Szökevények

Szökevények leírása

„Az elvtársak a nyugtalanító hírek miatt fokozott erőkkel készültek az ünnepségre, nehogy valamiféle nacionalista elhajlásra, a demokratikus államrend elleni izgatásra kerüljön sor. Éberség, elvtársak, az imperialista felforgatás szelleme nem nyugszik! Túl közel volt még 1956."

Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a „rendszernek", amiért „intézetis" gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap – nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné.
Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az „ellenforradalmárok" betörtek a börtönbe – ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült –, egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől.

Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet – és talán minden titokra fény derül.
Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi – és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése.

MÁTYÁS GYŐZŐ (1954–2021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.

2999 Ft
2279 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-3 munkanap
  • Helikon Kiadó
  • Szórakoztató irodalom
  • 260 oldal
  • Kötés: füles, kartonált
  • ISBN: 9789634799016
  • Cikkszám: 1100297
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó újdonságai

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK