Színházas könyv - Szülőknek, nevelőknek, színházbarátoknak

Színházas könyv - Szülőknek, nevelőknek, színházbarátoknak leírása

Ez a könyv a színjáték világába visz.  Olyanoknak szól, akik érdeklődnek a színházcsinálás gyakorlata iránt, színházba járnak, vagy szeretnének színházba járni. Azoknak lesz igazán érdekes, akik maguk is megpróbálkoztak már színielőadás létrehozásával. Alapozó tudnivalókat, bevezető ismereteket kínál, de nem tankönyv. Olvasókönyv inkább, ami adalékokat szolgáltat  hogy kedves mesteremet, Keleti Istvánt idézzem  családi és baráti, netán iskolai szép beszélgetésekhez. Nem akar előadáselemző irányzatoknak megfelelni, de mindent megtesz azért, hogy hozzásegítse élményük kifejezéséhez az azt megosztani vágyókat. Kerül minden fölösleges idegen szót, de nem kerülheti el a szakszavak időnkénti használatát.  Nem igényel előképzettséget, egész fiatalon is meg lehet érteni a lényegét. De reméljük, hogy lapozása közben nem unatkozik az sem, aki azért veszi kézbe, mert sokkal később jött rá, hogy érdekli a mímeléssel járó öröm, izgatja a szertartások feszültsége vagy a lassú bámészkodások birodalma.  
12%
3990 Ft
3511 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3032 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Helikon Kiadó
  • Művészettörténet
  • 402 oldal
  • Kötés: keménytáblás, cérnafűzött
  • ISBN: 9789632272979
  • Cikkszám: 1007198
  • Nyelv: Magyar
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK