Ellenséges hatalomátvétel

Ellenséges hatalomátvétel leírása

Thilo Sarrazin (1945–) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror.

A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól Németországban (2014). Minden könyve a Spiegel-féle bestsellerlista első helyén végzett. Közgazdászként és politikusként a német monetáris unió koncepciójáért és kivitelezéséért felelt. 2002 és 2009 között Berlin gazdasági szenátora, majd másfél évig a Német Szövetségi Bank igazgatótanácsának tagja volt.

A szociáldemokrata Thilo Sarrazin mindegyik könyve a mai uralkodó elit ideológiáját, a multikulturalizmust és a Willkommenskulturt bírálja. E kötet az első magyarul megjelent könyve, amely azt állítja, hogy az iszlám világ elmaradottsága, a Németországban és Európában élő muszlimok integrációs deficitjei, a nők elnyomása és a muszlim gyermekbőség az iszlám kulturális befolyásának következményei.

Az iszlám reformtendenciái és az összes történeti-kritikai értelmezési kísérlet eddig mind kudarcot vallott. Thilo Sarrazin végigolvasta a Korán teljes szövegét, és rávilágít arra, hogy a reformok akadályai a Koránban keresendők. Nincs olyan, többségi muszlim népességgel rendelkező ország, ahol vallásszabadság és működőképes demokrácia létezne.

Sem a jóléti államot, sem a liberális demokráciát, sem az igen összetett és nagy fegyelmet és együttműködési készséget, újítást és kreativitást igénylő modern gazdaságot nem tudja az iszlám kultúrájú világ működtetni. A teljes iszlám világ robbanásszerű népességnövekedéstől szenved, lakóinak fanatizálása pedig folyamatosan erősödik. A németországi, illetve európai muszlimok száma a bevándorlásnak és a magas születési számoknak köszönhetően folyamatosan nő. Ha ez a trend így folytatódik, Németország és Európa muszlimjai a többség felé vezető úton járnak. Ez pedig veszélyt jelent kultúránkra és társadalmunkra, a politikai és gazdasági eredményeinkre, amely veszélytől kötelességünk megvédeni magunkat és utódainkat.

12%
3990 Ft
3511 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3032 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK