Szűrő

Tudományos könyvek / Biológia(Genetika)

A tudomány fejlődésével nehéz lépést tartani, és nem is mindig sikerül elmélyednünk a világ csodáiban kellőképpen. De érdeklődésünkhöz mérten a tudományos könyvek nagyszerű lehetőséget kínálnak, hogy többet megértsünk a nagy összefüggésekből, az élet rejtelmeiből, a tudomány és élővilág szakágaiból, vagy magáról az emberi fejlődésről.

 

Mindennapi tudomány 

A Book24 tudományos könyvei között találhatunk iskolába kellő szakkönyveket, például fizikáról, biológiáról vagy politikáról, de olyan érdekes tartalmak is elérhetőek, melyek a grafológiával, a genetikával vagy épp az evolúcióval foglalkoznak. Ki ne szeretné tudni, mitől és hogyan működik a világ, úgy ahogy?!

Az emberi test felépítése és működése sem maradhat ki a kínálatból, hiszen alapvető lenne, hogy tudjuk, miként viselkedik a szervezetünk és, hogyan is épülünk fel.

Aki pedig az élővilág egyéb csodáiban szeretne tudást szerezni, az kezdheti például egy remek növény- vagy állathatározóval.

Elmélyedés és elvonatkoztatás

Akik szeretnének a legmélyebb bugyrokba is bele látni, és nagy kérdésekre keresik a válaszokat, azok kutathatják a világmindenséget, olvashatnak a trenszendentalitásról vagy épp a metafizikát csempészhetik be mindennapjaikba a tudományos könyvek segítségével.

Aktuális és trendi tudással is felvértezhetjük magunkat, ha a kínálatból olyan könyvet választunk, mint a klímaváltozással, táplálkozástudománnyal vagy gyógyszerészettel foglalkozik.

Tovább

Zeneszerzők Gének Csodák

Dr. Czeizel Endre

A szerző öt nemzetközi (J. S. Bach, W. A. Mozart, L. van Beethoven, R. Wagner, G. Verdi) és öt nagy magyar (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán) zeneszerző-géniusz családfaelemzése alapján kutatta a zeneszerzői géniuszság gyökereit. E kivételes tehetség korai jelentkezése (csodagyermekek) mellett a muzsikus talentumok családi halmozódása igazolja az öröklődés szerepét, amit felerősít a gyakorta muzsikusszülők közvetítette családi minta és az ő tanító tevékenységük. A muzsikusok előfordulása a családban a piramismodellnek felel meg...

12%
4900 Ft4312 Ft Készletfigyelés

Doktor dns - Őszinte beszélgetések james d. watsonnal

Őszinte beszélgetések James D. Watsonnal

Hargittai István

A Nobel-díjas James D. Watson ma valószínűleg a világ leghíresebb tudósa. Francis Crickkel együtt felfedezte a DNS kettősspirál-szerkezetét és elindította a humángenom-programot. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a kettős spirál Darwin óta a biológia legfontosabb felfedezése és egyben a huszadik...
12%
2495 Ft2196 Ft Kosárba

3333 fogalom biológiából

Gutai Zita

Kiadványunk a Maxim Könyvkiadó megújult fogalomtár sorozatának kötete. Minden olyan biológiai szakkifejezés magyarázatát tartalmazza, amely az új kerettantervű középiskolai biológia-tananyag, valamint a kétszintű érettségi követelményrendszer része. A tananyaghoz szorosan nem kötődő, ám a...
12%
2680 Ft2358 Ft Készletfigyelés

Genetika - 50 fogalom, amit ismerni kell

Mark Henderson

Új sorozatunk első két kötete a genetika és a pszichológia fogalmait sűríti 50 közérthető és lebilincselő esszébe. E hihetetlenül izgalmas és tartalmas kötetek egyszerre adnak időrendi áttekintést, és bevezetnek e tudományágak ismeretébe. Olyan kérdésekkel
12%
3400 Ft2992 Ft Készletfigyelés

Különleges növények a háztájiban

Miklós Dénes

A kötetben olvashatunk egy-egy fejezetben a gyógyí- és fűszernövénykeről, a házipatika gyógynövényeiről, különleges zöldségekről, zöldségújdonságokról, illetve mellőzött ritkaságnak számító gyümölcsfélékből.
12%
1200 Ft1056 Ft Kosárba

Fejlődésbiológia II.

Epigenetika és fejlődési mintázatképzés

Dr. Hoffmann Gyula

Tibor Rauch

Varga Máté

Hogyan lesz a tojásból kiscsirke? Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a fejlődésbiológiának ez az alapkérdése, és kutatói mindent megtesznek, hogy minél több irányból megközelítsék a csirke által jelképezett soksejtű élőlények fejlődését.

12%
5500 Ft4840 Ft Kosárba

Génjeink

Egy faj önéletrajza 23 fejezetben

RIDLEY MATT

Az új évszázad vélhetően legjelentősebb tudományos felfedezése, az emberi genetikai állományt tartalmazó 23 kromoszómapár feltérképezése majdnem annyi kérdést vet fel, mint amennyire válasszal szolgál.
12%
2500 Ft2200 Ft Készletfigyelés