"Legyen meg a Te akaratod"

Egy tizenhat gyermekes édesanya emlékiratai

“Sok minden forgott bennem. Máris feladjam az önállóságomat? Ilyen fiatalon nem akartam még férjhez menni. Amikor értésére adtam, hogy bár nagyra becsülöm, nőként nem érzek vonzalmat felé, ő elmosolyodott, és így válaszolt:
– Ez nem probléma. Az a kérdés, mit akar Isten. Ha Ő akar egy házasságot létrehozni, akkor a kellő időben a kölcsönös vonzalmat, szeretetet is megadja.
Ebben egyetértettünk, magam is így gondoltam. Egyrészt jólesett hallanom a hitnek ezt a bizonyosságát, másrészt bosszantott is egy kicsit. Irritálta az egómat hogy ennyire biztos a dolgában.
Azt mondta, most nem részletezi, hogyan győzte meg őt Isten, nem akar befolyásolni. Kérdezzem meg én is az Úr akaratát, ő pedig vár a válaszomra.
– De lehet, hogy három évig is várni kell rá!
– Akkor három évig várok.”

(Részlet a könyvből)

Nem várakoztatta meg ennyire kérőjét: három nap múlva igent mondott. Környezete értetlenül fogadta döntését, mert többen is udvaroltak neki, jónak ígérkező partikat utasított vissza.

Házasságát a nincstelen, árva fiúval szinte senki sem támogatta. Barátai és távolabbi jóakarói megpróbálták lebeszélni. Az ateista társadalom osztályidegen ellenségként, jobb esetben bolondként tekintett rájuk. A „békepapok” rossz szemmel nézték, hogy a vasárnapi istentiszteletek mellett felekezeteken átívelő házi imaközösségekbe is eljárnak hétköznap, ezért a gyülekezetből kizárták őket, és országos tilalmat rendeltek el: az egyház lelkészeinek tilos volt összeadni őket. Később, a kommunista rendszer enyhülése idején, az egyház visszavonta kizárásukat.

Édesanyánk emlékiratait 2005-ben adtuk ki először. A könyvet hosszú évek során érkező, kitartó felkérések előzték meg, mire rászánta magát az írásra. Alábecsültük az igényt, a könyv hamar elfogyott. A most megjelenő emlékirat terjedelme az első kiadásnak több mint kétszerese. A szöveg naplószerű feljegyzésekkel, helyenként pedig a családtagok kiegészítő megjegyzéseivel, reflexióival bővült.