„A filozófia nem vezet el bennünket igazságok megismeréséhez. De ha így van, mégis mi értelme filozófiát művelni?”

A filozófiában előbb-utóbb elérkezik az igazság pillanata. Tőzsér János szerint ilyen pillanatból több is van: minden filozófus – magányosan, elméjének csendjében – ráismerhet saját vállalkozásának sikertelenségére, és ha jól csinálja a dolgát, szkeptikussá válik. Ehhez persze végig kell járnia az utat, amelyet a könyv ajánl: megérteni, miben áll a filozófiai problémák természete, őszintén szembenézni a filozófiai megismerés sikertelenségével, és átgondolni, milyen meggyőződéseit kell felfüggesztenie a szkeptikus kétely jegyében.

Az igazság pillanatai provokatív és elmemozgató könyv kristálytiszta érveléssel, sok-sok példával és részletes filozófiai esettanulmányokkal. A kötet visszatérő szereplője Szofi, az éles eszű outsider, aki minden fontosat tud a filozófiáról – és Philonusz, a profi filozófus, aki jószerivel semmit.

A szerző szerint „amikor a filozófia nevet viselő 2500 éves episztemikus vállalkozás sikertelenségéről lehull a lepel, nyoma sincs eleganciának vagy szellemességnek – a vég valójában csak csúnya lehet”. Ne higgyünk neki.

Tőzsér János (1970)

Tudományos kutató az MTA BTK Filozófiai Intézetében, egyetemi oktató az ELTE BTK Filozófia szakán.

Számos magyar és idegen nyelvű szaktanulmány szerzője az elmefilozófia, az ismeretelmélet és a metafizika tárgykörében.

„Szerettem volna úgy bemutatni a filozófiai színterekre vonatkozó elképzeléseimet, hogy a kifejtés rendje egymásra épülő és bővülő legyen. Jelen könyv ezért indul el egy konkrét filozófiai elgondolás pályájának „nyomkövető” leírásától és egy egész eszme-együttes, egy vonulat exponálásától, hogy aztán a „mély” igazságok és teóriák kérdésén át belebocsátkozzon a filozófiai tér egésze leírásához szükséges „mélyebb” dilemmákba, és a „fordított világok” diakrón és szinkrón metszetű átlátási kísérletébe.

Aki azt vallja (a szerzővel együtt), hogy a filozófiai hagyomány alapjai sem eklektikus, sem teleologikus módon nem békíthetők össze, továbbá ugyanígy nem hiszi azt sem, hogy együttes fennállásuk, közös létük és egyenrangúságuk akár dogmatikusan, akár szkeptikusan kiiktatható volna, aki tehát a filozófiai térről a metafizikai és a metafizikakritikai alapirányok szóródása, eredendő polimorfiája szerint gondolkodik, azt (a szerzőhöz hasonlóan) előbb-utóbb minden bizonyára utol fogja érni az a nehéz kérdés is, amely a saját meggyőződése alapjának teherbírására vonatkozik. Aki önmaga körül teret gondol el, arra ez a tér előbb-utóbb visszakérdez, hogy hol áll benne ő, és hogyan is áll a tér egészével, amely őt körülveszi.”

A Harvard Egyetem professzora, Michael Puett kínai filozófiáról tartott kurzusa rendkívüli népszerűségnek örvend – de mi a titka?

Puett megmutatja, hogyan segíthetnek az ősi kínai filozófusok olvasása abban, hogy jó életet éljünk, és szembeszáll a modern nyugati gondolkodással, nem kevesebbet állítva, mint hogy ezek a gondolatok megváltoztatják az életünket.

"Létezel, tehát vagyok."

Az empátia azon túl, hogy meghatározó szerepet játszik abban, kik is vagyunk valójában, nélkülözhetetlen tulajdonság a 21. században. Ha képesek vagyunk a másik helyébe képzelni magunkat, javul az életminőségünk, harmonikusabbak lesznek a kapcsolataink, és új megvilágításba kerülnek az élet legfontosabb kérdései.

A kötet szemet és leket gyönyörködtető olvasmány, emellett remek lehetőség arra, hogy megajándékozzuk szeretteinket barátainkat.
Részlet a műből:

Akárhány bölcsességet olvashatsz és akárhányat mondhatsz, mit sem ér, ha nem a szerint cselekszel.However many holy words you read, however many you speak, what good will they do you if you do not act on them?
Gondosan válassz meg minden kiejtett szót, mert felemeli vagy eltiporja azt, aki hallja.Whatever words we utter should be chosen with care, for people will hear them and be influenced by them for good or ill

Schopenhauernek ez a világhírű tanulmánya 1844-ben jelent meg először, főműve, A világ mint akarat és képzet kiegészítő kötetének 44. fejezeteként.

Minden szerelmi játéknak, akár vígjáték, akár tragédia, a végső célja valóban fontosabb minden más célnál az emberi életben, és éppen ezért teljesen méltó arra a mélységes komolyságra, amellyel ki-ki feléje tör.

„Az érvelés szála hol eltűnik, hol előbukkan, de soha nem tolakodó. Ebből következően, noha alapvetően diszkurzív gondolatokból áll, az egésznek mégis van egy költői-szépirodalmi jellege. A történelem és a civilizáció úgy jelenik meg benne, mint egy tengerből kiemelkedő mészkőhegy. És ahogyan ez lassan elkopik, az individuumra épülő civilizáció is egyszer majd befejeződik s helyette valami más veszi kezdetét. Civilizációnk labirintusában ennek a folyamatnak a tüneteit és előjeleit követi nyomon Csaplár Vilmos.” (Földényi F. László)

„Jelen könyv nem kis részben abból a korántsem mai, de olykor elfeledett belátásból született, hogy mások a nemes urak klubjának viszonossági szabályai, s mások a »dzsungeléi«, melyekről már inkább egyes nehéz fiúk tudnának mesélni.” Hévizi Ottó Próbakövek című könyve élvezetes módon vezet be az erkölcsi rendszerek és dilemmák dzsungelébe.

z apokaliptikus jóslatok beteljesülését hiába várjuk – már beteljesültek. Ahogyan egyes teológusok szerint a teremtés napjai alatt évmilliókat kell értenünk, ugyanúgy a világvége sem egyperces kataklizma, nagy csinnadrattával, hanem századokig tartó folyamat, amit lassúsága folytán nem érzékelünk. Beleszülettünk, természetesnek vesszük, és szorgosan dolgozunk rajta tovább.

Akárcsak a spiritizmus szellemei vagy a filmipar zombijai, nem is tudunk róla, hogy meghaltunk. Ha mégis élni akarunk, új életet kell kezdenünk, s az nem könnyű. Az új élet új életmódot, új erkölcsöt kíván, amelynek alapja a világtakarékosság elve. Az elvvel ma már mindenki egyetért, de a gyakorlatban nem sokat számít, amíg új erkölcs, főként pedig szégyennel, közmegvetéssel sújtó illem nem épül rá.

Ez a könyv botránykönyv. Egy gond van vele: nem mások botrányos tetteiről szól, amin élvezettel felháborodhatnál, hanem a sajátjaidról.

A Hayek által méltatott francia gondolkodó elmélkedései az államról és piacról.

Ha a gazdaságpolitikát csak az előre látható hatások alapján elemezzük, nemcsak egy megvalósítható rendre teszünk szert, hanem kioltjuk a szabadságot, s megakadályozzuk, hogy további jó származzon a döntések miatt. A szabadság pedig fontos az egyének számára, hogy a csak általuk ismert körülményekből a legjobbat kihozzák. Tehát soha nem tudhatjuk, hogy milyen pozitív cselekvést akadályozunk meg azáltal, hogy korlátozzuk az egyén szabadságát, hogy az általuk jónak ítélt módon szolgálják embertársaikat. Azonban mindenfajta beavatkozás korlátozással jár. Minden korlátozásnak természetesen van valami meghatározott célja. Minden egyes esetben látni fogjuk, hogy a kormány döntéseinek közvetlen és látható eredményeit kiegyensúlyozhatják olyan egyéni döntések, amelyeket megakadályoztak. Következésképp, ha az emberek nem dönthetnek szabadon, mert döntéseikben a kormány megakadályozza őket, nem beszélhetünk szabadságról. Bastiat-nak igaza volt abban, hogy a döntés szabadságát erkölcsi alapnak tartotta, amelyet semmi esetre sem szabad az opportunizmus oltárán feláldozni. Valószínűleg azért, mert a szabadságnak nincs olyan eleme, amit ne törölnének el, ha csak akkor vennénk őket figyelembe, amikor rámutathatunk a konkrét kárra, amit az eltörlés okozhat.

„Egy szamurájnak mindenekelőtt azt a tényt kell észben tartania – éjjel és nappal, Újév reggelétől, amikor felemeli evőpálcikáját, hogy elfogyassza reggelijét, egészen az év utolsó éjszakájáig, amikor elkészíti éves elszámolását –, hogy meg kell halnia. Ez a legfőbb feladata. Hogyha ezt mindig észben tartja, akkor képes lesz a hűség és a gyermeki kötelesség útja szerint élni, számtalan veszélyt és csapást el fog kerülni, távol tudja tartani magát a betegségektől és a balsorstól, sőt mi több: hosszan élvezheti az életet. Nagyszerű személyiséggé fog válni, aki sok csodálatra méltó tulajdonsággal rendelkezik.”