Merj nemet mondani! - A visszautasítás művészete

Merj nemet mondani! - A visszautasítás művészete leírása

Miért olyan nehéz nemet mondani? Miért félünk attól, hogy ha visszautasítunk egy kérést vagy meghívást, azzal örökre megsértettük az illetőt? Hányszor, de hányszor fordul elő, hogy valamire igent mondunk, és aztán dúlunk-fúlunk magunkban, miért nem álltunk a sarkunkra és mondtunk nemet. Marie Haddou nyugodt és józan hangvételű könyve segít megértenünk, miben kellene megváltoznunk azért, hogy érdekeinknek, véleményünknek nyíltan hangot tudjunk adni. S ha erre képesek leszünk, csodálkozva fogjuk tapasztalni, mennyi megértéssel, sőt tisztelettel találkozunk. A könyv első része az okok feltérképezésével segít személyiségünk, lelki alkatunk mozgatórugóinak megismerésében és tudatosításában, illetve konkrét technikákat javasol. A második részben öt tipikus élethelyzetből (munkahely, család, hétköznapi élet, baráti és szerelmi kapcsolat) vett párbeszédek olvashatók, a hozzájuk kapcsolódó rövid magyarázattal. A könyv végén pedig két kis pszichológiai teszt kitöltésével rögtön ellenőrizhetjük is, mennyire sikerült elsajátítanunk (egyelőre elméletben) a nemet mondás művészetét.
12%
2500 Ft
2200 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 1900 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK

Röviden
Röviden
1500 Ft
1320 Ft
12%
Vendetta
Vendetta
3690 Ft
2583 Ft
30%