Szűrő

Kalandregények / Állatos kaland

A kalandokat nemcsak film formájában szeretjük átélni, hiszen a kalandregény könyvek talán még sokkal több színt képesek megmutatni az izgalmakból, még részletesebben ábrázolják a szerző által megálmodott világot és karaktereket. A kalandregények éppen ezért évszázadok óta a legnépszerűbb könyvek közé tartoznak, és a mai napig nem vesztettek kedveltségükből.

Kalandra fel!

A kalandregény szóról más jut eszébe egy gyermeknek, más egy tinédzsernek, és teljesen más egy felnőttnek. Szerencsére, kínálatunkban minden korosztálynak van megfelelő történet, mely teli izgalommal, cselszövéssel, akcióval, humorral és csattanóval kápráztatja el az olvasókat.

A kisebb korosztály a gyermeki kalandregények által még tanulhat is, hiszen ezek a kötetek úgy vannak felépítve, hogy a történet mellett a tanulságok ki vannak emelve, de vannak olyan regények is, melyekbe fejtörők vannak beleszőve, így a gyerek maga is szereplőjévé válik a könyvnek.

A tinik már vágynak az izgalmakra, ám szeretik, ha a saját korosztályuk által jelenik ez meg. Kínálatunkban számos ilyen könyv közül válogathat, ami a serdülők aktuális problémáit is átdolgozza kicsit a kalandba ágyazva.

A felnőttek a hazai és külföldi szerzők legrettegetebb kalandregényeiből választhatnak, amelyek már tele vannak gonosz ármányokkal, fondorlatos csavarokkal, néhol egy kis gyilkossággal vagy rablással, és persze a nagybetűs szerelemmel is.

Tovább

Kenguruk földjén

Csodakunyhó 20.

Mary Pope Osborne

Jacket és Annie-t egy földrésznyi országba, Ausztráliába repíti el a csodakunyhó. Természetesen velük tart hűséges kísérőjük, Teddy kutya is. A tikkasztó hőségben a gyerekek csak ámulnak és bámulnak a különlegesebbnél különlegesebb állatok láttán. Találkoznak kengurukkal, ...
12%
1290 Ft1135 Ft Készletfigyelés

Tükörrobot

Szabó T. Anna

Alfa, a kis robotfiú száguldozik a könyv lapjain: arra programozták, hogy megtalálja tükör-párját. Ismeretlen lényekkel találkozik a dzsungelben, a kalózszigeten, a lufi pályán, a kísértetkastélyban... A rímes mese és az illusztrációk szerves egységet képeznek. A Tükörcicák után méltán várják ezt a tükör-történetet a kis rajongók.5-7 éveseknek ajánljuk.
12%
2170 Ft1910 Ft Kosárba

Hetedhét tengeren

Fehér Klára

Indulásra kész a Rettenthetetlen, a piros lekvároslábasból varázsolt vitorlás. Elrepít benneteket hetedhét tengeren keresztül Szedtevetteteremtette király országába, ahol szigorúan tilos a számtan és a mértan. Eljuthattok a Húsvéti Nyuszik szigetére, ahol a piros tojást festik. Megismerhetitek a Buta Kalózokat, akik egymás nyakára állva el akarják érni, és el akarják lopni a holdat. És persze meglátogathatjátok az Álmok Szigetét is, ahol a mesék, szép álmok és a játékok születnek. Útitársatok lesz Vazul, a tengeribeteg mackó, és Kiskrumpli, a hajósinas. Gyertek fiúk, lányok! Vár rátok Kősoós Peti, a kapitány, aki már harmadik osztályos és nem szereti a számtant.
12%
890 Ft783 Ft Kosárba

Megmentőm, Maybe

Jackie Bouchard

Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja.
12%
3570 Ft3142 Ft Kosárba

Zengőrét meséi

Z. Németh István

Manóniában elszabadult a pokol, amióta az ország kettészakadt. A birodalom egyik felét egy boszorkány sanyargatja, a másik fél ország uralkodójának önzése pedig nem ismer határt: a manóknak minden percben csak rá kell figyelniük. Hócompóc bohócainak előadásait már senki sem látogatja. Zengőréti Talizmánt azzal a feladattal bízza meg ezért a Főbohóc, hogy visszahódítsa a közönséget. Ehhez persze huncutsággal és bátorsággal felvértezett segítőtársakra van szüksége a gyerekek köréből. Z. Németh István legújabb fordulatokban, kalandokban és humorban bővelkedő meseregényét minden korosztálynak jó szívvel ajánljuk.
12%
2900 Ft2552 Ft Kosárba