2018. december 1-20. közötti vásárlások összegének 1%-át Tegyél jót!
program közreműködésével gyerekkönyv csomagok összeállítására fordítjuk.
Az eddig megajándékozott gyermekek száma:

Túlélők

Túlélők leírása

Pólus kutatóűrhajó húsz évvel ezelőtt tragikus balesetet szenvedett egy még felderítetlen bolygón. A fedélzeten mérnökök, tudósok utaztak családtagjaikkal. Akik életben maradtak, azoknak is sürgősen el kellett menekülniük az erősen sugárzó roncsok közeléből. A technikai eszközeiktől megfosztott embereknek meg kellett tanulniuk boldogulni a bolygó mesevilágszerű, mégis ellenséges környezetében, ám egy pillanatra sem adták föl a reményt, hogy egyszer segélykérő hívást küldhetnek a Földre.

Húsz év alatt az eredeti túlélők a viszontagságok közepette megtizedelődtek, de ugyanakkor egy új nemzedék is megszületett, amelynek tagjai már a névtelen bolygót hívják otthonuknak, hozzáedződtek a zord éghajlathoz, és a vadászat is a vérükben van.

Most azonban, húsz év múltán egy második felderítőhajó közeledik, a Magellán, melynek legénysége mit sem tud az egykori balesetről, ők csak egy ismeretlen világot akarnak feltérképezni. Vajon sikerül-e egymásra akadni a bolygó hatalmas, jeges vadonában, megszabadulhatnak-e a túlélők kényszerű száműzetésükből? És egyáltalán vágynak-e erre a szabadulásra?

Az egyik legnépszerűbb orosz SF-szerző, az Európa- és Aelita-díjas Kir Bulicsov munkássága jóformán hozzáférhetetlen magyarul. Ezen kíván változtatni kiadónk egy életműsorozat indításával.

16%
3690 Ft
3100 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2804 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-3 munkanap

Kiadó bestsellerei

Bestiárium
Bestiárium
2990 Ft
2512 Ft
16%
Árnyvilág
Árnyvilág
2670 Ft
2243 Ft
16%
Armada 1-2.
Armada 1-2.
4990 Ft
4192 Ft
16%

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK