Magyarország története

Magyarország története leírása

A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse.
A több mint 600 oldalas nagy ívű munka öt fejezetben – közérthetően és olvasmányos stílusban – tárgyalja a magyar történetet. Az első fejezetben a magyar nép kialakulását és Kárpát-medencei megtelepedését, illetve az ezzel kapcsolatos teóriákat foglalja össze a szerző. A második tárgya a középkori magyar királyság története, majd a harmadik fejezetben a török invázióról, az ország három részre szakadásáról, és a három politikai egység eltérő fejlődéséről olvashatunk. A negyedik fejezet időhatárai a 18. század végétől 1918–19-ig tartanak, az utolsó, ötödik fejezeteben a Horthy-korszakról, 20. századi két nagy traumánkról: Trianonról és a holokausztról olvashatunk, majd továbblépve az államszocializmusról, illetve a szovjet megszállás koráról és az elmúlt negyedszázadról esik szó. A kötet alapvető rendező elve tehét az időrend, gerince pedig az állam, illetve az állami politika története, ugyanakkor sok szó esik a gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyok alakulásáról, valamint az életmód változásairól is.
A szöveghez, amely a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait követi, gazdag illusztrációs anyag (térképek, reprodukciók és fotók), valamint földrajzi és személynévmutató társul.
E mű nem az egyes korszakok specialistáinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődők lehető legszélesebb körének készült.
16%
6990 Ft
5872 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 5312 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
  • Kossuth Kiadó Zrt.
  • Történelmi könyvek
  • 616 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789630990059
  • Cikkszám: 1058667
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK