Látom, nekem kell lemennem

Látom, nekem kell lemennem leírása

Temesi Ferenc 1977-ben a „Látom, nekem kell lemennem” című novellafüzérével robbant be  a magyar szépirodalomba. E könyvében is már kiforrottan jelen van a szerzőre azóta is jellemző kísérletezőkedve, a műfaji határok átlépésének szándéka. Prózájának játékossága, nyeglesége, s az a bonyolult hangulati ötvözet, melyben a keserű és megrázó szemérmesen elrejtőzik a vidám, könnyed mögé. Egyszerre teremt mítoszt, és rögtön le is rombolja azt. Temesi már akkor is, és azóta is örök lázadó maradt.
Könyvének főhőse Győző, az író ifjúkori alteregója. Az ő életútját követjük nyomon az 1950–60-as évektől, kisgyermek korától. A történetek egy kisvárosban, egy udvarban – ahol a kisfiú egymagában, mégis elszántan rúgja a bőrt –, egy iskolában – ahol afféle rossz kölyökként a padra firkál – és az egyetemen játszódnak – itt olvassa fel első műveit. Látjuk Győzőt, a hős világjárót, amint a város határából mégis visszatér, és a hősködő kamaszt, aki tulajdonképpen szívszomorítóan társtalan.
Temesi biztos kézzel formálja anyagát, ügyesen bánik az érzelmekkel, a kifejezés árnyalataival. Játékossága, nyeglesége mögött a kamasz sérülékenysége, fokozott érzékenysége és szégyenérzete rejtőzik.
16%
2999 Ft
2519 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2279 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
  • Scolar Kiadó Kft.
  • Szépirodalom
  • 240 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789635090211
  • Cikkszám: 1070735
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

Semmi
Semmi
2495 Ft
2096 Ft
16%

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

A lány a vonaton
A lány a vonaton
3990 Ft
3352 Ft
16%
Semmi
Semmi
2495 Ft
2096 Ft
16%
Az igazi
Az igazi
3490 Ft
2932 Ft
16%

TOVÁBBI AJÁNLATOK