Szűrő

Matricás könyv

Matricás könyvekkel a gyerekek játékosan fedezhetik fel környezetüket. A vidám feladatok és a sok színes matrica segítségével gyermekünk örömmel fedezi majd fel a világot. A jól felismerhető képek és rajzok pedig új szavak tanulására ösztönzik a kicsiket. A matricák keresése fejleszti a gondolkodást, pontos beillesztése pedig a kézügyességet. A könyvben található szórakoztató feladatok észrevétlenül szerettetik meg a rajzolást és színezést.

Játszva tanulni és fejlődni

A matricás könyvek hosszú évtizedek óta a kisiskolások és óvodások kedvenc albumai, hiszen egyszerre adják meg a gyűjtés és ajándék örömét, a tanulásra ösztönzést, a képecskék csodálatát és a fejlesztést. A matricák felragasztása nagy örömet okoz a gyermekeknek, akkor is, ha esetleg nem a könyvben köt ki az adott matrica. Miközben kézügyességük és finommotorikájuk fejlődik a négyzetekbe illesztéstől, a figyelmük és koncentrációs képességük is javul, emellett persze jól szórakoznak és tanulnak is belőle.

A matricás könyvek sokféle témában és stílusban léteznek, ezért minden gyerek számára találhatunk érdeklődési körének megfelelőt.

A színes képek lekötik a kicsik figyelmét, arra ösztönzik őket, hogy megfigyeljék a részleteket, de a gyerekek a matricák által még a rajzoláshoz is kedvet kapnak, hiszen egy-egy kedvenc mesehőst vagy állatot lemásolni komoly és örömteli kihívás.

 

A Book24 kínálatában megtalálható matricás könyvek nagy örömet fognak szerezni a kicsiknek, miközben biztosak lehetünk benne, hogy a koruknak megfelelő fejlesztési feladatokat is elvégzik majd. Ez az igazi játszva tanulás!

Tovább

Karácsony szóról szóra

Ünnepek

Karácsonyi matricás foglalkoztató kiadványunkban 24 oldalon ismerkedünk a karácsony legfontosabb szavaival, és játékokkal, feladványokkal készülődünk az ünnepre.
30%
890 Ft623 Ft Kosárba

Nagy, karácsonyi kincsestár

Ünnepi foglalkoztatókönyv matricákkal

Fantasztikus ünnepi rejtvények, szórakoztató barkácsolás és vidám kikapcsolódás vár rád ebben a remek foglalkoztatóban.

Több mint 150 matricát és kivehető sablonokat is találsz a könyvben.

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

A manók karácsonya

Matricás foglalkozatókönyv

Ez a vidám ünnepi foglalkoztató tele van matricákkal és rajzos feladatokkal.

Több mint 75 matricával, amiket használhatsz a foglalkoztatóban, de ragaszthatod őket bárhová, ahová szeretnéd!

30%
799 Ft559 Ft Kosárba

Boldog karácsonyt!

Matricás foglalkoztatókönyv

Vicces ünnepi foglalkoztatókönyv rengeteg matricával és rajzos feladattal.

Több mint 75 szuper matricával, amiket a könyvbe ragaszthatsz – vagy bárhová!

30%
799 Ft559 Ft Kosárba

Keresd meg! - Karácsony

Böngésző játékok és matricák

Miklya Anna

Több mint 500 matricával, kipattintós kártyákkal és díszítőelemekkel!

Gyönyörű foglalkoztatókönyv tele izgalmas böngésző feladatokkal.

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

Három, kettő, egy karácsony

Foglalkoztató füzet tollal és matricákkal

24 napra való szuper adventi foglalkoztató!

Hangolódj az év legszebb ünnepére ezzel a vidám foglalkoztatókönyvvel. Minden napra tartogat számodra egy feladatot. Színezz, matricázz, kreatívkodj bátran! A vicces, hóember alakú krétákkal még a rajzolás is könnyebben megy!

30%
2499 Ft1749 Ft Kosárba

Kis művész - Kiscicás képek és matricák!

Matricás színezőkönyv

Dekorálásra váró cicás képek alkotni szerető gyerekeknek.

Benned is rejtőzik egy kis művész? És a cicákat is szereted? Meríts ötletet a mintaoldalakból, és készíts saját képeket! Színezd ki a rajzokat, díszíts fel a fotókat, válaszd ki a sok-sok sima és csillámos matrica közül a kedvedre valókat, és ragaszd fel őket a képekre, hogy a lapokon látható cicák érezzék, mennyire szereted őket…

30%
2999 Ft2099 Ft Kosárba

Kis művész - Kiskutyás képek és matricák!

Matricás színezőkönyv

Dekorálásra váró kutyás képek alkotni szerető gyerekeknek.

Benned is rejtőzik egy kis művész? És a kutyusukat is szereted? Meríts ötletet a mintaoldalakból, és készíts saját képeket! Színezd ki a rajzokat, díszíts fel a fotókat, válaszd ki a sok-sok sima és csillámos matrica közül a kedvedre valókat, és ragaszd fel őket a képekre, hogy a lapokon látható kiskutyák érezzék, mennyire szereted őket…

30%
2999 Ft2099 Ft Kosárba

Lego Star Wars - A galaxis bolygói

Matricás foglalkoztatókönyv, több mint 500 áthelyezhető matricával

Nagy Ágnes

Egy messzi-messzi galaxisban... rengeteg bolygó vár, hogy felfedezd, Jedi hősök, hogy találkozzanak veled, rohamosztagosok, akiket le kell győzni, és érdekes küldetések, amelyeket teljesíteni kell.

Ragadd meg máris a matricás lapokat, és lődd ki magad bolygóról bolygóra, kalandról kalandra ebben a lenyűgöző, intergalaktikus foglalkoztatóban!

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

Matricavilág - Farm

Színezz, ragassz, rajzolj!

Kait Eaton

Tervezd meg és színezd ki a saját traktorodat, rajzolj mászókát a kecskéknek, teremts meg egy mezőt teli színes virágokkal és zümmögő méhekkel!

Egészítsd az oldalakat matricákkal és rajzokkal, hozd létre álmaid farmját!

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

LEGO Harry Potter 1001 Matrica -Varázsvilág

A Varázsvilágban senki sem unatkozik! Csatlakozz Harry Potterhez és legjobb barátaihoz, Ronhoz és Hermionéhez ebben a mágikus rejtvényekkel és labirintusokkal teli foglalkoztatóban, ahol azt is megmutathatod, hogy varázspálca nélkül is milyen ügyesen színezel!

Használd fel mind az 1001 matricát, így varázslatos képeket bűvölhetsz, és a gonosz ártások is biztosan elkerülnek!

30%
2499 Ft1749 Ft Kosárba

Matricavilág - Állatkert

Színezz, ragassz, rajzolj!

Becky Wilson

Töltsd meg színes halakkal az akváriumot, tervezz játszóteret a gorilláknak, rajzolj új szomszédot a zsiráfok mellé, tervezz büfét a látogatók számára!

Egészítsd ki az oldalakat matricákkal és rajzokkal, hozd létre álmaid állatkertjét!

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

Matricavilág - Repülőtér

Színezz, ragassz, rajzolj!

Kait Eaton

Tervezd meg a saját szuper repülőgépedet, rajzolj az utasoknak ízletes ebédet a repülőútra, állíts ki útlevelet a barátaid és családtagjaid számára!

Egészítsd ki az oldalakat matricákkal és rajzokkal, hozd létre álmaid repülőterét!

30%
1999 Ft1399 Ft Kosárba

100 szó az állatokról

matricás foglalkozatókönyv

A gyerekek nagy, színes képek és egyszerű feliratok segítségével ismerkedhetnek meg a nagyvadakkal, madarakkal, házi kedvencekkel és sok-sok más állattal; megtanulhatják és gyakorolhatják első szavaikat.

A matricák, vidám színezők és kipattintható játékok a kicsik kezeit is lefoglalják, így tényleg móka lesz a tanulás.

30%
999 Ft699 Ft Kosárba

100 szó a járművekről

matricás foglalkozatókönyv

A gyerekek nagy, színes képek és egyszerű feliratok segítségével ismerhetnek meg száz közlekedési eszközt és munkagépet: hajókat, repülőgépeket, teherautókat és még sok-sok más járművet.

A matricák, vidám színezők és kipattintható alakzatok a kicsik kezeit is lefoglalják, így tényleg játék és móka lesz a tanulás.

30%
999 Ft699 Ft Kosárba

Erős gépek

matricás foglalkoztatókönyv

Szeld át a világtengereket, vagy repülj akár a Holdra is – ezek a hatalmas gépek mindenben segítenek!

Találd meg a képeket kiegészítő, nagy matricákat, fogd a legszebb színeseidet, és játssz egy jót az izgalmas feladványokkal!

A kipattintható, vidám formákkal sok-sok órányi móka vár rád!

30%
999 Ft699 Ft Kosárba

Színes állatvilág

matricás foglalkoztatókönyv

A vadállatok izgalmas, színpompás világa csak rád vár ebben a könyvben!

Fogd a matricákat és a színeseidet, minden oldalon újabb izgalmas játék vár rád! Ha hiányzó képet találsz, keresd meg a matricák közül az odaillőt, és ragaszd a helyére!

Ne feledd az utolsó oldalakból kipattintani a memóriajáték állati kártyáit! Jó szórakozást kívánunk!

30%
999 Ft699 Ft Kosárba

Válassz ruhát! - Jelmezek

Öltöztesd fel a modelleket a velencei karneválra. Mi legyen rajtuk? Öltözzenek tündérnek, bálkirálynőnek vagy valaki másnak? Döntsd el te, és kápráztass el mindenkit!
30%
2490 Ft1743 Ft Kosárba

Válassz ruhát! - Esküvői ruhák

Tetszenek az esküvői ruhák? Ebben a füzetben rengeteg különféle stílust megtalálhatsz, amelyek kiválóan kombinálhatók a szép kiegészítőkkel. Diktáld te az esküvői divatot!
30%
2490 Ft1743 Ft Kosárba

Válassz ruhát! - Koktélruhák

Menjetek bulizni a barátnőitekkel. Legyetek ti a legelegánsabbak, a legmenőbbek, és ha még csodás kiegészítőket is felvesztek... Mindenkinek leesik majd az álla!
30%
2490 Ft1743 Ft Kosárba

Válassz ruhát! - Divat a kifutón

Kezdődik a párizsi divathét! Öltöztesd fel a modelleket a legújabb divat szerinti ruhákba, és ne feledkezz meg a kiegészítőkről sem! Modellek a kifutóra!
30%
2490 Ft1743 Ft Kosárba

Kis Kedvencek - Matricás foglalkoztatókönyv

75 pufi matricával

A könyvben sok-sok aranyos kép és izgalmas feladat vár rád!

Díszítsd ki a csillagmatricákkal azokat az oldalakat, ahol befejezted a feladatot!

Ragaszd tele matricákkal a duplaoldalas színes jelenetet - vagy használd őket arra, amire csak szeretnéd! Jó szórakozást

30%
1499 Ft1049 Ft Kosárba

Hupikék Törpikék Játsszunk Törpapával

Indulj új törpkalandokra a Hupikék törpikék – Az elveszett falu című film hőseivel!

Elevenítsd fel a jeleneteket a törpompás matricákkal, füleld le a betolakodókat, keresd meg a különbségeket, járd végig a labirintusokat, fejleszd megfigyelőképességedet, színező- és rajztudásodat!

30%
1299 Ft909 Ft Kosárba