Stalker Piknik az árokparton


Stalker Piknik az árokparton leírása

EBBŐL A REGÉNYBŐL SZÜLETETT TARKOVSZKIJ KULTFILMJE!

„A Látogatás ténye nemcsak az elmúlt tizenhárom esztendő, de az emberiség fennállása óta eltelt egész időszak legfontosabb felfedezése. Nem az a fontos, kik voltak a jövevények. Nem az fontos, honnan érkeztek, miért érkeztek, vagy hogy miért tartózkodtak itt ilyen rövid ideig, s hová tűntek innen. A fontos az, hogy az emberiség már biztosan tudja: nincs egyedül a Világmindenségben. Félek, hogy a Földön Kívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének soha többé nem lesz módja ennél alapvetőbb felfedezést tenni.”
– Valentin Pilman, Nobel-díjas fizikus

A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.
Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt…
Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története.


Az SF európai nagymestereinek legismertebb, számos nyelvre lefordított, filmeket és számítógépes játékokat is megihlető regénye most első ízben olvasható cenzúrázatlan, eredeti változatában magyarul. A kötetben szintén megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, melyből látható, mennyire átalakította a történetet a rendező sajátos megközelítési módja.

„Zseniális történet… Felejthetetlen!”
– Theodore Sturgeon

„Erőteljes látlelet az emberi viselkedésről egy emberfeletti hatalom jelenlétében… Mai szemmel is egyértelműen klasszikus.”
– Publishers Weekly

„Pörgő, kiszámíthatatlan cselekmény szeretnivaló emberi hősökkel. Hamisítatlan orosz regény.”
– Ursula K. Le Guin

12%
2990 Ft
2631 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2272 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

Kiadó bestsellerei

Bestiárium
Bestiárium
2990 Ft
2631 Ft
12%
Árnyvilág
Árnyvilág
2670 Ft
2350 Ft
12%
Armada 1-2.
Armada 1-2.
4990 Ft
4391 Ft
12%

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK