Drága kumacsLevelek Haldimann Évának
Drága kumacs
Levelek Haldimann Évának
Jelenleg nem rendelhető
Korábbi ár:
2 752 Ft
Borító ár:
3 200 Ft
Rendeléskor fizetendő online ár:
2 752 Ft
Annak idején, 1960 körül Hermann Hesse fedezte fel Szabó Magdát a nyugatnémet Insel könyvkiadónak, s így közvetve a Nyugatnak, a nagyvilágnak.
Leírás
Raktári kód:
128529
ISBN:
9789630789387
EAN:
9789630789387
Megjelenés:
2010.
Kötésmód:keménytáblás, védőborítóval
Oldalszám:
464
Nyelv:
magyar
Tömeg [g]:
560
Annak idején, 1960 körül Hermann Hesse fedezte fel Szabó Magdát a nyugatnémet Insel könyvkiadónak, s így közvetve a Nyugatnak, a nagyvilágnak. Szabó Magda számára akkor és később is, a korabeli magyar kultúrpolitikának a "tiltás, tűrés, támogatás" hármasszabályával jellemzett viszonyrendszerében roppant fontos volt a külföldi ismertség, a nyugati visszajelzés, amely nemcsak az irodalmi életben, hanem egzisztenciálisan is valamiféle védettség- és biztonságérzetet adott neki.
Részben ez is indokolhatja, hogy a leghosszabb, leghűségesebb, legbizalmasabb barátság - az Ókút-beli Agancsos mellett - egy külhoni magyar irodalmárhoz, műfordítóhoz, kritikushoz, a Neue Zürcher Zeitung munkatársához, Haldimann Évához fűzte. Persze ebben fontosabb körülmények is közrejátszottak: a nagy műveltségű, kifogástalan ízlésű, ízig-vérig európai barátnőt Szabó Magda rokon léleknek érezte; nemhiába írja neki egy helyütt: "rengeteget gondolok Rád, és néha eltűnődöm, milyen érdekes, hogy Neked semmit se kell és kellett soha magyarázni, mindjárt megértetted a játékaimat, mintha a kishúgom volnál..."
Több évtizedes kapcsolatuk során csak nagy ritkán találkoztak személyesen. Érintkezésük legfőbb eszköze a levelezés volt. Az itt közreadott, 1970 és 2005 között keletkezett százhatvanöt levélből jól látható, hogy Szabó Magda a négyszemközti beszélgetés megfelelőjeként használta a kommunikációnak ezt a formáját: kendőzetlen nyíltsággal, őszinte fájdalommal vagy éppen sugárzó derűvel számolt be mindarról, ami történt vele és körülötte, hétköznapi életéről, utazásairól, betegségeiről, közéleti szerepéről, egyházról, pályatársakról, az irodalmi életről a rendszerváltás előtt és után, sikereiről és az őt érő méltánytalanságokról, imádott férjéről, Szobotka Tiborról, kedvenc kutyáiról-macskáiról, egyszóval bármiről, ami csak barátok közt felmerülhet. Ezekben a levelekben - ahogy Haldimann Éva írja - "benne van az egész élete, hiszen ebből a zseniből csak úgy folyt a téma és a szó".
A leveleket közreadja Haldimann Éva.
Részben ez is indokolhatja, hogy a leghosszabb, leghűségesebb, legbizalmasabb barátság - az Ókút-beli Agancsos mellett - egy külhoni magyar irodalmárhoz, műfordítóhoz, kritikushoz, a Neue Zürcher Zeitung munkatársához, Haldimann Évához fűzte. Persze ebben fontosabb körülmények is közrejátszottak: a nagy műveltségű, kifogástalan ízlésű, ízig-vérig európai barátnőt Szabó Magda rokon léleknek érezte; nemhiába írja neki egy helyütt: "rengeteget gondolok Rád, és néha eltűnődöm, milyen érdekes, hogy Neked semmit se kell és kellett soha magyarázni, mindjárt megértetted a játékaimat, mintha a kishúgom volnál..."
Több évtizedes kapcsolatuk során csak nagy ritkán találkoztak személyesen. Érintkezésük legfőbb eszköze a levelezés volt. Az itt közreadott, 1970 és 2005 között keletkezett százhatvanöt levélből jól látható, hogy Szabó Magda a négyszemközti beszélgetés megfelelőjeként használta a kommunikációnak ezt a formáját: kendőzetlen nyíltsággal, őszinte fájdalommal vagy éppen sugárzó derűvel számolt be mindarról, ami történt vele és körülötte, hétköznapi életéről, utazásairól, betegségeiről, közéleti szerepéről, egyházról, pályatársakról, az irodalmi életről a rendszerváltás előtt és után, sikereiről és az őt érő méltánytalanságokról, imádott férjéről, Szobotka Tiborról, kedvenc kutyáiról-macskáiról, egyszóval bármiről, ami csak barátok közt felmerülhet. Ezekben a levelekben - ahogy Haldimann Éva írja - "benne van az egész élete, hiszen ebből a zseniből csak úgy folyt a téma és a szó".
A leveleket közreadja Haldimann Éva.
A szerzőről
Szabó Magda
A Kossuth-díjas író, költő, műfordító tanárként kezdte pályafutását, majd 1945-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1949-ben Baumgartner-díjjal tüntették ki, amelyet még a kitüntetése napján visszavontak tőle. Állásából elbocsátották, 1958-ig nem publikálhatott.
Visszatérése után a versek helyett immáron elsősorban regényeket és drámákat írt. Az országos ismertséget A freskó és Az őz című regényei hozták meg a számára. Ettől kezdve szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. Sok írásában foglalkozik a nők sorsával és kapcsolataikkal, de számos önéletrajzi ihletésű művel is megörvendeztette rajongóit.
Ismert művei: Az őz (1959), Pilátus (1963), Danaida (1964), Ókút (1970), Abigél (1970), Régimódi történet (1977), Für Elise (2002)
Vélemények
