Egy vadászéleten át

Dr. Szent Ivány Géza (1870 – 1946 ?) gazdag földbirtokos volt, gyermekéveit a Nagy-Magyarországhoz tartozó „százbércű Gömörországban” töltötte. Mivel családja férfitagjai híres vadászok voltak, már korán belekóstolhatott a vadászat nemes szenvedélyébe. Fiatalemberként a gömöri földbirtokosok mellet sok neves főúri és hercegi vadásszal is kapcsolatba került, ezért több vadászuradalomban – betléri-, murányi- és balogvári uradalom, javorinai vadászparadicsom  – vadászhatott szabadon.

Mint magyar királyi kincstári uradalmi ügyészségi vezető, munkaköréből adódóan gyakran volt alkalma vadászni a Magas-Tátrában elterülő kincstári vadászterületeken. A Csorba-tó fölötti Bástya-havasokon zergét lőtt, míg a tavaszi dürgés idején siketfajdvadászatra

látogatott el a Mlinica-völgybe. Kapitális agancsú gímbikáját az Alacsony-Tátrában lőtte, kolosszális méretű remetekanját – mely 23 cm-es agyarpárral örvendeztette meg – a pelsőci Nagy-hegy egyik szurdokában ejtette el, mégis legjobban a tavaszi szalonkahúzásokat várta.

Trianon után szép vadászterületeit – ahol apróvadra, gímszarvasra, őzre, vaddisznóra, sőt medvére is volt alkalma vadászni – messze sodorta a történelem vihara. Budapesten telepedett le, tollat ragadott, és papírra vetette több mint öt évtizednyi vadászattal kapcsolatos élményeit.

Könyvében egy letűnt, soha vissza nem térő úri vadászvilág egyik utolsó hírmondójaként egyaránt szól saját vadászélményeiről, a hajdani gömöri vadászatokról, neves felvidéki úri vadászokról, de vadgazdálkodási kérdésekkel is foglalkozik.