„Az érvelés szála hol eltűnik, hol előbukkan, de soha nem tolakodó. Ebből következően, noha alapvetően diszkurzív gondolatokból áll, az egésznek mégis van egy költői-szépirodalmi jellege. A történelem és a civilizáció úgy jelenik meg benne, mint egy tengerből kiemelkedő mészkőhegy. És ahogyan ez lassan elkopik, az individuumra épülő civilizáció is egyszer majd befejeződik s helyette valami más veszi kezdetét. Civilizációnk labirintusában ennek a folyamatnak a tüneteit és előjeleit követi nyomon Csaplár Vilmos.” (Földényi F. László)

„Jelen könyv nem kis részben abból a korántsem mai, de olykor elfeledett belátásból született, hogy mások a nemes urak klubjának viszonossági szabályai, s mások a »dzsungeléi«, melyekről már inkább egyes nehéz fiúk tudnának mesélni.” Hévizi Ottó Próbakövek című könyve élvezetes módon vezet be az erkölcsi rendszerek és dilemmák dzsungelébe.

z apokaliptikus jóslatok beteljesülését hiába várjuk – már beteljesültek. Ahogyan egyes teológusok szerint a teremtés napjai alatt évmilliókat kell értenünk, ugyanúgy a világvége sem egyperces kataklizma, nagy csinnadrattával, hanem századokig tartó folyamat, amit lassúsága folytán nem érzékelünk. Beleszülettünk, természetesnek vesszük, és szorgosan dolgozunk rajta tovább.

Akárcsak a spiritizmus szellemei vagy a filmipar zombijai, nem is tudunk róla, hogy meghaltunk. Ha mégis élni akarunk, új életet kell kezdenünk, s az nem könnyű. Az új élet új életmódot, új erkölcsöt kíván, amelynek alapja a világtakarékosság elve. Az elvvel ma már mindenki egyetért, de a gyakorlatban nem sokat számít, amíg új erkölcs, főként pedig szégyennel, közmegvetéssel sújtó illem nem épül rá.

Ez a könyv botránykönyv. Egy gond van vele: nem mások botrányos tetteiről szól, amin élvezettel felháborodhatnál, hanem a sajátjaidról.

A Hayek által méltatott francia gondolkodó elmélkedései az államról és piacról.

Ha a gazdaságpolitikát csak az előre látható hatások alapján elemezzük, nemcsak egy megvalósítható rendre teszünk szert, hanem kioltjuk a szabadságot, s megakadályozzuk, hogy további jó származzon a döntések miatt. A szabadság pedig fontos az egyének számára, hogy a csak általuk ismert körülményekből a legjobbat kihozzák. Tehát soha nem tudhatjuk, hogy milyen pozitív cselekvést akadályozunk meg azáltal, hogy korlátozzuk az egyén szabadságát, hogy az általuk jónak ítélt módon szolgálják embertársaikat. Azonban mindenfajta beavatkozás korlátozással jár. Minden korlátozásnak természetesen van valami meghatározott célja. Minden egyes esetben látni fogjuk, hogy a kormány döntéseinek közvetlen és látható eredményeit kiegyensúlyozhatják olyan egyéni döntések, amelyeket megakadályoztak. Következésképp, ha az emberek nem dönthetnek szabadon, mert döntéseikben a kormány megakadályozza őket, nem beszélhetünk szabadságról. Bastiat-nak igaza volt abban, hogy a döntés szabadságát erkölcsi alapnak tartotta, amelyet semmi esetre sem szabad az opportunizmus oltárán feláldozni. Valószínűleg azért, mert a szabadságnak nincs olyan eleme, amit ne törölnének el, ha csak akkor vennénk őket figyelembe, amikor rámutathatunk a konkrét kárra, amit az eltörlés okozhat.

„Egy szamurájnak mindenekelőtt azt a tényt kell észben tartania – éjjel és nappal, Újév reggelétől, amikor felemeli evőpálcikáját, hogy elfogyassza reggelijét, egészen az év utolsó éjszakájáig, amikor elkészíti éves elszámolását –, hogy meg kell halnia. Ez a legfőbb feladata. Hogyha ezt mindig észben tartja, akkor képes lesz a hűség és a gyermeki kötelesség útja szerint élni, számtalan veszélyt és csapást el fog kerülni, távol tudja tartani magát a betegségektől és a balsorstól, sőt mi több: hosszan élvezheti az életet. Nagyszerű személyiséggé fog válni, aki sok csodálatra méltó tulajdonsággal rendelkezik.”

Rotterdami Erasmus (1466-1536) Colloquiája korának egyik leginkább olvasott, ám legtöbbet kritizált műve is volt, amely az egyre bővülő kiadások során eredeti, társalgási nyelvkönyv jellegét végül teljesen levetve, egy olyan sajátos dialógus-gyűjteménnyé vált, amelyben a keresztény hit, az antik erkölcstan és a szatirikus társadalomkritika elválaszthatatlan egyveleget alkottak. Az egyházreform ügye a kor egyik legégetőbb problémája volt, a dialógusok tekintélyes hányada foglalkozott a kérdéskör különböző aspektusaival.

A magyarul első ízben megjelenő, bőségesen jegyzetelt párbeszédek nem csupán a humanizmus és reformáció korával foglalkozó szakembereknek kínálnak kiváló forrásanyagot, hanem valamennyi, a korszakba bepillantani kívánó érdeklődő olvasó számára is, illetve mindazoknak, akik az Erasmus által képviselt keresztény lelkiség és tolerancia mélyebb megértésére vágynak.

Rotterdami Erasmus: A nőkről és a házasságról c. válogatott fordításokat tartalmazó kötete egy olyan, fiatal kutatókból és tehetséges egyetemi hallgatókból alakult fordítóműhely első közös munkája, amely Rotterdami Erasmus (1469-1536) egyik legnagyobb hatású műve, a Colloquia teljes fordítását, valamint korszerű jegyzetapparátus kíséretében történő kiadását tűzte ki céljául.

Francesco Petrarca élete végéhez közeledve alkotta meg legjelentősebb filozófiai művét A tudatlanságról címmel. Az írás kiindulópontja az, hogy az idősödő, széles körben elismert költőt négy velencei ifjú megtámadta azzal, hogy „jó ember ugyan, de valójában tudatlan”. Ez a tudatlanság azonban – amint az egyértelműen kiderül az olvasó számára – nem egyéb, mint ismeretelméletileg megalapozott kétely a természettudomány vezető szerepével kapcsolatban.

Petrarca elsőként ismerte fel a nyugat-európai kultúra történetében Platón fölényét Arisztotelésszel szemben. Valójában ez motiválta a négy arisztoteliánus ifjút arra, hogy korábbi barátságuk ellenére méltatlanul támadást intézzenek a költő ellen, aki a rafinált retorika minden eszközét felhasználva porrá zúzza ellenfelei érvelését, hogy végül mindenki számára meglepő fordulattal igazat adjon nekik.

A magyarul mindeddig meg nem jelent mű kétnyelvű kiadásban kerül az olvasóközönség elé.

Francesco Petrarca élete végéhez közeledve alkotta meg a szakértők egységes véleménye szerint is legjelentősebb filozófiai művét A tudatlanságról címmel. Az írás kiindulópontja az, hogy az idősödő, széles körben elismert költőt négy velencei ifjú megtámadta azzal, hogy „jó ember ugyan, de valójában tudatlan”. Ez a tudatlanság azonban – amint az egyértelműen kiderül az olvasó számára – nem egyéb, mint ismeretelmléletileg megalapozott kétely a természettudomány vezető szerepével kapcsolatban.

Petrarca elsőként ismerte fel a nyugat-európai kultúra történetében Platón fölényét Arisztotelésszel szemben. Valójában ez motiválta a négy arisztoteliánus ifjút arra, hogy korábbi barátságuk ellenére méltatlanul támadást intézzenek a költő ellen, aki a rafinált retorika minden eszközét felhasználva porrá zúzza ellenfelei érvelését, s mindenki számára meglepő fordulattal végül igazat adjon nekik.

A magyarul mindeddig meg nem jelent mű kétnyelvű kiadásban kerül az olvasóközönség elé.

Rudolf Steiner osztrák polihisztor, filozófus, író, a Waldorf-pedagógia atyja, egy új világnézeti irányzat, az antropozófia megalkotója.

Az antropozófia kifejezés a görög "antropos", (ember), és a "sophia", (bölcsesség) szavak összetételéből ered, jelentése: az „ember bölcsessége”. Egy megismerésen alapuló, tudományos módszerekkel felépített sajátos világképet takar ez a kifejezés, amely egyesíti magában az ókori Kelet bölcsességét és a modern Nyugat tudományos gondolkodását. Lényege abban áll, hogy azokat az érzékfeletti tapasztalatokat is valóságnak fogadja el, amelyeket a tudomány a maga technikai eszközeivel nem tud mérni vagy igazolni, így nem is ismer el.

Ezzel kapcsolatos alapműve A szabadság filozófiája címen jelent meg, és azóta is számos kiadást megélt. Mostani megjelenése egy induló könyvsorozat első darabja.