Trianon

avagy Passiójáték a XX. században

Ha nemcsak azt vizsgáljuk, miképpen darabolták fel az 1919–20. évi párizsi békekonferencia döntéshozói a Magyar Királyságot, hanem vállaljuk azoknak az összefüggéseknek a figyelembe vételét is, amelyek egész Európa sorsát meghatározhatják, ha tehát az egész békekonferenciát és előzményeit tanulmányozzuk, különös tekintettel arra, hogy miképpen határozta meg az egész „békealkotást” a Cinizmus, az Igazságtalanság, miképpen diadalmaskodott benne a Hazugság kultusza, akkor a következő kérdést tarthatjuk legfontosabbnak és egyben legfélelmetesebbnek: a békekonferencia előzményei és végbemenetele (azaz a kulisszák mögött – már a béketárgyalás megkezdése előtt – meghozott döntések mérlegelés nélküli, szolgai elfogadása a konferencián, de annak színlelése, hogy ott érdemi munka folyik) valóban olyan folyamatot indítottak-e el, amely végveszélybe sodorja egész Európát? A szerző válasza: igen… De utána felteszi azt a kérdést is, megállítható-e ez folyamat? És válaszában meggyőző erővel bizonyítja: megállítható, de csak akkor, ha a Hazugság és a Cinizmus kultuszát még idejében felváltja Európában az Igazság és a Harmónia kultusza.