Útvesztők

Emma és Carl Gustav Jung kapcsolata és a pszichoanalízis korai évei

Útvesztők leírása

Az okos és vonzó Emma Rauschenbach, Svájc egyik leggazdagabb gyáriparosának lánya 17 évesen ismerkedett meg Carl Gustav Junggal, a zseniális, ám szegény elmeorvossal, és egymásba szerettek. A lány eltökélte, hogy osztozik a férfi kalandos életében, és közben saját tanulmányait is folytatja, ám még túl fiatal volt, hogy megérthesse Carl összetett és titkokkal terhelt személyiségét, vagy előre lássa, milyen drámai küzdelmek várnak rájuk.

Az Útvesztők Emma és Carl hagyományosnak éppen nem nevezhető házasságának, Jung Sigmund Freuddal való barátságának, majd későbbi szakításának történetét meséli el, és bemutatja, hogyan alakította ez a különleges házasság a botrányos új tudomány, a pszichoanalízis fejlődését. A Jung házaspár élete a maga bonyolult fordulataival valóban egy útvesztőre hasonlított, és Emmának minden erejével küzdenie kellett, hogy megtarthassa a férjét. Carl sok szerelmi viszonyba keveredett, ezek közé tartozott a harminc éven át tartó ménage à trois volt betegével, Toni Wolff-fal. Ám ahogy Emma egyre jobban megértette a férjét, házasságuk is sokkal boldogabb lett, végül pedig, Carl biztatására, saját jogán is elismert analitikussá vált.

E lebilincselő könyv középpontjában egy talpraesett és intelligens asszony áll, akit beárnyékol férje legendás hírneve, emellett a pszichoanalitikus mozgalom kezdeteinek történetét is megismerhetjük belőle.

 

Catrine Clay húsz éven át volt a BBC munkatársa dokumentumfilm-rendezőként és producerként, ebből tíz évig a BBC2 Timewatch című nagyszabású történelmi sorozatán dolgozott. Megkapta a Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál Díjat, a legjobb történelmi dokumentumfilmnek járó Aranytorony díjat, és BAFTA-ra is jelölték. A King, Kaiser, Tsar (Király, császár, cár) és a Trautmann’s Journey (Trautmann útja) című könyvek szerzője, ez utóbbival elnyerte az év legjobb sportéletrajzi művének díját, és a William Hill az év sportkönyvei közül a második legjobbnak választotta.

 

„Általában elégedett vagyok a sorsommal, és nagyon is jól látom, milyen szerencsés vagyok, de időről időre kínzó konfliktust okoz, hogyan álljak ki magamért Carllal szemben. Rá kell jönnöm, hogy nincsenek barátaim; valójában mindenki csak Carlra kíváncsi. Természetesen az összes nő szerelmes belé, a férfiak pedig azonnal beskatulyáznak mint feleséget. Carl azt mondja, nem csak vele és a gyerekekkel kellene foglalkoznom, de mi a csudát kellene tennem?”

Emma Jung 1911-ben Sigmund Freudnak írt levele

16%
4200 Ft
3528 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3192 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 3-5 munkanap
  • HVG Kiadó Zrt.
  • Életrajz
  • 352 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789633047439
  • Cikkszám: 1068236
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:
%Csomagban még kedvezőbb!
Útvesztők
+
Útvesztők E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Útvesztők
Catrine Clay
Könyv, keménytáblás, védőborítóval
   checkbox Útvesztők E-KÖNYV
Clay Catrine
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
7140 Ft
5426 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 5426 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó újdonságai

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK

 Jó németek
Jó németek
4500 Ft
3420 Ft
24%