„Laing ki merte mondani, hogy a pácienst a pszichiáter, a gyereket a családja, a diákot a tanárja, a szeretőt a párja mélyen befolyásolja. Senki sincs egyedül, aki szenved, a környezete miatt szenved. Egyszerűen és egyértelműen kijelentette, hogy nem a szenvedőt, hanem a környezetét kell megváltoztatni.”

Feldmár András

„Miért van az, hogy sok kultúra – köztük olyanok is, amelyekben egyáltalán nem élnek zsidók – ilyen sokat foglalkozik a judaizmussal? Mennyire segítette a judaizmusról folytatott gondolkodás e kultúrákat, hogy értelmezzék világukat? Van-e hatása ennek arra, hogy a jövő társadalmai hogyan fognak gondolkodni, vagy hogyan kellene gondolkodniuk a judaizmusról? És hogyan érinti a ma élő zsidók jövőjének esélyeit a judaizmusról folytatott gondolkodás története? Ezek azok a kérdések, amelyekkel a könyvemben foglalkozni szeretnék. (David Nirenberg)

Rue Morgue és Baker Street – jelképes érvényű irodalmi emlékhelyek. Az előbbi a világirodalom első valódi detektívtörténetének bűnügyi helyszínét, az utóbbi a leghíresebb detektív lakóhelyét nevezi meg. A két utcát számos látható és lappangó irodalmi szál fűzi össze, még ha mintegy fél évszázad és egy óceán választja is el egymástól az őket létrehívó műveket, és azok alkotóit. Róluk és a kollektív irodalmi emlékezetben számon tartott további szereplőkről szólnak e könyv fejezetei regények, novellák, filmek, rajzfilmek, képregények és illusztrációk elemzésén keresztül.

A kötet szövegei az elmúlt hét év „szlovmagy” intézményrendszeri működésének és kulturális történéseinek keresztmetszetei, de nem veszítik szem elől sem a szlovák és a magyar színteret, sem pedig a nemzetközi mezőnyt. A szerző ott használja a szlovákiai magyar jelzőt, ahol az területileg-jogilag, a teoretikus megközelítésben valóban indokolt, s nem hagyja, hogy az egyes művészeti teljesítmények ezzel takarózzanak. Az identitás esélyei széles körű szaktudással beszél irodalomról, könyvkiadásról, pályáztatási rendszerről és az „utcára kivitt” művészet helyzetéről, értésének szükségességéről.

„Az érvelés szála hol eltűnik, hol előbukkan, de soha nem tolakodó. Ebből következően, noha alapvetően diszkurzív gondolatokból áll, az egésznek mégis van egy költői-szépirodalmi jellege. A történelem és a civilizáció úgy jelenik meg benne, mint egy tengerből kiemelkedő mészkőhegy. És ahogyan ez lassan elkopik, az individuumra épülő civilizáció is egyszer majd befejeződik s helyette valami más veszi kezdetét. Civilizációnk labirintusában ennek a folyamatnak a tüneteit és előjeleit követi nyomon Csaplár Vilmos.” (Földényi F. László)

A jelen kötet a szerző újabb – többségükben már önállóan is megjelent – tanulmányait és esszéit gyűjti egybe, tudománytörténeti dolgozatoktól és társadalomlélektani vizsgálódásokon át irodalmi- és filmalkotások elemzéséig. A szerteágazó tematika közös pontja az a kérdés, hogy milyen pszichológiai bázisra épül a hatalom és az erőszak, mit tudnak mondani a pszicho-tudományok a politika irracionalizálódásáról, az antidemokratikus rendszerek, zsarnokságok és totalitarizmusok lélektani alapjairól és e rendszereknek az egyénekre és közösségekre gyakorolt traumatikus hatásáról.

„Jelen könyv nem kis részben abból a korántsem mai, de olykor elfeledett belátásból született, hogy mások a nemes urak klubjának viszonossági szabályai, s mások a »dzsungeléi«, melyekről már inkább egyes nehéz fiúk tudnának mesélni.” Hévizi Ottó Próbakövek című könyve élvezetes módon vezet be az erkölcsi rendszerek és dilemmák dzsungelébe.

„A mindennapi szórványlét, szórványtapasztalat bőségesen elég okot szolgáltat a szerkesztőnek, hogy keresni kezdje a mélyebb összefüggéseket, amelyek ismeretében nem csupán történelmileg válhatnak világosabbá a dolgok, hanem a jövő is (talán) reálisabban ítélhető meg” – írta a Korunk 1991-es szórványszámában Cseke Péter. Az akkori lapszámfelelős – és a mostani kötetszerkesztő – már kezdettől úgy látta, hogy akár a gondok számbavétele is meghaladja a szerkesztőség lehetőségeit. Ezért aztán módosítottuk – „korunkosítottuk” – elképzeléseinket; így jutottunk el ahhoz a felismeréshez, hogy célirányosabb a szórványgondok egyetemes és ugyanakkor sajátos megközelítése. A belső szórványok világától ekként jutottunk el a világproblémához: a vándorlás, kivándorlás kérdésköréhez.

Jó ideig a Románián belüli kisebbségkutatásra irányult a Korunk figyelme (1990 óta foglalkoztunk a cigányokkal, a zsidókkal, majd az örményekkel, a szerbekkel, az albánokkal, a muzulmánokkal stb), de 2014-ben a hírhedt NEM-szavazatok nyilvánvalóvá tették, hogy az anyaországbeli nemzet egy része „elhatárolódik” a határokon kívül rekesztett kisebbségek gondjaitól. A Makkai Sándor püspök elmentelét követő 1937-es Nem lehet-vita még produktív lehetett, a 2004-es NEM-szavazatok nemzetstratégiai szempontból kontraproduktívak voltak, váratlan explóziójuk a nemzettudat erózióját eredményeztek.

A Korunk ettől kezdve a nemzettudat újragondolását kezdeményezte, a kisebbségi tudat meghaladásának lehetőségeit/módozatait kereste. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az óceánon túl is.

Ezt illetően Kovalszki Péter 2013-es tanulmánya jelzi az irányváltást, a Tények és gondolatok a diaszpóralétről, diaszpóra-nemzetről és magyarságtudatról. A szerző 2012-es munkaprogramjára építi okfejtését: a) az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Félix-fürdői tanácskozásán kifejtett nézeteire, b) az Ohio állambeli Reménység tavánál elhangzott előadásának gondolatmenetére, c) a Budapesten és Washingtonban tartott Magyar- és Észak-Amerikai Diaszpóra Tanácson rögzített feljegyzéseire. Innen már csakis a Szigetek, szórványok, zárványok (2014. 6.), a Határon túli román közösségek (2014. 12.), a Magyarok a szórványságban (2015. 3.), illetve a Magyar szigetek és szórványok a Kárpát-medencében számainak „startolása” következhetett.

A jeles szórvány- és diaszpóra-szakemberek (Vetési László, Bodó Barna, Vasile Dâncu, Kovalszki Péter, Ludányi András és mások) bevonásával készült lapszámok egymásból és egymásba épültek, így eleve lehetőséget nyújtottak egy koherens kötet – a Szigetek, szórványok, zárványok – megszerkesztésére. Az erdélyi, a bánsági, a Kárpát-medencei szórvány- és az észak-amerikai szétszórtsági tapasztalatok így hangsúlyosabban juthatnak el mindazokhoz, akik a szórványgondok helyi, regionális és nemzeti megoldásáért fáradoznak. Mert úgy igaz, ahogy a kötet egyik írásának szerzője megfogalmazza: „Nem siratni kell a szórványt.” Hanem megállítani a szigetek szórványosodását, a szórványok zárványosodását; elősegíteni az identitásőrzést, a közösségépítés 21. századi útjainak megtalálását.