Sorstöröttek

Sorstöröttek leírása

Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt.

Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere, átalakította az idegenforgalmat, ő alapította a Mézes Mackót, ő hozta be az első grillsütőt, motelt és a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, „a társadalmi vagyon megkárosításával” vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg.

Az Onódy-ügy igazi nagy vesztes azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy-üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utána kiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek. Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét.

12%
2800 Ft
2464 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2128 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Noran Libro
  • Életrajz
  • 184 oldal
  • Kötés: kartonált
  • ISBN: 9786155667770
  • Cikkszám: 1057957
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK

Sakk és Dámajáték készlet
Sakk és Dámajáték készlet
2178 Ft
1917 Ft
12%
Liftakna
Liftakna
3990 Ft
3192 Ft
20%
Effi Briest + CD
Effi Briest + CD
2380 Ft
2094 Ft
12%