Zokog a Föld

Zokog a Föld leírása

Az ukrajnai események egy szőke német szépség ragyogó szemein át! Winkler ebben a könyvében a Majdan téri eseményeket és a mögöttük folyó titkosszolgálati üzelmeket mutatja be. A pénzváltó, a 210-es izotóp és a Holland alagút után a Zokog a föld egy újabb romantikával alaposan megfűszerezett kalandregény...
Sabine, vagy Bébi, ahogy kollégái becézik, a német titkosszolgálat egyik legtehetségesebb ügynöke. Mindössze harmincéves, amikor Ukrajnába küldik, néha még szende iskoláslánynak nézik, de minden helyzetben feltalálja magát és felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tesz Berlinnek, majd Washingtonnak, még a tüntetők által alakított kormány egyik miniszterét is beszervezi. A könyv egyik fordulópontján, amikor a CIA állományába kerül, addig visszafojtott nőisége is feltámad. Ez a változás azonban a további izgalmas kalandok kezdetét jelenti számára, hiszen a hálózatból kilépni szinte lehetetlen.
És ha az olvasót az ukrajnai események valóságos politikai háttere érdekli, akkor a médiában követhetetlen káosz helyett itt érzékletes képet kap a Krim félsziget bekebelezéséről, a dél-kelet ukrajnai szeparatistákról.
William G. Winkler... minden eddiginél merészebb könyvet írt. Nem kis bátorság kellett ugyanis ahhoz, hogy a tavaly kirobbant ukrajnai válság kellős közepébe vágjon - írta Winkler új könyvéről egy női magazin, a Csók és Könny. Az E-kultura portál értékelése szerint pedig a szerző a politikai kalandregény műfajában a legjobbak közé tartozik, de ő az, aki mindenkinél frissebben reagál a világ aktuális eseményeire.
16%
3290 Ft
2764 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2500 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-3 munkanap
  • Atlantic Press Kiadó
  • Szórakoztató irodalom
  • Kötés:
  • ISBN: 9786155332609
  • Cikkszám: 1010097
  • Nyelv: Magyar
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

Gertruda esküje
Gertruda esküje
4290 Ft
3604 Ft
16%
Pokoli szolgálat
Pokoli szolgálat
3490 Ft
2932 Ft
16%

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK