Szűrő

Nincs, és ne is legyen

Szvoren Edina

Az utóbbi évek legnagyobb elismeréssel fogadott színrelépése volt a magyar prózában Szvoren Edináé. Első novelláskötete, a Pertu lelkes kritikákat és egy év leforgása alatt több irodalmi díjat is kapott. Izzó írói világ, ugyanakkor fanyar humor jellemzi, miközben föltárja a napi emberi kapcsolatok apró történéseinek mélyén lezajló drámákat. Kritikusai ezt a világot jellemezve nemhiába emlegettek egyszerre két, egymástól eltérő íróelődöt: az élveboncoló Nádas Pétert és a méltóságteljes groteszk óriását, Hajnóczy Pétert.
16%
3299 Ft2771 Ft Kosárba

Kertész Imre élete és halálai

Clara Royer

"Azon a 2013. július 15-i napon úgy sorolom a kérdéseimet, hogy közben nem egészen vagyok magamnál. Százszor ismételt és leírt dolgokat mondatok vele. Kedvetlenül felel: hát nem esküdött meg tavasszal, amikor visszatért Budapestre, miután maga mögött hagyta Berlint, ahol már több mint tíz éve élt, hogy soha többé nem ad interjút? Hirtelen akkor kezd felengedni, amikor Rejtő Jenőre, gyermekkora kedves írójára terelődik a szó, akivel 1955-ben egy antikváriusnál Thomas Mann Varázshegyéért cserébe fizetett." Clara Royer

"Életem története a halálaimból áll, ha el akarnám beszélni az életemet, a halálaimat kellene elmondanom." Kertész Imre
16%
4999 Ft4199 Ft Kosárba

Barbarus utazásai - Útirajzok

Orbán Ottó

Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban töltött tizenkét nap 1962-ben keletkezett útirajza, amely 2006-ban jelent meg először a Holmiban. Orbán Ottó összegyűjtött prózai írásainak első kötetében különös fénytörésben mutatják meg egymást ezek az útirajzok. A szerző útitársa a világra való kíváncsiság, az ismeretlen felé forduló nyitottság. A természeti és a teremtett világban valóban utazások kérdése: mi az, ami tőlünk különböző, hogyan ismerhetnénk meg jobban önmagunkat. A felejthetetlen párbeszédek, emlékezetes jelenetek nemcsak idegen országok, de mára megváltozott korok krónikájává is váltak.
16%
4499 Ft3779 Ft Kosárba

Acsargó-mocsarak - Zabaszaurusz 3.

M. Kácsor Zoltán

Leiszút Feliszút bajban van. Szerencsére régi barátai, a Zabaszauruszok első két kötetéből már jól ismert Rilex, Barmol és Kunyi azonnal a segítségére sietnek, és nekivágnak a veszedelmes útnak, hogy kiderítsék, hogyan csendesíthetik le a Csendetlen-óceánt...
16%
2999 Ft2519 Ft Kosárba

Balladáskönyv

Pál Sándor Attila

A Balladáskönyv egy ízig-vérig mai verseskötet, amely megmutatja, milyen teremtő és ugyanakkor romboló erővel bír a hagyomány és az emlékezet. Pál Sándor Attila versei az Arany János-i és a népballadákat szólaltatják meg ma is érvényes hangon. A balladák nemcsak közös történetek elmesélésére alkalmasak, de lehetőséget adnak arra is, hogy a lassan...
16%
1999 Ft1679 Ft Kosárba

Szeretemország - Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel

Kálmán Olga

Képzeljünk el egy országot, egy olyan helyet, ahol szeretünk élni. Nem azért szeretjük, mert minden az ölünkbe hullik és nem azért, mert kevés munkával jól lehet keresni, vagy mert nem kell tanulni. Egy olyan hazára gondoljunk, ahol megbecsülik a munkánkat, ahol biztonságban tudjuk a családunkat, ahová szívesen várunk újabb gyermekeket és ahol nyugodt légkörben teremthetjük meg nekik azokat a feltételeket, amelyek között fel is tudjuk őket nevelni. Egy olyan országot képzeljünk el, ahol nem aggódunk azért, hogy mi lesz, ha a szüleik kiesnek a munkából és nem rettegnek, hogy hová mehetnek majd vissza dolgozni. Ahol természetes, hogy minden gyerek a neki megfelelő óvodába, iskolába, egyetemre járhat. Ahol a gyerek, ha buszsofőr lesz, boldog lesz, ha kutató, akkor is. Ahol nem aggódunk a sorsukért, mert ha akarjuk, mindent meg tudunk teremteni ahhoz, hogy ők biztonságban éljenek. Ehhez persze az kell, hogy a szülei és minden állampolgár érdemben beleszólhassanak a sorsuk alakulásába. Mindannyiunkéba. Ez egy álomország? Nem! Egy akaromország. Egy igazi szeretemország. 
Kálmán Olga új könyvében erről a hazáról beszélget Márki-Zay Péterrel. Beszélgetnek, vitatkoznak egészségügyről, gazdaságról, demokráciáról - és mindenről, ami azt veszélyezteti. Arról, hogy most hol élünk, és hogyan tehetjük mi magunk olyanná Magyarországot, amilyenné igazán szeretnénk.
16%
3999 Ft3359 Ft Kosárba

Lego Hero Factory - Jönnek az újoncok - DVD

Üdvözlünk a Hero Factoryban, azaz a Hősgyárban! Itt készülnek a hatalmas erejű Hősök, akiknek egyetlen feladatuk van: megóvni az univerzumot a gonosz támadásoktól! Az Alfa csapatot vezető Stormer, valamint a harcedzett Bulk és Stringer irányítása alatt a három újonc, Fumo, Breez és Surge olyan gyilkos teremtmények ellen küzdenek, mint a savval támadó Corroder, a veszedelmes pengéket forgató Rotor és a dühöngő mesterlövész, Xplode.
66%
999 Ft335 Ft Kosárba

A vaddisznó vadászata

Norbert Happ

A vaddisznóval való szakszerű bánásmód az utóbbi időben a vadászmesterség igazi próbakövévé vált. Ezért aztán Norbert Happ is teljesen átdolgozta és aktualizálta a témában alapműnek számító könyvét. A szerző a vaddisznóvadászat összes olyan aspektusáról szakszerű és gyakorlatorientált információt nyújt, melyek a mi kultúrtájainkon érvényesek.
16%
4800 Ft4032 Ft Készletfigyelés

Óvakodj a múlttól

Joy Ellis

A végtelen, kihalt mezőkkel teli angol lápvidék baljóslatú, sötét hely, ahol bármikor eltévedhetünk a köd leszállta után. Ezen a kietlen vidéken szembesül a fiatal Matt Ballard nyomozó az emberi természet sötét oldalával, miután a mocsárból három meggyilkolt gyermek holtteste bukkan elő. 25 évvel később Ballard főfelügyelő már a visszavonuláson gondolkodik sikerekben gazdag karrierje után, ám a múlt közbeszól: egy ismeretlen feladó az azóta is megoldatlan gyilkosságokról küld autentikus fotókat, majd újabb gyermek holtteste kerül elő. Az igazi gyilkos tért vissza vajon, vagy beteg elméjű követőre talált?
30%
3699 Ft2589 Ft Kosárba

Mesélő Budapest

Tittel Kinga

Tudod-e, ki azok a hídmesterek, ki volt Budapest vőlegénye, és miért hívták "kockás bárónak"? Hallottad már, mit rejt a Várhegy gyomra, miért van hét tornya a Halászbástyának, és miért nincsenek felhőkarcolók a fővárosban? Gondoltad volna, hogy a kontinensen azért nálunk épült elsőként földalatti, mert az Andrássy utat akkoriban gyönyörű fakocka burkolat fedte, és nem akarták tönkretenni? Ha szeretnél választ kapni mindezekre a kérdésekre, ha szívesen megtudnál még több érdekességet, és lépést akarsz tartani rohamosan átalakuló, gyönyörű fővárosunkkal, akkor feltétlenül hallgasd meg, miről "mesél" Budapest.
16%
4999 Ft4199 Ft Kosárba

Amikor a kis állatok elfáradnak

Sabine Cuno

A könnyen megjegyezhető mondókák és a hangulatos képek elmesélik, hogyan durmol a medvebocs, hogyan alszanak a kutyusok, a kiscicák és sok más állatkölyök. Ha a gyerekek meghallgatnak kedvenc állataikról egy-egy mondókát, könnyebben alszanak el. Ezzel kialakíthatunk egy elalvás előtti "szertartást", amely estéről estére megismételhető.

A kötet mondókái megkönnyítik az elalvást, és fejlesztik a beszédkészséget.
16%
2175 Ft1827 Ft Kosárba

Feleséged története

Pfliegel Dóra

A Feleséged története egy olyan monológ, amit soha nem akarnál végighallgatni a másiktól, és ha benned indulna el, akkor mindent megtennél, hogy elcsendesítsd magadban. Pedig érdemes lenne már az első nagy levegővételnél odafigyelni. Hogy elmondhassa, hogy elmondhasd. És akkor elindulhat egy párbeszéd. Kettőtökön múlik.
16%
3499 Ft2939 Ft Kosárba

A Futrinka utcán túl

Generációk nőttek fel a Futrinka utca kis lakóinak mindennapjait követve, nagymamák és unokáik kedvence még mindig Mazsola, Tádé, Kukori és Kotkoda, Frakk vagy épp Cicamica és Manócska. És mindenki tudja, hogy itt az ideje ágyba bújni, ha köpött a Tv Maci. De mennyi tudunk ezeknek a bájos szereplőknek a kitalálójáról? 
16%
2490 Ft2092 Ft Kosárba

Utazik a család - Irány a Balaton!

Csapody Kinga

Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda? - ki ne hallotta volna ezeket a kérdéseket az autóban, amikor a család hosszabb útra indult. Szalma Edit egy bájos, kissé szeleburdi családot álmodott meg, majd rajzolt meg. A három gyereket, szüleiket és állataikat ezúttal a Balaton régióba kísérhetjük el Csapody Kinga meséivel. Kalandjaikat olvasva mi is bebarangolhatjuk a déli és az északi partot, egy csomó ötletet merítve, hogy miket lehet felfedezni, megmászni, megnézni és kipróbálni. Csatlakozzatok hozzájuk, fedezzétek fel a mesékkel, majd a valóságban is Magyarország egyik legszebb részét!
16%
2290 Ft1924 Ft Kosárba

Köszönöm a befogadást! - Viharsarki Kattintós

Hartay Csaba

Hartay Viharsarki Kattintós Csaba csinált egy préselt növénygyűjteményt az emberekből. Ez itt az. Szépen lekaszálta őket a Facebookon, a buszon, a kiskonyhában, wellness-szállodában a bugyborékos izénál, buliban, majálison, tévéképernyő előtt. Aztán lepréselte, beragasztotta, és most itt sorakoznak: ez egyébként irtó büdös, az mérgező, amaz veszélyeztetett. Ezt szívják, azt kenik, emezt meg kéne trágyázni. Mi vagyunk azok. Itatós locsolkodás, felzabálós-pénzemetleevős nyaralás, operettes túldicsérés, szájbaverést provokáló mindent fikázás. És ahogy sorjáznak a preparátumok, valahogy átlapozunk a hallucinogénekre, egyre abszurdabb alakok és történetek visznek, már nem is kislexikonunk van, hanem csattanó maszlagos békebeli kalendáriumunk, amiben volt időjárás, nemzetközi helyzet, aranygaluska és gyermeknevelési tippek is. Viharsarki lapozgatós. Szívesen a beengedést! (Ceglédi Zoltán)
16%
3699 Ft3107 Ft Kosárba

A csoda odalent - Minden, amit a női nemi szervről tudni akarsz, és amit tudnod kell

Ellen Stokken Dahl

Nina Brochmann

A már 35 nyelven megjelent nemzetközi bestseller mindent leír, amit tudnod kell a női nemi szervről. 
Olvashatsz benne a csikló nagy titkáról, a menstruációt szabályozó féktelen hormontáncról és arról, miként működik a fogamzásgátlás a testedben. Tudod, miért fáj a menstruáció? Létezik-e a szűzhártya? Miért nehéz elérned az orgazmust? Veszélyes-e a hormonális fogamzásgátlás? Mennyi ideig halogathatod a gyerekvállalást?
16%
3995 Ft3356 Ft Kosárba

A dicsőség zászlaja - DVD

A film arról a hat tengerészről szól, akiről a világ egyik legismertebb fényképe készült: abban a pillanatban kapta őket lencsevégre Joe Rosenthal haditudósító, amikor éppen egyesült erővel kitűzik egy magaslatra az amerikai lobogót. Az viszont már nem látszik a képen, hogy hárman közülük még aznap meghaltak. Clint Eastwood az amerikai történelem egyik legszimbolikusabb fotójának hátterét dolgozta fel.
16%
399 Ft335 Ft Készletfigyelés

Modern mennyország!

L.M. Adrian

Mona, az egyedülálló londoni tolmácsnő, elakadt élete újrakezdésében, mert úgy érzi, manapság a férfiakból kiveszett a hódító.
Egy nap, alighogy megérkezik rejtélyes fordítási helyszínére, a doveri fehér sziklákhoz, titokzatos üzenetet kap inkognitóba burkolózó megbízójától, Domina Felicitastól.
A szálak az angol arisztokrácia néhány ősi családjához vezetnek, ahol egy rendkívüli szerelmi nyomozásra kérik fel őket. Mona úgy dönt, az idős hölggyel együtt beleveti magát a különleges ügybe. Így hamarosan a híres Velencei Karneválra és Korfu szigetére kell utaznia, ahol semmi sem az, mint aminek látszik.
16%
3690 Ft3100 Ft Kosárba

Elronthatatlan receptek olcsón, egészségesen

Az előző kötet, az Elronthatatlan receptek a családomnak folytatása, de most a válogatás fő szempontja az volt, hogy az étel olcsó és egészséges legyen. A 75 recept között szerepelnek levesek, saláták, egytálételek, sült és töltött zöldségek, tészták, torták, piték és lepények.
16%
3950 Ft3318 Ft Készletfigyelés

Árnyak a Níluson

Kate Furnivall

"Egy gyönyörű könyv, amely megérinti a szíved!" - Library Journal

A nagy sikerű Az orosz szerető, A vörös sál, a Szentpétervár ékköve, a Lydia titka és A fehér gyöngy című könyvek szerzőjétől.

Megtalálom. Bármibe kerül is.

Jessica Kenton az éjszaka közepén kisöccse rémült sikolyára ébred, s mikor másnap reggel nem találja őt a szobájában, csak annyit mondanak a szülei róla, hogy elment. Soha többé nem beszélnek róla.
Húsz évvel később, Jessie-t ugyanaz a rémálom gyötri. Valójában sosem heverte ki, hogy gyerekkorában elszakították imádott öccsétől és most eltűnik másik testvére is, a régészettel és egyiptológiával foglalkozó Timothy. Jessie elhatározza, hogy ezúttal akár élete kockáztatásával is megtalálja a testvérét.
16%
3490 Ft2932 Ft Kosárba

Mesél az erdő - A varázslókról

Tony Wolf

A népszerű sorozat legújabb részében a varázslók okoznak fejtörést az erdő lakóinak. Különféle bájitalok és varázsigék kísérik a titokzatos mágusok útját Tony Wolf várva várt, hetedik történetében.
16%
2490 Ft2092 Ft Kosárba

Bernát, a mentőautó

Mechler Anna

Újabb közlekedési eszközzel bővült a Kerék mesék sorozat járműparkja: megérkezett Bernát, a mentőautó! Egy mentőjármű élete csupa kaland; hol baleseti sérülteket szállít, hol nehezen lélegző betegeket - olykor maga is életet ment, de elkísérhetjük a havas erdő szélére, az autópályára vagy a mentősofőrök versenyére is. Vajon milyen titkokat rejt a mentőállomás? És ki lehet az, aki néha, váratlanul megjelenik Bernát vezetőfülkéjében?
A történetek nemcsak szórakoztatnak, de rengeteg hasznos dolgot megtanítanak a mentősök munkájáról. A tizenkét izgalmas mesét Mechler Anna írta, és Hajba László részletgazdag rajzai keltik életre. Ajánljuk a villogós autók rajongóinak - nem fognak csalódni!
16%
1990 Ft1672 Ft Kosárba

Kommunista arcélek

Mindszenty József

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár: a kommunizmus hírhedt alakjai többnyire ismert figurái a 20. századi egyetemes történelemnek, ahogy a kiindulási alap, a marxi életmű is. A 20-as évektől kibontakozó véres keleti diktatúra nemcsak a szovjet rendszer sajátja volt, az eszmét szervezetten exportálták a kelet-európai országokba is a világháborút követően, amivel elérték, hogy az Elbától keletre Ázsia túlpartjáig kommunista önkényuralmak irányítottak milliókat. Felvetődik a kérdés, hogy mégis miként és hogyan, milyen terroreszközökkel érték el a látszólag teljesíthetetlen feladatot azok az bolsevisták és elvtársak, akik 1917-ben magukhoz ragadták a hatalmat a cári Oroszországban? A történelmi ív és tér elképesztő méretű volt, az eszköztár és a módszertan pedig példátlan statuálások sorából állt. Mindszenty József, aki maga is megtapasztalta a hatalom erőszakosságát, igazi ellenfele volt a kommunizmusnak és magának Rákosinak. Neve összeforrt az általános ellenállással, 1949-ben koncepciós perben életfolytig tartó fegyházra ítélték, 1955-ben végül házi őrizetbe került. 1956. november 4-én az amerikai követségen kért menedéket, ahol végül tizennégy évig tartozkodott. A majd másfél évtizedes időszakban folyamatosan dolgozott és írt, nemcsak az emlékirataival foglalkozott, hanem a hazai és nemzetközi sajtótermékek mellett a nyugati világ könyveivel is, elsősorban a korszakot érintő kiadványokkal. Sokezer oldalas kézirattári hagyatékából ezúttal a Kommunista arcélek dosszié tartalmát dolgozta fel a kiadó, melyben portrészerűen ír a kommunizmus hírhedt-ismert alakjairól, valamint az általuk kiépített rendszer sajátosságairól. Az időnként szemelvényes, máskor esszészerű jegyzetek valós és hiteles képet rajzolnak a szörnykorszakról, ugyanakkor remek képet festenek a nyugati világban kialakult illuzórikus-hitetlenkedő véleményekről is, amikor ütközteti a kozmetikázott információkat a valósággal - mind a szovjet, mind pedig a magyar vonatkozások tekintetében.
16%
3990 Ft3352 Ft Kosárba