Doppler

Erlend Loe ötödik, felnőtteknek szóló regényének címszereplője, Andreas Doppler a mai kor jómódú, sikeres embere. Családapa, két okos gyerekkel, szép feleséggel, nagy házzal és remek állással. Egy szép napon azonban nagyot esik biciklijével az erdőben, miközben apja nemrég bekövetkezett halálát feldolgozandó indult túrázni Oslo környékén. Félig öntudatlan állapotban a földön fekve olyan nyugalom járja át, amelyet rég nem tapasztalt már – hirtelen nem zavartatja magát többé a felhalmozódott napi teendőktől, munkahelyi problémáktól és a házfelújítással járó gondoktól.

Ehelyett úgy dönt, hogy elmenekül otthonról, felmond a munkahelyén, és kiköltözik egy sátorba az erdőben. Vadember lesz. Túlkoros, viking Maugli, modern Robinson, aki megpróbálja visszaforgatni az idő kerekét, hogy néhány hónap alatt levetkő~zön minden felesleges okoskodást és mesterkéltséget, amely a civilizációban eltöltött évtizedek alatt vastag porrétegként rakódott a személyiségére.

Gyűjtögetésből, vadászatból és legalább ennyire lopkodásból tartja fenn magát, miközben hű társául szegődik egy jávorszarvasborjú, akit ugyan nem sikerül megtanítania a memóriajáték szabályaira, de sok egyéb területen jó hasznát veszi. Miközben időről időre kénytelen belátni, hogy bármennyire is szeretne szabad lenni, nem képes teljes mértékben függetleníteni magát a civilizáció termékeitől, rendkívüli leleményességgel és kacagtató öniróniával talál módot arra, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Igyekszik újra divatba hozni a cserekereskedelmet, ugyanis ha sovány tejről van szó, nem ismer tréfát.

Anyagbeszerző kalandjai során a legkülönbözőbb emberekkel hozza össze a sorsa, akik bemutatása kapcsán a regény bepillantást enged Norvégia második világháborús kényszerű szerepének egy olyan aspektusába is, amely eddig kevéssé volt ismert a magyar olvasók előtt, viszont máig élő társadalmi feszültségek gyökerét jelenti.

Az apja halálán való elmélkedés rendszeresen visszatérő motívumként vezeti végig az élet számos alapkérdésének újragondolásán, miközben otthon hagyott családja is bőven szolgál meglepetésekkel. Az örök kérdések taglalása mellett ugyanakkor nem mulaszt el görbe tükröt tartani a lassan, de biztosan degenerálódó “fejlett” társadalom pitiáner ügyeskedői elé sem, s mindezt történelmi és politikai oldalvágásokkal gazdagon fűszerezve tálalja.

Abszurd, borotvaéles társadalomkritika keresetlenül őszinte és sallangmentes hangon, a mai fogyasztói kultőrával szemben felmutatott neoanarchista alternatíva, amely éppoly szórakoztató és mélyen elgondolkodtató, mint amennyire irreális összességében. Részleteiben azonban olyannyira valós problémákat vet fel – szinte minden lapján hagyja magára ismerni az olvasót –, hogy a döbbenet és a könnyes nevetés közötti ritka szünetekben időről időre önkéntelenül felmerül az emberben: be kéne szerezni egy jó kis sátrat.