Jelen kötetünk hasonló szerkezetű, mint Szörényinek az utóbbi fél évtizedben a Nap Kiadónál megjelent művei, vagyis az első ciklus a kicsit könnyedebb hangvételű (bár a tudás itt is ÓRIÁSI) tárcáké, a második pedig a nagyobb lélegzetű irodalmi tanulmányoké (itt viszont a könnyed, olvasmányos stílus, a humor teszi még élvezhetőbbé az olvasást).

A kötet írásai a József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és irodalomszervező legutóbbi években írt, válogatott esszéit, tanulmányait, kritikáit tartalmazza.

Ritkán van annyira szoros kapcsolat egyfelől a kíméletlenül kíváncsi ön- és világmegfigyelés, másfelől az írói műhelymunka között, mint Nádas Péter írói alkata esetében. Az emlékben lappangónak, az élménybe temetettnek, az álomból felködlőnek, a képzeleten átrebbenőnek, a szokás, a kultúra és a civilizáció cenzúrája alá eső ezernyi elfojtott pillanatnak a kimondhatóság határát áttörő rögzítése valóban szabadsággyakorlat, a szabadság tréningje, ahogy e kis könyv címe mondja, mégpedig nem pusztán a beszéd, hanem az ember felszabadítása is, az emancipáció általános értelmében. Nemcsak a kimondhatóság, hanem attól elválaszthatatlanul, az elmondhatóság körének tágítása - és mint ilyen, kiváltképpen írói tett. A nagy művek létrejöttének forrásvidékén járunk ezeket az esszétöredékeket olvasva.

A megelőző évszázad rendkívüli mértékben kitágította az ember időélményét, és közvetlen közelbe hozta a Föld egymástól távol eső pontjainak kultúráját. Az idő- és hagyomány-nyitogató tapasztalatokat magába oldó szemléleti átalakítás az irodalomban és tudományában is lezajlott.

Lőkös István irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, az MTA doktora és Irodalomtudományi Bizottsága, valamint a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. A Zágrábi Egyetem hungarológiai tanszékén volt vendégprofesszor, szlavistaként igen jelentős a munkássága, többek között az első magyar nyelvű horvát irodalomtörténet szerzője.

„Ebben a csak nemrég magunk mögött hagyott – sokak számára rossz emlékű – periódusban az is megesett, hogy némely irodalomtörténeti érdekű kéziratnak izgalmasabb »fiókregénye« keletkezett, mint akár maga az eredeti alkotás. Ami kétségtelenül összefügg az irodalom (és a sajtó) pártirányításának fölöttébb »eredményes« érvényesülésével.

A trianoni békediktátum következtében sok ágra szakadt magyarság egyharmada kisebbségi sorba került. A kisebbségi sors szinte mindig veszélyeztetett helyzetet szül. Akkor is, vagy talán még inkább, ha a kisebbség egy adott terület őslakossága. Helyzetüket befolyásolja a többségi nemzet kisebbségpolitikája, de magának a kisebbségnek is a többséghez és a saját helyzetükhöz való viszonya.

Van-e test szöveg nélkül, van-e szöveg test nélkül? Miként íródik bele a testről való tudásunk (irodalmi) szövegeinkbe, miképp alakítják az (irodalmi) szövegek a testről való tudásunkat? Hol a test a szövegben, hol a szerző teste a szövegben, és hol a másik/a Másik teste? Ki a szöveg Másikja? Az elmúlt tíz évben – más-más aspektusból, mindig más szerzőt vizsgálva – igyekeztem körüljárni ezeket a kérdéseket, vissza-visszatértem hozzájuk.

Örkény István munkássága hangsúlyos és megkerülhetetlen része a magyar irodalom 20. századi történetének. Emellett az író szövegei nem csupán az irodalomtörténet szerves részét képezik, hanem megszületésük óta az élő magyar irodalom hagyományának is újra és újra felbukkanó szövetét jelentik.

Az „Egy régi levélen ezt irva találtam.” Arany János és Tompa Mihály munkásságának állít emléket az alkotók születésének kétszázadik évfordulóján. A kötet elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy az „eposzi hitelesség” milyen helyet foglal el Arany János költészetében.

Gion Nándor (1941–2002) egyike a legnagyobb délvidéki magyar prózaíróknak. Az ő esetében is igazolódik az a régi tapasztalat, hogy minden jelentős életmű megtalálja a maga értelmezőit. Kurcz Ádám István mélyen érti Gion Nándor életművének belső utalásrendszerét, logikáját, építkezését, így a Gion-próza szoros olvasaton nyugvó, teljesen eredeti értelmezését teremti meg. Rejtett utalásokra világít rá, számos sajátos szimbólumot értelmez, parabolák hátterét tárja fel.

Jelen kötet Gion Nándor (1941–2002) magyar író terjedelmes és sokoldalú életművének, életpályájának, alkotói világának, sajátos világlátásának bemutatására vállalkozik, és ehhez segítségül hívja az író szövegeit, interjúit, valamint fényképeket és dokumentumokat is. Az írói hagyaték gazdag tárgyi, irat- és képanyaga kiegészíti a kötetbe válogatott szövegeket, újabb információkat adva hozzájuk.

Füst Milán – Adyval, Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Karinthyval együtt – a Nyugat első nemzedékének legkiemelkedőbb alkotói közé tartozott, de mindannyiuknál hosszabb életpályát befutva még a hatvanas évek szellemi életében is aktív szerepet játszott, és hosszú élete alatt midannyiuknál szerteágazóbb, az összes irodalmi műnemre kiterjedő életművet hozott létre. Annál inkább magyarázatot igényel eredetiségéhez képest csekély hatása kortársaira, elismertségének felemás volta, a műveit gyakorta övező értetlenség.

Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot.