Sacra Corona

A magyar Szent Korona regénye

Sacra Corona leírása

Szent koronánkat két részből illesztették össze, de hogy ki és mikor, azt ma sem tudjuk pontosan. A koronát a századok folyamán zálogba adták, ellopták, elvesztették és megtalálták, egy fa odvába rejtették, legalább négyszer elásták, egyszer pedig késsel feszegették ki a tokjából. Tizenegyszer hurcolták külföldre, kétszer helyezték múzeumba. A korona mindent túlélt, és a világon egyedülálló tiszteletben részesül. Nem ismerünk más koronát, amit szentnek neveznének. Magyar király csak az lehetett, akit ezzel a koronával az esztergomi érsek megkoronázott. A Szent Korona-tan szerint pedig a tényleges uralkodó maga a korona, a király csupán a koronázás (és az egyházi felkenés) révén válik az ország első emberévé, az ország területe és szabad polgárai pedig a korona teste. A híres Munkácsy-életregény, az Ecce homo szerzője, Harsányi Zsolt regényes korona története 1938-as első megjelenése óta most először jelenik meg könyv alakban. A páratlanul izgalmas elbeszélésből kibontakozik a szent korona és a többi koronázási jelvény évezredes története, a Szent Korona-tan formálódása, és persze a századokon át csiszolódott koronázási ceremónia érzékletes leírása. Kötelező olvasmány a történelem iránt érdeklődőknek!
12%
3999 Ft
3519 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3039 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 3-5 munkanap
  • Alexandra Könyvesház Kft.
  • Történelmi könyvek
  • 304 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789634478669
  • Cikkszám: 1086003
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:
  • Méret: 155x230x33
%Csomagban még kedvezőbb!
Sacra Corona
+
Sacra Corona E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Sacra Corona
Harsányi Zsolt
Könyv, keménytáblás, védőborítóval
   checkbox Sacra Corona E-KÖNYV
Harsányi Zsolt
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
6998 Ft
5318 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 5318 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 3-5 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK