Hollóvér

Hollóvér leírása

Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.

Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.

 

Ed McDonald az írói karrierje előtt különféle munkákat végzett, többek közt dolgozott kalandmesterként a Blizzard Entertainmentnek. Az Éjszárny az első regénye, aminek a jogait mostanra tíz országban adták el, és zajos kritikai sikert aratott. A szerző magát hatalmas fantasy geeknek vallja, a szabadidejét különböző hosszúkardok, rapírok és bárdok forgatásával tölti.

30%
3980 Ft
2786 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-4 munkanap
%Csomagban még kedvezőbb!
Hollóvér
+
Hollóvér E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Hollóvér
Ed McDonald
Könyv, puhatáblás
   checkbox Hollóvér E-KÖNYV
Ed McDonald
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
6460 Ft
4910 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 4910 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-4 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK

Ábel
Ábel
3990 Ft
2793 Ft
30%
Erdőszéli mondókák
Erdőszéli mondókák
1290 Ft
903 Ft
30%