Északi mitológia

Északi mitológia leírása

Egy új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.
Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.
Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.
Neil Gaiman több regényt írt már gyerekeknek és felnőtteknek is. Ezekért számos díjat nyert, köztük a legrangosabbnak számító Hugót és Nebulát, illetve A temető könyve mindmáig az egyetlen az irodalomban, ami a Newbery- és a Carnegie-medált is megkapta. Emellett a legismertebb művei közé tartozik még a Coraline, a Sosehol, az Amerikai istenek és az Óceán az út végén.
5%
3280 Ft
3116 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2493 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-4 munkanap
%Csomagban még kedvezőbb!
Északi mitológia
+
Északi mitológia E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Északi mitológia
Neil Gaiman
Könyv, puha
   checkbox Északi mitológia E-KÖNYV
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
5260 Ft
3998 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3998 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-4 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK