Csordulj, könnyem, mondta a rendőr

Csordulj, könnyem, mondta a rendőr leírása

Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír.

Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát.

 

Philip K. Dick többszörös díjnyertes sci-fi író, a stílus egyik legnagyobb alakja. Hatalmas életművet hagyott maga után, amikor 1982-ben elhunyt. A könyvei számos elismerésben részesültek. 1963-ban Az ember a Fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismerését, a Hugo-díjat. Két alkalommal ítélték oda neki a neves Brit SF-díjat: 1967-ben a Palmer Eldritch három stigmája című regényért és 1979-ben a Kamera által homályosanért, 1975-ben pedig a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr című könyvéért kapta meg a nagy presztízsű John W. Campbell Memorial-díjat.

 

3280 Ft
2493 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-3 munkanap
%Csomagban még kedvezőbb!
Csordulj, könnyem, mondta a rendőr
+
Csordulj, könnyem, mondta a rendőr E-KÖNYV

A csomag tartalma:

checkbox Csordulj, könnyem, mondta a rendőr
Philip K. Dick
Könyv, puhatáblás ragasztott
   checkbox Csordulj, könnyem, mondta a rendőr E-KÖNYV
K. Dick Philip
E-book epub és mobi formátum
A könyv és az e-book együtt csak
24%
5260 Ft
3998 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3998 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó újdonságai

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK