Terror

Terror leírása

Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.

De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.

Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.

Amikor maga Franklin is borzalmas halált hal, Francis Crozier kapitányra hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást, és egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tegyen arra, hogy kimenekítse a legénység maradékát dél felé, a jégen át. Egy eszkimó nő is velük tart, aki nem tud beszélni. Lehet, hogy ő lesz a túlélésük záloga – vagy a haláluk okozója. És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés…

 

Dan Simmons 1948-ban született az Illinois állambeli Peoriában. 1970-ben angol szakon végzett a Wabash College-ben, majd egy évvel később tanári diplomát szerzett a St. Louis-i Washington Egyetemen. A Káli dala című első regénye 1985-ben látott napvilágot, és elnyerte a rangos World Fantasy-díjat. Az ezt követő, és idővel négykötetessé duzzadó Hyperion Cantos – Hyperion, Hyperion bukása, Endymion, Endymion felmelkedése – aztán a science-fiction élvonalába emelte: egy Hugo-, egy Brit Science Fiction Association- és három Locus-díjat kapott a kötetekért, melyek sokak szerint a modern sci-fi irodalom megkerülhetetlen alapművei. Simmons feleségével és lányával Coloradóban él, írni viszont gyakran a Sziklás-hegységben, 2500 méter magasan lévő hegyi kunyhójába szokott kijárni. Legújabb regénye The Fifth Heart címmel 2015 tavaszán jelent meg.

GoodID
16%
5980 Ft
5023 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 4545 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
%Csomagban még kedvezőbb!
Terror
+
Terror E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Terror
Dan Simmons
Könyv, keménytáblás
   checkbox Terror E-KÖNYV
Dan Simmons
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
9960 Ft
7570 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 7570 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK