Napvihar

Amikor Sir Arthur C. Clarke, minden idők legnagyobb science fiction írója társul Stephen Baxterrel, a díjnyertes szerzővel, aki osztozik Clarke merész látomásában a jövőről, amikor a technológiai és a humanizmus kéz a kézben haladnak előre, az eredménynek csillagászati mértékben nagyra törő és kiváló könyvnek kell lennie. Ez történt Az idő szeme esetében. Most, a nagyon várt folytatásban Clarke és Baxter olyan diadalmas végkövetkeztetésig viszik tovább elbeszélésüket, amelyik éppen olyan őrjítő, amilyen Clarke híres Űrodisszeiájának bármely részlete volt. Bisesa Duttot 2037-ben visszaküldik a Földre az Elsőszülöttek, ezek a szinte korlátlan technológia képességekkel bíró, titokzatos lények, de egyre kísértik annak az öt esztendőnek az emlékei, amelyeket a Mir nevű Földön töltött, ahol úgy találkoztak össze a Föld történetének különböző korszakaiból kiragadott emberek, mint a kirakós játék darabkái. Miért hozták létre az Elsőszülöttek a Mirt? Miért vitték oda Bisesát, és hozták vissza mindössze egy nappal az eltűnése után? Bisesa kérdéseire hátborzongató válasz, amikor a tudósok rendellenességet fedeznek fel a nap magvában - olyan anomáliát, amelynek nincs természetes oka, és több mint kétezer évvel korábbi beavatkozás bizonyítéka. A kifürkészhetetlen, a Földtől fényévekre lévő szemlélők által több évezrede beindított terv most érik be olyan napvihar formájában, amelynek során a halálos sugárzás elpusztít a Földön minden életet. Így indul a viharos versengés a ketyegő szoláris időbombával. De még a fenyegető apokalipszis árnyékában sem könnyű megvalósítani a Föld népeinek és nemzeteinek együttműködését. A vallási és a politikai nézeteltérések az erőfeszítések kudarcával fenyegetnek. És e közben az Elsőszülöttek mindvégig figyelnek...