falu rejtekébe küldenek a szülei. A nevelőanya hamarosan meghal, a sötét hajú, kreol bőrű fiú - akit a babonás hiedelmek között élő és a náciktól meg a szovjetektől egyaránt rettegő falusi emberek zsidónak vagy cigánynak néznek - az elkövetkező négy esztendőben faluról falura kóborolva az emberi kegyetlenség számtalan formájának lesz elszenvedője vagy tanúja.
30%
3499 Ft2449 Ft Előrendelem

Szexi szelfi

Kendall Ryan

Téves üzenet még nem ment ennyire jó helyre

Az egész egy szexi szelfivel kezdődött... amit rossz telefonszámra küldtem el.
Hupsz. Pedig nem vagyok nagy játékos a netes ismerkedésben, és nem is küldtem korábban szexi fotót magamról senkinek, még teljes alakosat se, nemhogy arról a bizonyos testrészemről...

30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

A póráz két végén

#1 Amazon bestsellerszerző

Abby Jimenez

Két évvel a vőlegénye elvesztése után, úgy tűnik, Sloan Monroe már sosem fog tudni visszatérni megszokott életéhez. Mindent megváltoztat azonban a kóbor kölyökkutya, aki „vigyél-haza" nézésével teljesen leveszi a lábáról. Új kedvence, Tucker mellett végre kezd visszatalálni önmagához, ezért végképp rosszul érinti, amikor a kutyus eredeti gazdája, Jason hosszú hetek után válaszol a leveleire. Tucker gazdája zenész és éppen Ausztráliában turnézik. Na de a lényeg: vissza akarja szerezni a kutyáját, akit Sloan nem akar harc nélkül odaadni.
30%
3999 Ft2799 Ft Előrendelem

Az ezred lánya

Betelt a Föld hamisságga

Mollináry Gizella

A tizennégy éves Gizus egy kaszárnyában cukorkát árul. Ebből tartja el szörnyeteg anyját, féltestvéreit és egymást váltó mostoháit. Katonák között felnőni egy formás tizenévesnek nem könnyű, ártatlanságát megőrízni még nehezebb. Gizusnak ez is sikerül, bár alacsony származása miatt is védtelen, s az önkéntes honvédtől a német üzletemberig, az alorvostól a zsidó nagykereskedőig mindenki férfiasságával ostromolja. Segítséget jelentene a nagy Ő megjelenése, de van-e esélye a szerelemnek a tüdővész és a nagy háború korában?

30%
3490 Ft2443 Ft Előrendelem