Szűrő

Könyvek

Az idegen és a csillagösvény

Csiby Károly

Az idegen csak nézett, nézett ki az az ablakon a nyárvégi délutáni napsütésbe. A kukorica- és napraforgótáblák gyérültek, majd helyüket átvették a jobban szemmel tartható répaföldek, és megjelentek a román határőrség egymástól szabályos távolságra épített magaslesei.
A mozdony füttyentett egyet, majd a vonat csikorogva megállt. Mint az utasoktól utólag megtudta, valami megsebzett őz volt a síneken. Éppen a senki földjén.
Az idegen elfátyolosodott szemmel nézte a néhány méteres, homokkal beszórt s gondosan simára gereblyézett földsávot. A szélén, a kanyarulatoknál néhol fehér határjelek, a sínek mellett, egy kis kupac tetején pedig egy vaskos, vészjósló határkő, rajta az 1922-es évszámmal.
A senki földje fölött mintha villódzott volna valami, olyasmi, mint a sarki fény és az alföldi délibáb keveréke. Az idegen furcsán könnyűnek érezte magát, mintha se itt, se ott nem lenne.
A vonat döccent egyet, majd lassan nekilódult. A furcsa érzet megszűnt, a varázslat szertefoszlott. De az űr, a sehova nem tartozás űrje megmaradt benne.
És a kérdés: Hol is van egyáltalán otthon?
Amire az idegen az egész életében nem tudott választ adni.
16%
2900 Ft2436 Ft Kosárba

Nincs idő!

(és más elbeszélések)

Hámori Zsófia

Novellák érzésekről és érzetekről, eltitkolt lelki viharokról, munkáról és önpusztításról. Hétköznapi pillanatképek és abszurd életek...
16%
1990 Ft1672 Ft Készletfigyelés

A kis repcsi meséi

Öt kis mese estére

Szunyog Zsuzsa

A kis repülő, amely napközben a gyerekszoba plafonján függ, egy éjszaka addig icereg-ficereg, míg sikerül magát kiszabadítania, és kirepül az ablakon. Milyen kalandok várnak rá a gyerekszoba falain túl? Erről szól ez a kis mesekönyv. Illusztrálta: Hrábcsek Réka.
16%
1700 Ft1428 Ft Készletfigyelés

Jégország

Pénzes Tímea

Kádár István

Izlandon megleltük mindazt, amitől hevesebben dobban a szívünk: végeláthatatlan gleccsereket, gőzölgő lávafolyásokat, a Föld gyomrából magasba szökő gejzíreket, túlvilági tájat elénk varázsoló kénes iszapfortyogókat és színpompás szivárványokkal játszó vízeséseket.
16%
2700 Ft2268 Ft Készletfigyelés

Bíborhajnal

Alex Striezenec

Kiléphet-e valaki a saját életéből, elvált feleségét, gyermekét hátrahagyva, kinullázva múltját? Hősünk alig több mint egy évvel a rendszerváltozás előtt, mit sem sejtve a lappangva közelgő politikai cunamiról a vasfüggönyön innét, emigrál nyugatra. Akkor úgy hiszi, az ígéret földjére. Ott viszont szembesülnie kellett a nyitott világ árnyoldalaival is. Elveszett lelkek, lecsúszott egzisztenciák, hitehagyott szenvedélybetegek, gyógyíthatatlan álmodozók közt talál életteret. Csalódottságában egyre inkább felsejlik az otthon, édes otthon látomása. Van visszaút? Andyban él, s egyre növekszik az önbizalom: meg tudja csinálni, ki tud mászni a fertőből. Meg tudja csinálni?
16%
1500 Ft1260 Ft Készletfigyelés

Panna első könyve

Nagyálmos Ildikó

MOLNÁR KRISZTINA

A kicsikhez szóló gyermekversek Panna életébe vezetnek: Panna utazik, Panna a cukrászdában, Panna állatkertje, Panna barátai és nem utolsósorban Panna aludni megy. A gazdagon illusztrált kötethez egy CD is tartozik Panna-dalokkal, Orbán Ferenc előadásában.
16%
2940 Ft2470 Ft Készletfigyelés

Kincsesláda

Fellinger Károly

A legtöbb mese Jókáról és Nagyfödémesről született. Ezeknek a falvaknak külön érdekessége, hogy évszázadokig a Felső Csallóközhöz tartoztak. Ennek is köszönhető, hogy Mátyusföld déli részének mese- és mondavilága rokonítható Szigetköz és Csallóköz népi hiedelmeivel. Innen az igricek és tündérek gyakorisága. A változatos boszorkánytörténetekbe egyéni színt vitt az is, hogy a Mátyusföld északi részén lakó szlovákság hiedelmeiből jó pár bekerült a vegyesen lakott települések mesekincsébe. A mátyusföldi mesék jellegzetessége még a nélkülözhetetlen cigányfolklór. Ezek a mesefeldolgozások elsősorban szórakoztatni akarnak.
(Fellinger Károly)
16%
2100 Ft1764 Ft Készletfigyelés

Mesék - Az arany és az ezüst mesekönyvből

Kifestő + 2 CD

Benedek Elek

Miért készítettem el gyerekeknek, felnőtteknek azt a Csodalámpa sorozatból való mese-válogatást, amely Benedek Elek magyarításában ad ízelítőt a világirodalom legszebb meséiből? Mert minden életkorban nagy szerepe van a mesének, és szeretném, ha a meséken keresztül olyan tartalmakkal ismerkednének meg az érdeklődők, amelyek a szolidaritást, a kitartást, a saját magukba vetett hitet erősítik meg, ugyanakkor egyfajta nyitottságra és más népek kultúrájának befogadására is késztetnek. A mesék olvasásakor, a hangzóanyagok hallgatásakor, a kifesthető rajzok színezése során a kis és a nagy olvasók megismerkedhetnek a világ mese-vándormotívumainak kincseivel is, hiszen az angol, német, spanyol, török, izlandi, japán, magyar, maláj, zsidó, szicíliai mesék között nemegyszer fedezhető fel hasonlóság, azonosság.
Művészi tolmácsolásban a magyar nyelv szépségét, Benedek Elek átültetésében a világirodalom kincsestárát kívántam megszólaltatni és megismertetni azzal a generációval, amelyik a kultúra jövőbeni igényes befogadója lesz. Szívből ajánlom a felnőtt közönségnek is, hiszen a mesék üzenete, a mindig legyen idő egy jó cselekedetre- korosztálytól független.
A meséket válogatta és elmeséli: Havas Judit
16%
1900 Ft1596 Ft Készletfigyelés