Szűrő

A biblia kódja 3 - A világ megmentése

Michael Drosnin

A világ megmentése áll a középpontjában ennek a lenyűgöző új könyvnek, mely a Biblia kódjáról szól, egy csodáról, amelyet a modern tudomány igazolt.

Háromezer éven át rejtőzött egy kód a Bibliában. Most számítógéppel fejtették meg - és talán feltárja előttünk jövőnket.

A kódot egy világhírű izraeli matematikus törte fel, majd az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal egyik vezető kódfejtője is megerősítette.

És jóslatai sorra válnak valóra.

Egy évvel megválasztása előtt megjósolta, hogy Barack Obama lesz az elnök, és arra figyelmeztet, hogy neki el kell hárítania egy szinte bizonyosan bekövetkező nukleáris terrortámadást. Nagy recessziót jósolt, amikor a tőzsde rekordszinten állt, és most egy újabb nagy gazdasági világválságra figyelmeztet.

Egy végső csatát jósol, amelyet az elnöknek talán meg kell vívnia: "Obama háborúját", mely "megmentheti a világot".

Ez a kötet már a harmadik abban a nagy sikerű sorozatban, amely a világ minden országában különböző vallású emberek millióit ragadta magával.

Ez az új könyv kalandos utazásra viszi az olvasót  az amerikai  kormány titkos folyosóira, ahol rejtett háborút terveznek a terrorizmus ellen, sőt már vívják is, de talán nem az igazi célpont ellen.

A Biblia kódja elárulja, hogy az al-Kaida talán már rendelkezik atomfegyverekkel. Ráadásul megnevezi Oszama bin Laden búvóhelyét is.

A szerző, a tényfeltáró újságíró Michael Drosnin kiderítette, hogy az amerikai hírszerzés nem foglalkozik azzal a veszéllyel, amely eltörölheti a föld színéről New Yorkot és Washingtont.

Kalandjai az olvasót az izraeli hírszerzés legbenső szentélyeibe is eljuttatják, mely megerősítette, hogy a kódban megnevezett pont a sivatagban valóban az al-Kaida bázisa, ahol talán bin Laden rejtegeti azokat a fegyvereket, amelyeket fenyegetéséhez híven az "amerikai Hirosima" előidézéséhez vet majd be.

Drosnin mióta több mint egy évvel a gyilkosság előtt megtalálta a Jichak Rabin elleni merényletről szóló jóslatot a Bibliában - és személyesen figyelmeztette a miniszterelnököt -, sorra találkozott a világ vezetőivel, hogy elmondja nekik a kód által előre megjósolt veszélyeket.

Figyelmeztette Bill Clintont az atomterrorizmus kockázatára, figyelmeztette George Bush-t a szeptember 11-i terrortámadás előtt, és végül Oprah közvetítésével figyelmeztette Barack Obamát. Mindannyiuknak elmondja, hogy talán az igazi Armageddonnal kell szembenéznünk, hogy talán éppen most éljük a "napok végét".

A Biblia kódja rákényszerít bennünket arra, hogy elfogadjuk azt, amiről a Biblia csak azt kérheti, higgyünk benne: nem vagyunk egyedül.

De mi magunk választjuk meg a sorsunkat. A kód jövőnk egyik lehetséges változatát mutatja meg nekünk, amelyet megváltoztathatunk. És meg is kell változtatnunk, mert könnyen lehet, hogy ez számunkra az utolsó figyelmeztetés.
12%
3495 Ft3076 Ft Kosárba

Henry Moore

Jeremy Lewison

A brit szobrász emberi vagy emberszerű, többnyire női testet ábrázoló szobrai absztrakt stílusukkal külön irányzatot jelentenek a modern képzőművészetben. Bronz- és márványszobrai a világ legnevesebb múzeumainak kiállítótermeit és kertjeit díszítik, különösen kedveltek az anya-gyermek kompozíciói.
12%
2275 Ft2002 Ft Kosárba

MOZART

KISMONOGRÁFIA ALBUM

Johannes Jansen

A születésének 250. évfordulójára megjelent, igényes könyv méltó tisztelgés a zenei tehetség előtt. Nemcsak gyönyörű festményekkel illusztrálja Mozart életét, hanem 3 nyelven is mutatja be.
12%
2275 Ft2002 Ft Kosárba

Halak és a tenger gyümölcsei

Főzőiskola ínyenceknek

Kenesei István

Tenger adta kulináris örömök! A halak és a tenger gyümölcsei nemcsak ízletesek, hanem könnyen emészthető és egészséges ételek is. Legyen az egy bouillabaisse, spanyol paella vagy - kicsit fantáziadúsabban - nyelvhal burgonyapogácsán. Ebben a könyvecskében minden alkalomra találni megfelelő receptet. A függelék praktikus tanácsai a gyakorlatlanoknak is megkönnyítik a halas és a tenger gyümölcseit felhasználó ételek elkészítését.
12%
1595 Ft1404 Ft Kosárba

Rajzok - Drawings - Zeichnungen

Barabás Zsófi

Barabás Zsófi munkáinak, grafikáinak szemügyre vételénél félretehetjük a festészet története által nyújtott támpontokat és engedhetjük, hogy a munkák "pusztán" vizuálisan hassanak ránk.
12%
1495 Ft1316 Ft Kosárba

Nyári ételek

Főzőiskola ínyenceknek

Bíró Ágnes

A Főzőiskola ínyenceknek hobbiszakácsoknak és tapasztalt konyhaművészeknek olyan különleges receptötletekből nyújt átfogó kínálatot, amelyekkel gyakoriatilag minden alkalomhoz illő ételt elkészíthetnek. A tésztában sült finomságoktól a serpenyős és az egytátételeken át a tortákig és desszertekig...
12%
1595 Ft1404 Ft Kosárba

Reggeli falatok - Főzőiskola ínyenceknek

Bíró Ágnes

Hagyományos vagy különleges, egyszerű vagy igényes - ez a kötet számos ízletes ötletet kínál reggelire és villásreggelire, amelyekkel kényeztethetjük magunkat, de elkápráztathatjuk vendégeinket is. A friss palacsinta, a lazacos rántotta vagy a rákhússal töltött spenótttekercs a biztosan sikeres napindító falatok közé tartozik.
12%
1595 Ft1404 Ft Kosárba

Thai konyha

Több mint 100 fontos recept

Fehér Zsuzsanna

A thai ételek számos okból ajánlhatók, nemcsak ízletesek és gyorsan, könnyen elkészíthetők, hanem ínycsiklandók, ráadásul egészségesek is, így családi étkezésekre vagy vendégek számára egyaránt tökéletes választásnak bizonyulnak. A kötet öt fejezetében összegyűjtött legjobb hagyományos thai receptekből inspirációt meríthetünk a legkülönbözőbb alkalmakra...
12%
1595 Ft1404 Ft Készletfigyelés

Téli ételek

Főzőiskola ínyenceknek

Dús Ágnes

Lévay Boglárka

A hosszú, meghitt téli esték hangulatához kiválóan illenek e kötet receptjei. Lehet az egy forró leves, mint a borscs, vagy laktató, szalonnás tanyasi húspástétom, esetleg elegáns bárányérmék feketeribizli-mártással, és utána gőzölgő gyömbéres rebarbaratorta. Bármit választunk, évezzük a téli hónapok kulináris örömeit!
12%
1595 Ft1404 Ft Kosárba

Kubizmus - Kismonográfia album

Anne Ganterführer-Trier

"Miféle szerzet a kubista? Braque és Picasso iskolájába tartozó festő" - vélekedett egy műkritikus 1911-ben, röviddel azután, hogy megnyílt a Függetlenek Szalonjának botrányos tárlata, ahol a kubisták külön teremben szerepeltek. Georges Braque és Pablo Picasso olyan festészeti irány kezdeményezői...
12%
2275 Ft2002 Ft Kosárba

A bábjáték Magyarországon

Balogh Géza

A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig

Az Állami Bábszínház és folytatója-jogutódja, a Budapest Bábszínház 60 esztendős históriájában Balogh Géza a magyarországi bábjátszás távolabbi és közeli múltjáról is képet ad. A bábszínház egykori és mai (s tán jövendőbeli) közönsége, illetve a színháztörténet iránt érdeklődő megtalálhatja e kötetben mindazt, amit a Bábszínházról tudni szeretne.

Képeskönyv (több mint 150 képpel); történeti monográfia; a bábművészet históriája; szubjektív portrégaléria; a legfontosabb, korszakmeghatározó előadások elemzése, kritikai visszhangjuk bemutatása; bábszínházi ténytár a 60 évad mintegy 250 bemutatójának adataival.
12%
3995 Ft3516 Ft Kosárba

Alex meg én

Irene M. Pepperberg

Amikor a kutatónő elkezdte híres kísérleteit Alex nevű papagájával, még az a konzervatív szemlélet uralkodott, hogy értelmes gondolkodásra, kommunikációra csak az ember képes, az állatokban legfeljebb megfelelő gyakorlatokkal feltételes reflexeket lehet kiépíteni, amelyben értelemnek nyoma sincsen.
12%
3495 Ft3076 Ft Készletfigyelés

Erotika a filmben

Douglas Kessey

Kötetünk a kezdetektől napjainkig elemzi a filmek "izgató" jeleneteit, amelyek jól tükrözik a befogadó közönség "tűrésküszöbének" változásait.
12%
4995 Ft4396 Ft Kosárba

Delacroix - A romantika hercege

Gilles Néret

"Az utolsó nagy reneszánsz mester és az első modern művész" - Baudelaire méltatta e szavakkal Delacroix-t. A költő nem csak azért tartja a festőt a művészettörténet élvonalbeli alakjaival egyenrangúnak, mivel Delacroix romantikushoz méltóan merész és eredeti, hanem mivel a hagyományokat tisztelve mert merész és eredeti lenni. ... Delacroix-ban felismerhető a romantikus életérzés minden tünete. Végletesen individualista lévén mindenekelőtt tudatállapotot, emberi érzelmeket kívánt kifejezni. Míg a klasszicista művész a kompozíció fegyelmezett, gondos kialakítására és pontos kivitelezésre törekedett, addig Delacroix színekkel kísérletezett, és a mozgás egyszerre ösztönös, feszültséggel teli, sőt drámai érzékeltetésére törekedett. Nem a felület aprólékos megmunkálása volt fontos számára, nem a finom színátmenetek, hanem sokkal inkább az éles kontrasztok izgatták, és az erőteljes ecsetvonásokat kedvelte. Csak a múltbéli remekműveken iskolázott nagy művész képes sikeresen elvetni a tanultakat, lefektetni új szabályokat és megmaradni a hagyományos kereten belül. Talán csak az tudja mindezt megtenni, akinek a példaképei szintén szakítottak saját korukkal.
12%
2275 Ft2002 Ft Kosárba

Székely Aladár

A művészi fényképész

E. Csorba Csilla

1977-ben a Műcsarnokban megrendezett Székely Aladár-fényképkiállítást egy frissen végzett muzeológus nyithatta meg.
12%
6495 Ft5716 Ft Kosárba

SudologIQ

Kvízjáték a sudoku táblán

KÖNEMANN LUDWIG

A SudologIQ kvízkérdések és Sudoku-feladványok ötletes kombinációja, azaz általános műveltséget és logikai képességet egyaránt igénylő, szórakoztató agytorna.
Akár a hagyományos Sudokunál, itt is négyzetrácsot kell kitöltenünk, a SudologIQ-négyzetben azonban nincsenek előre megadott számok - azokat a kvízkérdésekre adott válaszokkal kell "kitalálnunk".
12%
2995 Ft2636 Ft Készletfigyelés

Jancsó

Marx József

"Mintha a könyv címe és terjedelme között ellentmondás lenne. Egy vékony kötetbe sűríteni a magyar történelem és filmművészet majd' egy évszázados krónikáját, lehetetlen vállalkozás. Másrészt fontos lenne, hogy a 2014. január 31-én meghalt rendező munkásságáról az is képet kapjon, aki csak az elmúlt huszonöt évben fedezte fel filmjeit. Felgyorsult korunkban ez vaskos kötettel szintén reménytelen lenne."
12%
3495 Ft3076 Ft Kosárba

Sylvia a Moszad-harcos

Oren Ram

Hogyan válik valaki hírszerzőve? Milyen alkalmassági szempontok alapján választják ki a titkosszolgálat leendő tagját? Milyen próbákon és vizsgákon kell a jelöltnek túljutnia, hogy aztán önállóan vehessen részt operatív akciókban?
12%
3495 Ft3076 Ft Kosárba