Szűrő

Sport / Fitness

A sport szeretete nem feltétlenül merül ki a mozgás szintjén. Sokak számára fontos, hogy elméletben is megismerjék azt, hogy egy sportoló sikere mögött milyen motivációk húzódnak meg, és hogyan küzdöttek meg bizonyos akadályokkal a pályájuk során.

A sport maga az inspiráció

A sport rengeteg dologra tanít meg minket: kitartásra, küzdelemre, együttműködésre, csapatjátékra, egyéni fejlődésre, az akadályok leküzdésére. A sport könyvek ezen túlmenően példákkal és inspirációkkal szolgálnak a mozgást szerető emberek számára, de motivációt adhat olvasásuk az élet bármely területén. A valódi életutak, és sportkarrierek elolvasása fényt derít az emberi természetre, arra, hogyan dolgozhatjuk fel a kudarcokat, hogyan kezelhetjük a nehézségeket, és kovácsolhatunk belőlük előnyt.

A sikeres sportolók hiteles történetei korosztálytól függetlenül adhatnak leckét bárki számára, aki szeretne egy adott területen fejlődni, célokat elérni, és meghaladni a már elért eredményeket. A sport könyvek kiváló olvasmányok a lelki inspirációra vágyóknak éppúgy, mint a hitüket vesztett sportolóknak, vagy azoknak, akik most készülnek egy új terület meghódítására.

 

Válogasson sport kategóriában szereplő könyveink közül, és rendeljen még ma!

Tovább

Csak az izom!

Paul "coach" Wade

Valóban képesek lehetünk jelentős izomtömeg-növelésre kizárólag saját testsúlyos gyakorlatok segítségével? A hatalmas sikerű Fegyencedzés című könyv szerzője, PAUL „COACH” WADE szerint a válasz egyértelműen igen. A múlt legendás erőemberei és a jelen tudatos testépítői egyaránt hatalmas izomkupacokat pakoltak magukra – és ehhez nem volt szükségük másra, mint azokra a módszerekre, amelyeknek Paul Wade legújabb könyvét szentelte.
30%
3990 Ft2793 Ft Kosárba

Fitneszdiéta

Mák Erzsébet

Neducza Judit

A tudományos-technikai fejlődés számtalan pozitív változást hozott életünkbe, ám egyre többen tapasztaljuk, hogy negatív következményeivel is kénytelenek vagyunk szembenézni...
30%
799 Ft559 Ft Kosárba

Fegyencedzés

Paul "coach" Wade

A legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a „háziasított” embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól teljesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre.
30%
3990 Ft2793 Ft Kosárba

Az OMG-diéta

Venice Fulton

Aki úgy gondolja, hogy eddig minden fogyókúra alatt kudarcot vallott, most gondolja át még egyszer. Nem a fogyókúrázó vallott kudarcot, hanem a fogyókúra. Elérkezett az idő, el...
12%
2980 Ft2622 Ft Készletfigyelés

Fog ez menni... Jóga

kezdőknek és haladóknak

Nita Patel

Szeretnél jógázni, de nem tudod, hogyan kezdjhozzá? Jógázol, de szeretnél továbbfejlődni? Ez a könyv kezdőknek és haladóknak egyaránt tökéletes segítség.Lépésről lépésre megtanít...
12%
3800 Ft3344 Ft Készletfigyelés

Harcosok étrendje 24/4

Ori Hofmekler

Fogyni akarsz? Este lakomázni? Egy módszer, amely ellentmond a józan észnek. Eretnekség? Amit most elkövetek, az eretnekség. Az általam javasolt étrend miatt orvosok hada, táplálkozástudósok, és önjelölt dietetikusok fogják a fogukat csikorgatni. Tudatlannak neveznek majd. Nem gond. Az...
12%
3900 Ft3432 Ft Készletfigyelés

Formáld magad! Változtass! Segítek Neked

Katus Attila

A könyvet, amelyet éppen a kezedben tartasz, Neked írtam. Most biztosan felmerül benned a kérdés, hogy tudod-e majd használni, ha nem vagy szakmabeli. A válaszom: természetesen igen! Sőt, leginkább azokat szeretném megszólítani a könyvemen keresztül, akik nem szakemberek, hanem hétköznapi, az egészségükkel törődő, a táplálkozásukra odafigyelő, sportolni szerető személyek, mint amilyen – feltételezem – Te is vagy!
12%
3990 Ft3511 Ft Készletfigyelés

A fitlabda és a pilates

Egyensúlyjavítás és erőnlétfokozás (DVD melléklettel)

Rodney Searle

Jennifer Pohlman

A fitlabda ma már számos különféle fitneszprogram népszerű és elengedhetetlen kelléke. A labdás gyakorlások izomerősítő és tónusfokozó hatásúak, és segítenek az erős és hajlékony test kialakításában. 
12%
4350 Ft3828 Ft Kosárba

Nyújtás - Stretching

Bemelegítés, technikák, módszerek, táplálkozás, felszerelés

Roberto Maccadanza

A nyújtás - vagy ahogy a nagyvilágban elterjedt angol szóval nevezik: stretching - révén a testedzésnek új és különleges, mindenki számára elérhető formáját ismerhetjük meg.
12%
1850 Ft1628 Ft Készletfigyelés

Alakformáló torna

Lábizmok, hasizmok, farizmok erősítése

Luigi Ceragioli

A könyv új megközelítésben, a megszokottól eltérően szól olyan ismert témákról, mint az alakformálás, s annak is három "leglátványosabb" területéről, a has-, a láb- és a farizmok intenzív erősítéséről.
12%
1850 Ft1628 Ft Készletfigyelés

Gimnasztika mindenkinek

Fogyasztó torna - Táplálkozás - Légzés - Nyújtás - Aerobic

Sabrina Carollo

Patkós Judit

Testmozgás és légzési technikák; táplálkozás és testmozgás; hagyományos gimnasztika és a legújabb technikák; torna sportszerekkel; torna szülés után; mozgás idősebb korba.
12%
1850 Ft1628 Ft Készletfigyelés

Aerobik

Wolfgang Miessner

Az aerobic a mai napig rendkívül népszerű mozgásforma. Nincs olyan edzőterem vagy fitnesz klub, amely ne ajánlana valamiféle (step, salsa, spinning) aerobic órát tagjainak.
12%
1498 Ft1318 Ft Készletfigyelés

Funkcionális edzés mesterfokon

Edzéstechnikák edzők, személyi edzők és sportolók számára

Michael Boyle

Az utóbbi években az anatómia jobb megértése révén az erőnléti edzés területén is szemléletváltás következett be. Legújabb könyvében Michael Boyle, az erő- és erőnléti edzés vezető szakértője megmutatja, milyen irányba halad, és hogyan fejlődik a funkcionális edzés.
30%
3990 Ft2793 Ft Kosárba

Feszes has három hét alatt

Az alak megőrzése, ideális súly, táplálkozás, gyakorlatok

Witold Gombrowicz

Három hét vagyis 21 nap valóban elég ahhoz, hogy pocakunkat eltüntessük? Lehetséges ez? A válasz: igen, feltéve, ha speciális étrendet olyan tornagyakorlatokkal kombináljuk, amelyek a hasizmainkat erősítik.
12%
2250 Ft1980 Ft Készletfigyelés

A testépítés nagy enciklopédiája

Arnold Schwarzenegger

Bill Dobbins

"Higgyen nekem! Lehet ön kezdő, aki nem tudja, hogyan fogjon hozzá a dologhoz, vagy akár elit versenyző, aki új módszerek után kutat, a Testépítés nagy enciklopédiája segíteni fog abban, hogy átformálja testét; erősebb, energikusabb, izmosabb legyen. Csak akaraterő kérdése az egész. Elárulom a titkaimat: a kötetből megismerheti az összes trükköt, technikát, illetve megkapja mindazt az információt, melynek segítségével kihozhatja magából a maximumot." (Arnold Schwarzenegger)
12%
5999 Ft5279 Ft Készletfigyelés

Guggolás Bibliája

Dr. Aaron Horschi

Travis Neff

Dr. Kevin Sonthana

Dr. Aaron Horschig arra tette fel az életét, hogy sportolóknak segítsen megtalálni az edzések okozta kisebb-nagyobb fájdalmak elkerülésének módját és e mellett még az igazi potenciáljuk elérésében is támogassa őket. A Squatuniversity.com alapítója, Dr. Horschig képes az általános sportteljesítményedet növelni a finomra hangolt technikájával.
12%
3990 Ft3511 Ft Kosárba